Csak úgy mindenről...

Mióta a Manci néni meghalt, azóta egyre ritkább az az év, amikor nem zsémbeskedéssel kezdem a föld művelését.

Tavaly bezzeg nem szántottak bele a földünkbe, idén is csak egy 60-80-100 centit, mikor hol. Most lophatom vissza a földet. Páran már megkérdezték annak idején, hogy ez miért is bosszant? Talán csak azért, mert annak idején apám a földünk közepébe ültetett kis fácskákat, amik szépen megerősödtek, ettünk róluk sok mindent, meg... De ez nem baj! Az a baj, hogy a földünk évről évre keskenyebb lett. Egyik oldalt még van nyolc méternyi távolság, a másik oldalt négy. Mert mindig csak egy kicsit elszántottak... Ezek után ástam kettő ásónyom mély barázdát, hátha azt már észre is veszi a szántómen. Észrevette, be is szántotta. Meg még egy kicsit a földünkből. Amikor szóvá tettem, akkor még neki állt feljebb. Véletlenül elküldtem a kurva anyjába, meg megígértem neki, hogy legközelebb nem traktorral fog hazamenni, hanem gyalog, mert a faszára húzom a traktorát és a hátába szúrom az ekét. Ezek után kijelöltem kukásmellény színű cövekekkel a határt. A szántás másnapján nem találtam meg őket. Az egyik kerítésoszlopunkat is kiszántották... De idén legalább... Csak pár centit... Szántottak el... Olyan 50 méter hosszon nem is oly egyszerű visszacibálni és lapátolni a földet.

Szóval a faszom fasza is ki van faszosodva ezekkel a faszokkal, akik ezt a faszságot sorozatban csinálják. Nem ám az van, hogy itt a tavasz és végre lehet kezdeni a veteményezést. Nem bazdmeg, dobálhatom vissza a sok köbméter földet. Fasztfasztfaszt. Ja, és a faszomat verjem a tokmány orrába. Hmm. Mintha valamit kifelejtettem volna. Ja, meg a faszt.

Tegnap voltam a dokinál, nagyon értettem minden szót, mert akkora kupleráj volt az ambulancián... De sebaj, áprilisban kiszedik a vasalatot, de addig is kell mellkasröntgen, EKG, labor, vastagbéltükrözés, patológiai zárójelenés, ect... De ez nem is lenne baj. A baj az, hogy éhgyomorra kell mennem. Meg előtte nyolc órával nem szabad még inni sem. Kibaszás a köbön.

De ma legalább a hentes szopatott be. Ugyanis értelmezésem szerint a császárszalonna != oldalas. Ráadásul a 3-4 csülök != 2 csülök, amit még a boltban is háromnak mondott. Szerencse, hogy kilóra adta, nem darabra. Holnap csontleves lesz. Ma meg szépen elraktam a húst a páclébe. Három-négy hét és lehet füstölni.

Anyám morfondírozik: Mi legyen az ebéd? Mi legyen az ebéd? Hallod, nincs kedved ma is csinálni csilis babot? Most megint főzhetek...

Hála égnek kicsírázott a zeller is. Hála égnek anyám kidobálta a tejfölösdobozokat. Hála égne át kellene valahova ültetnem azt a pár száz magot... Sohasem gondoltam volna, hogy a zellernek akkora magja van, mint a mák. :/

Szeretem a bonyolult, nehezen elkészíthető ételeket. Bár halványlila segédfogalmam sincs azzal kapcsolatban, hogy a krumplis tésztát miért nevezték el gránátos kockának, de ezt a témát hagyjuk is inkább...

Van, aki úgy készíti el, hogy összerottyant egy paprikás krumplit, azt összetöri és elkeveri a tésztával, mert úgy finom, ha sok szaftja van. Akad olyan ember is, aki szilvalekvárral eszi. Hááát... Ízlések és pofonok. Részemről a recept a következő leend.

