Csak úgy mindenről...

Csak most, csak nekünk! Van LED LCD tévénk! 

Az egész úgy kezdődött, hogy anyám telefunken márkájú tévéje elkezdett döglődni. Ment pár másodpercet-percet-órát és egyszerűen kialudt a lámpa benne - azaz kép volt, csak nem lehetett látni. Tévé szét, elkók rendben. Szervizbe biciklivel be, másfél nap működés után szóltak, hogy jó, semmi baja. Tévé haza, minden a legnagyobb rendben, jó a liszt. Aztán múlt héten megint elkezdett gecizni a masina. No, én még egyszer nem égetem magam be a szervizbe... Anyám nem örült ennek a meglátásnak, de aki cipelt már a csomagtartón egy LCD TV-t, mintegy tizenhárom kilométeres távolságon keresztül, az talán megérti mire is gondoltam akkor. Net elő, mi baja is lehet?

1. Döglődnek a CCFL csövek,
2. beszart az inverter vezérlő IC-je,
3. beszart az inverter trafója,
4. beszart az inverter kondenzátora,
5. valahol ívet fog a kábel...

Első kérdés, mennyibe is kerül egy cső? Ajjaj. Ebben meg van négy... Mennyit is lehetne lealkudni a feléből? Szóval egy kicsit átbogarásztam a netet, majd pediglen rendeltem egy KA278R12 fantázianevű stabkockát, meg egy méter hidegfehér led-szalagot (persze előtte lemértem, hogy elég lesz-e, de még maradt is). A led-szalag ismérve az, hogy csak stabil 12 voltot igényel alapesetben, ezért lett beruházva a fentebb említett stabkockára - annak ellenére, hogy így meg fog szűnni a fényerőszabályzás. Hála égnek anyám nem is találta meg ezt az opciót, így problem solved.

Az adatgyűjtés során a vérszemet ITT kaptam. Pár videjót be- és megnéztem, közben meg a postás meghozta a kacatokat.

A javítás első mozzanata figyelemre méltó módon nem a készülék szétszerelése volt, hanem egy kibaszott hűtőzászlónak való akármi megtalálása. Ezt találtam, régen talán egy videomagnó tápegysége lehetett. Mivel én alapvetően egy lusta ember vagyok, így fűrészelés helyett origamiztam egyet, s mivel sokáig tartott volna a reszelőket előbányászni a helyükről (nem emlékszem, hogy hova is rejtettem el őket), így betonon lesorjáztam a hűtő apparátot. Próbanyák elő, kondenzátorok keresgélése - meglepő módon egy telefax tápegységében leltem őket (2x100nF hidegítéshez[retro edition], 1x100uF a kimenethez)... Hármas fúrószár eredménytelen keresése, lyukak tűreszelővel való kialakítása - persze előtte méricskéltem azt is, hogy mi és merre, szokás szerint rozsdamentes szemmértékkel. De hát mint annyi minden mást is az életben... Ezt elbasztam. Nyák megfordít, lábak lehajtása kombinált fogóval, fasza. Forrasztási oldalról pont jó. Feszültség be, feszültség ki, föld, dis. Egy kondi be, még egy kondi be, harmadik kondi be. Vezetékek keresgélése. Három vezeték be. Tévé ki.

Sok-sok csavar ki, hátulja le. Jaj, de szép. Mi a faszom ez a drótdzsungel? Ahha. Középen az inverterrel egybekalapált tápegység, egyik oldalt a mainboard, másik oldalt a DBTV tuner, felette a DVD lejátszó. Konnektorba be, méricskélés, a táp-inverter kombóból kimenő drótdzsumbuj átméregetése multiméterrel - standby állapotban. Aztán üzemiben is. Háááát.... Ettől nem lettem okosabb. De megbaszott. Kerestem árkus papiruszt, tentát, pennát és egy vonalzót. Csináltam egy hazugságtáblázat féleséget, így menten minden káoszba fúlt. De sebaj, találtam három olyan vezetéket is, ami bekapcsoláskor nulla helyett 12 volt feszt ad le. Éjjen! 

Tápot beforraszt, méricske. Ööö... Honnan lopjak áramot? Ööö... Izé... Hím-hám... Hádeháde... Ahha. Az invertertől! Az úgysem lesz használva. Akkor, hát, ő... 25 voltos kondi, párezer mikrofarad, az annyi mint... A stabkocka max. bemeneti feszültsége (35 V) alatt van! Bemenetet a föld mellé beforraszt, kipróbál. Bekapcsolva faszán hozza a 12 voltot. Kikapcsolva is. Jaj. De jó. De hát, de hát. Bekapcsol. Kapcsolófesz a stabkockán 12 volt. Fasza, ennyire is számítottam. Kikapcsolva a nulla volt helyett találtam hármat meg az apraját. Fasza. Potméter keresgélése, lsd.: feszültségosztó címszó alatt a guglin. 100k, csak nem teheli meg az áramkört. Kár, hogy le van lakkozva a poti - nemhiába nevezik bontott alkatrésznek... Nos, ladies and uraim, a véletlennek köszönhetően a lakkréteg ott maradt, ahol volt. A be és kikapcsolás fasza. A led-szalaggal is.

