Összefutottam egy volt kolleginával. Ő otthagyta a melóhelyet, hogy visszakapja a gyerekét.

Nem annyira bonyolult a történet, mondhatni, hogy a szokásos magyar sztori. Az asszonyka 3/3 (három nap munka, három szünet) dolgozni van, azaz reggel négykor megy a busz, délután negyed nyolcra visszaér. Az ember kapta a gyerek után járó pénzt, amit szinte azonnal folyószámlára rakott. Pontosabban neki csak egy gigája van, de azon keresztül letöltött mindent... Szóval a dicső apuka szinte minden nap eléggé kapatosan ment a gyerekért az óvodába. Az óvónők értesítették a gyámügyet, s így eshetett meg az, hogy az anyuka elment dolgozni, s mire hazaért, addigra a gyereknek hűlt helye volt - mert elvitték és beadták a zaciba. Most kettő hetente egy óra láthatást kap az anyuka.

Már csak azt nem értem, hogy az óvónők miért nem szóltak először az anyának az apuci ún. gyalázatos viselkedése miatt? A gyámügy miért nem értesítette az anyát a fennforgásról? Ehelyett inkább azt mondta mindenki, hogy Meglepetész!!! Majdnem ugyanaz lett volna a végkifejlet, mint jelenleg, annyi különbséggel, hogy nem szakították volna el a gyereket az anyjától.

Azóta anyuci felmondott és elvált a büszke apától - de mindenféleképpen ez lett volna a vége. Azóta anyuci közmunkaprogromot végez, mert más állást nem talált ezen a trágya környéken. Anyucinak ezen magas jövedelem mellett igencsak nagy esélye van arra, hogy visszakapja a gyereket...

Azért csak burkoltan feltenném a kérdést ezen helyzet alkalmából: Nem-e lehetett volna másképpen megoldani a dolgot? Nem-e lehetett volna adni egy esélyt az anyának azzal kapcsolatban, hogy elmondják neki azt, hogy mit művel a férjecskéje és utána X türelmi idő leteltével beavatkozni? Persze ezek csak hipotetikus kérdések, mondhatni, hogy költőiek.

S ez a poszt sem lesz befejezve.