Hozzávalók:
-buronya, kb. fél kilogramm,
-tészta - kockatészta vagy frissen gyúrt és háromszög alakúra metélt csusza, Ezekkel jól mutat, de mindenki olyan csuszát használ, amilyet jónak lát - ennek a mennyisége 25-30 dekagramm,
-egy nagyobbacska vöröshagyma, vagy kettő kisebb,
-kettő búbozott evőkanálnyi zsír,
-őrölt csemegepaprika, őrölt csípőspaprika(aki szereti),
-feketebors,
-só.

Részemről csak sós vízben megfőzőm a tésztát, majd leszűröm. Szoktam az edényekkel spórolni, mert számomra egy étel bonyolultságát az utána keletkező mosogatnivaló mennyisége is jelzi... A tészta után sós vízben megfőzöm a kockára metélt krumplit. Nem baj, ha ez utóbbi egy kissé szétfő, el nem rontja, sőt! Ha ez megfőtt, akkor ráöntöm a tésztára - ha belefér a szűrőbe (bele szokott)... Ezek után a zsíron üvegesre dinsztelem a durvára vágott hagymát, majd ezt félrehúzva belekeverem a paprikákat. Ez utóbbiakat csak saccolni szoktam, a paprikánkhoz is megvan már a bevált mennyiség, amikor se nem fakó a végeredmény, de nem is csak a paprika íze dominál (erősből fél mókáskanál, csemegéből kettő teáskanál). Ha ez a 'rántás' elkészült, akkor ráöntöm a tésztaszűrő tartalmát, és a tűz fölött még egyszer átrotttyantom. Közben nem árt kóstolgatni, mert a só az bizony pótlásra szorul. S amikor már majdnem készen van az egész, akkor frissen darált borssal vékonyan meghintem a tetejét, ezután elkeverem az egész miskulanciát és lehet enni. A borsnál az a szó, hogy 'vékonyan' az azt jelenti, hogy fekete kegyen a tészta teteje tőle... Nem kell megijedni, nem lesz tőle ehetetlenül erős, csak kellőképpen össze fog dolgozni az íze a hogyishívjákokkal és a mianevékkel.

Amúgy kehet külön edényben főzni a tésztát, másikban a krumplit, harmadikban elkészíteni a rántást. Lehet külön szűrőben leszűrni a tésztát és a krumplit... De ahogyan én készítem, úgy hárommal kevesebb edényt kell mosogatni... 

És éssel nem kezdünk mondatot. És? Egy kicsinyke desznyóhús, egy kevés só, egy csipet fokhagyma, egy marék paprika, két marék kömény, sok-sok kurvaanyázódás után megszületett a nagy mű: a grillkolbász. Ami nem olyan, mint a sertésbélbe töltött vastagabb verzió, ami (némi túlzással) kívül fekete, belül pedig nyers szokott lenni... Ami nem fogyott el ma ebédre, azt levákuumoztam, majd bekerült az örök fagy birodalmába. De azért raktam félre holnapra is.

Létrehoztam egy új blogot, kifejezetten azoknak, akik csak most ismerkednek a konyhaművészettel. Aztán rá kellett jönnöm, hogy már eddig is annyi gasztroblogot hoztak létre, mint égen a csillag, így tök fölösleges az egész dolog.

Mert hát ugye ki a bánat kíváncsi arra, hogy miképpen kell pl. zölborsólevest készíteni, meg ilyesmik? Szerintem senki. Majd megnézik a jutyúbon, meg utánaolvasnak valami népszerű receptoldalon, vagy esetleg egy blogon. Bár olvastam már olyan receptet is a borsólevessel kapcsolatban, ahol egy komplett fűszertemető volt felsorolva a hozzávalók között...

