Annyi, de annyi receptet olvastam a neten, hogy miféle képen is kell elkészíteni egy jó hús- vagy csontlevest, hogy az szinte szörnyű. Olvastam héjastól belefőzött vöröshagymáról (a színe miatt), meg leveskockáról (nem vagyok ellene, ha gyorsan kell a kaja, de amúgy meg minek?), s egyéb egzotikumokról. Erre minálunk felé túl van bonyolítva a leveskészítés. No, nem adok konkrét receptet, hiszen mindenkinek más a szája íze, a tyúk és a hentesnél vásárolt húsok java részt nem szabvány méretűek, így egységes receptet nem is tudnék adni. Most sacc/kb receptünk következik... Egy rezcipével több vagy kevesebb nem számít.
Hozzávalók: Fazék, víz, teagomba (míg nem létezett filteres tea, addig ebbe gyömöszölték bele a teát). Ja, hús. Meg mittomén. Fokhagyma (lsd. lentebb), vöröshagyma, egész feketebors, zöldségzöld (aka.: petrezselyem zöldje), zöldség (aka.: petrezselyem), sárgarépa (aka.: narancssárga répa), só (aka.: NaCl). Mit felejthettem ki? Ja, teaszűrő (az a nyeles, békebeli darab)...
Tehát kerítsünk olyan fél kilóra való húst vagy kilóra való csontot. Minimum. Ha lakodalomba lesz, akkor sokkal többet, és saccoljuk át a lentieket. Alaposan csutakoljuk le a húst, majd kb. öt liternyi hideg vízbe belehelyezve gyújtsunk alá. Mondjuk lehet langyos is az a víz, de sohasem forró (nem tudom miért, de utána ebéd közben szó szerint a zavarosban halászok - próbáltam). Amíg teljes lángon megy a fűtés a fazék alatt, addig pucoljunk meg valamennyi fokhagymát, a mennyisége akkor megfelelő, ha a teagomba egyik felét ki tudjuk tömni vele maradéktalanul. A teagomba másik felét töltsük tele egész borssal, tekerjük össze a két felet és dobjuk bele a hullámsírba a hús mellé. Pucoljunk meg egy egészséges fej vöröshagymát (no, ez sem szabványméret), s az is mehet bele a levesbe - csak úgy egészben. A zöldség, a répa nálunk apróra metélve megy a levesbe, de van aki egészben szereti. Ne sajnáljuk, de sokat se rakjunk bele, mert akkor ezeknek az íze fog dominálni, s nem másé. Itt minálunk felé ilyen apróra metélt zöldségfélékből egy-egy összemarékkal szoktam beledobni, érzésre. A konyhasó kb. 2 dkg legyen, de tartsuk szem előtt azt, hogy hozzátenni még mindig egyszerűbb, mint kivenni belőle. Innentől már csak annyi dolgunk van, hogy várunk arra, hogy felforrjon a leves.
Fedőt nem szoktunk rá rakni, csak lobogjon szépen, nagy lángon. Előbb vagy utóbb el kezd habosodni a leves. Ilyenkor kell pánikba esni és elővenni a teaszűrőt. Amíg újabb és újabb hab-adagok jönnek fel a leves tetejére, addig ezt biza nem árt lefölözni a léről. Persze nem kötelező, de akkor nem is kell majd rácsodálkozni arra a zavaros mutymuruttyra, amit leves helyett kapunk. Egyedül itt kell résen lenni, de itt nagyon. Amíg dől a habja a levesnek, addig szépen le kell szűrni, és kidobni (vagy félrerakni valami tányérba, ha vannak kisállatok, úgysmint macska, kutya, grizzly, stb. - szeretik na). Nem kell megijedni, negyedóra, fél óra, és el is lehet felejteni ezt a kellemetlen részt. Amúgy sem kell húsz másodpercenként szórakozni vele, három-öt percenként elég leszedni a felesleget.
Ha a nehezén már túl vagyunk - azaz már nem úgy néz ki a levesünk, mint a haboskávé, akkor szépen lecsavarjuk a tüzet annyira, hogy éppen csak pötyögjön a leves, mint motoros kolléga írta, "gyöngyözzön". S ekkor... Dobjunk rá egy bő marék zöldségzöldet, opcionálisan lehet rá fedőt is rakni - de nem érdemes. Innentől számítva a hús megfőléséig rotyogtassuk a levest. Ez körülbelül két és fél, három óra hosszat jelent. S lehet enni. Azt a randa, áttetsző, aranysárga (marhahús||csont esetében kissé barnásabb) levest, amit összetákoltunk. S nem kell rácsodálkozni arra, hogy az eredetileg öt liter vízből már jó ha csak három, három és fél van a fazékban. Az utolsó egy órában javallott kóstolgatni, sót rakni hozzá, ha ízetlennek érezzük a levest. Vagy vizet, ha el sikerült egy pöttyet sóznunk... Sok szerencsét és jó étvágyat.
Utolsó kommentek