Na, szóval azzal a lendülettel, ahogy elkezdtem, már töröltem is az egészet. Oszt' ennyi. Megyek vissza fokhagymát pucolni, mert holnap grillkolbász fog készülni és ahhoz nem árt. De legalább szép nagy gerezdek vannak, némelyik alig vastagabb a gyufaszálnál. :/

Mármint nem a múltkori mai napról, hanem a mairól(ami lehet, hogy a tegnapi lesz). Áh, hagyjuk is inkább. Még szerencse, hogy nem jött látogatóba senki sem, mert akkor megkérdezte volna, hogy mit sütök. Én, udvarias ember lévén elmagyaráztam volna, hogy ebéd lesz belőle. Ezek után fapofával megkérdeztem volna, hogy: kér-e (közben megpróbáltam volna küzdeni a röhögéssel). S mindezek után elővettem volna a sütőből a vödörnyi földet, amit a palántáknak készítettem... Nincs lárva, nincs gomba, nincs palántadőlés, nincs gaz. Bár egy kicsit büdös, az a friss eső utáni illat - úgy százszorosára fokozva. De vannak itthon olyan csoda eszközök, amik elmulasszák ezen szagokat. Ezen eszközöket úgy nevezik, hogy ajtó és ablak - csak ki kell nyitni őket pár percre...

Szépen kicsírázott az ezeréves csilipaprika, illetve a kettő fajta paradicsom. El is lettek vetve, mind ahányan voltak. 24 bokor futós paradics, meg 20 nem futós. Meg 32 tőre való csili, illetve egy edényre való metélőpetrezselyem. Holnap már biztosan derékig fog érni a zöldjük, mert megfenyítettem őket...

Közben talán még idén ki fog csírázni a metélő és a nem metélő zeller is. A többi filrefranc is be van zacskózva, azaz ami elkezd csírázni, az mehet a szabadföldbe is. Karósbab, amit úgy neveznek, hogy tallérbab - várok vele még pár napot, ha nem kel ki, akkor leves lesz a maradékból - azt akarom kideríteni, hogy érdemes-e még elvetni? Sok éves sárgarépa. Ha kicsírázik (T-1hét), akkor megy a borozdába a magja. Berlini félhosszú petrezselyem dettó. Húbasszameg. A snidlinget és a vöröshagyma magokat elfelejtettem elvetni, holnap lesz a napja - megint jó büdös lesz mindenhol. :D 

A régi borsómagokat is csíráztattam, hogy érdemes-e egyáltalán elvetni őket. A tavalyiból 0/10 volt a kelési arány, a három évvel ezelőttiből pedig 10/10.

Közben lemértem a földünk hosszát és szélességét. A kukásoknak kikészítettem egy 20 méteres mérőszalagot is... Az első méterrel nincs is nagy baj (+- 0,5cm), de a hossz előrehaladtával a 20 méteren mindössze egy méterrel rövidebb, mint ahogyan az egészséges lenne. Szenvedjen vele más, majd egy kőműves elhasználja.

Az őszi fokhagyma is gyökereztetése került, mert tavaly nem sikerült elültetnem.

Lebeszéltem a közmunkaprogrommal, ágdarálék lesz majd rogyásig, csak győzzem a helyére talicskázni. Olyan szép lesz majd a kertünk, mint egy álom. Az Elm utcából... Már csak valami munkahely kellene, mert bár lesz valamennyi kredit a termésekből, de szerintem az édeskevés...

[s igen, ezt a bejegyzést tegnap kezdtem el írni]

Nagyon bevált a csilisbab a múltkor. Anyám visszatapsolta. Most megint főzhetek. :/ De legalább kevés munka van vele. Részemről semmi extra fűszerezést nem használok, de aki szereti, az tehet bele mindenféle filrefrancot.

Hozzávalók:
-darált hús, 25-30 dkg,
-egy konzerv bab, 40 dekagramm, 14 24 deka töltősúllyal,
-egy üvegcse paradicsomsűrítmény, 80 gramm töltősúly,
-egy közepes fej vöröshagyma,
-kettő gerezd fokhagyma,
-őrölt csemegepaprika és erőspaprika,
-só,
-zsír - de aki ingert érez rá, az rakhat bele füstölt szalonnát is (én szoktam ingert érezni rá),
-egyéb fűszerek, ízlés szerint.

Apróra metélem a füstölt szalonnát, a vöröshagymát, a fokhagymát (aki szereti a nagyobb csimbókokat, az hagyhatja nagyobbra is ezeket). Körülbelül másfél evőkanál zsíron egy kissé megpirítom a füstölt szalonnát, s erre rátestálom a darált húst. Amikor már a hús is szépen kifehéredett, akkor rádobom a vöröshagymát és a fokhagymát. Amint ezek is megfelelő mértékben összeestek, félrehúzom a tűzről az egész szakramentumot, és beleinvesztálom a paprikaőrleményt - mely ízlés szerint adagolandó. Ezek után ráöntöm a babkonzervet - a levével együtt. Amúgy mindenki olyan babot választ, amilyet szeret vagy van otthon. Nálunk ma vörösbabból lesz. Félve megjegyzem, hogy lehet száraz babból is készíteni ezt a kaját, csak akkor nem árt előre főzni a babot, ami nem kettő perc lesz, hanem sokkal-sokkal több. Ennek a tetejére ráöntöm a paradicsomszószt, jól kiöblögetem az üveget és azt is beleöntöm az edénybe. Visszarántom a tűzre és öntök bele annyi vizet, amennyit jónak látok. Meg szórok bele némi sót is. Ezek azért nem egzakt mértékegységben vannak megadva, mert a bab leve is sós valamennyire, szóval majd kóstolgatni kell rendesen. Ezek után addig főzöm, míg a bab és a hús teljesen meg nem fő, ha kell, akkor közben még löttyintgetek bele némi vizet. A végeredmény valami főzelék állagúra hasonlít nálam. Ha minden megfőtt és elég sűrű a szaftja, akkor lehet enni. Oszt' ennyi.

Összefutottam egy volt kolleginával. Ő otthagyta a melóhelyet, hogy visszakapja a gyerekét.

Nem annyira bonyolult a történet, mondhatni, hogy a szokásos magyar sztori. Az asszonyka 3/3 (három nap munka, három szünet) dolgozni van, azaz reggel négykor megy a busz, délután negyed nyolcra visszaér. Az ember kapta a gyerek után járó pénzt, amit szinte azonnal folyószámlára rakott. Pontosabban neki csak egy gigája van, de azon keresztül letöltött mindent... Szóval a dicső apuka szinte minden nap eléggé kapatosan ment a gyerekért az óvodába. Az óvónők értesítették a gyámügyet, s így eshetett meg az, hogy az anyuka elment dolgozni, s mire hazaért, addigra a gyereknek hűlt helye volt - mert elvitték és beadták a zaciba. Most kettő hetente egy óra láthatást kap az anyuka.

Már csak azt nem értem, hogy az óvónők miért nem szóltak először az anyának az apuci ún. gyalázatos viselkedése miatt? A gyámügy miért nem értesítette az anyát a fennforgásról? Ehelyett inkább azt mondta mindenki, hogy Meglepetész!!! Majdnem ugyanaz lett volna a végkifejlet, mint jelenleg, annyi különbséggel, hogy nem szakították volna el a gyereket az anyjától.

Azóta anyuci felmondott és elvált a büszke apától - de mindenféleképpen ez lett volna a vége. Azóta anyuci közmunkaprogromot végez, mert más állást nem talált ezen a trágya környéken. Anyucinak ezen magas jövedelem mellett igencsak nagy esélye van arra, hogy visszakapja a gyereket...

Azért csak burkoltan feltenném a kérdést ezen helyzet alkalmából: Nem-e lehetett volna másképpen megoldani a dolgot? Nem-e lehetett volna adni egy esélyt az anyának azzal kapcsolatban, hogy elmondják neki azt, hogy mit művel a férjecskéje és utána X türelmi idő leteltével beavatkozni? Persze ezek csak hipotetikus kérdések, mondhatni, hogy költőiek.

S ez a poszt sem lesz befejezve.