Tévé lapra szerelés következik. Az egész konyhaasztal terítve csavarokkal, panelekkel, bizbaszokkal, miskulanciákkal és bigyókkal. Eljutottam az LCD kijelzőig is. De hogy ne legyen egyszerű az élet - ezt is szét kell szedni darabokra. Öntapadós aluszalag le, burkolat le, káva eltört (pont ott, ahol az egyik cső haldoklott). Vackok szanaszéjjel (ekkor kezdte anyám masszírozni a halántékát), zsémbeskedés. Vezetékek letekerése, ragasztószalag leszakítása, csövek ki. A káva törött oldalánál csak egy kissé lehetett morzsolni a csatlakozó műanyag részét, némi égésnyomra utaló jel is volt a fényvisszaverő fólián... Meg lett a hiba - de leszarom.

Led-szalag méretre szabása, zsinegek blankolása, másik led-szalag elvagdosása, forrasztás, forrasztás, forrasztás. Nincs elég vastag zsugorcső... Este hétkor... Szigszalag, oszt' kezit csókolom. A led-szalag betoszigálásánál volt egy kis bonyodalom, mert a nyolc millis (amit küldtek a hat helyett) csík nem igazán akart bemenni a hat millis helyre. De enged az annyit... Hol is van a laposfogó? Szopás a köbön, de helyére került a szalag. Műanyagizé vissza, nem így, fordítva,.Ööö. Ezek a fóliák miféleképpen is voltak? Sakk-matt, jutúb, ahha. Csavar, csavar, csavar, szigszalag, kalapács keresése (anyám kiabál, hogy: NE CSINÁLD!!!), cigivel vissza, vezetékek összevissza. Árnyékoló burkolat vissza, mainboard és a többi vissza, páka elő. Egy vezeték, két vezeték, száz vezeték, jaj! De fasza lett. Maradék csavar be. Tévé be. Világít. Nincs jel. Tévé ki. Fény kihuny. Fasza.

Minden vissza. Az új panel nem fér el... Kérdés: "Akarsz te ma tévét nézni?" Válasz:  "Nem lenne rossz..." Csavar ki, maszek panel oda, a hűtés nem ér sehova. Ez a röpke művelet hét óra hosszt tartott.S még nem tudtam visszarakni a hátulját. De a mutter már tudott tévézni... E napra szpatty. Másnap meg a kevesebb mint négy óra alvás ártott meg.

De tegnap összeszereltem a nagy művet! A próbanyákot itt-ott bevágtam szikével, lehámoztam róla a felesleget. Az évek óta rejtegetett (majd csak jó lesz valamire) csavarokkal a helyére biggyesztettem a nyákot, bedobozoltam a készüléket.

A végeredmény nem tökéletes. Bekapcsoláskor egyből világít a képernyő, zavaróan hosszú ideig csak a fehér fényesség vala. Kikapcsoláskor még túl sok ideig világít a tévé - köszönhetően annak, hogy a ledek kevesebb delejt esznek, mint a  CCFL csövek... Ha megfelelő szögből nézzük a képernyőt, akkor a pontszerű fényforrások jól látszanak. A megfelelő szög a majdnem teljesen lapjára fok. Tehát aki nem tudja, hogy mi is lett elkureling, az észre sem venné a különbséget. De már gondolkozom egy dimmelő áramkör megépítésén, illetve egy oszcilloszkóp vételén. Természetesen ez utóbbi is DIY kivitelű (majdnem, csak össze kell forrasztani a kacatot).

Tegnap, fizetésnap révén elugrottam a mi kis falunkból, a városnak csúfolt nagyközségbe. Végiglátogattam két hentesboltot, meg egy szerszámszaküzletet. Érzem a vizeletemen, hogy ma sült oldalas lesz az ebéd (ízesítőszerek:só és hús, a fokhagyma nem vált be),holnap meg összerottyintok egy koleszterinszegény töltött káposztát (füstölt szalonna zsírjára lesütve - ez lesz az alap)... Mert már a második adag káposzta is megecetesedett és a szobámban is érzik a szaga, ami számomra illat. Most vehetek még tíz kilót belőle...

Most tök mindegy, hogy az erkölcsi, vagy a használati értéke avul-e el. Számomra a GeForce6600GT kártya minden igényt kielégít. Ám. Körülbelül 36 kiloforintba fájt az úr 2006. évében a megvásárlása. Jelen pillanatban direkt véletlenül hozzájutottam 5500 pénzért. Postával együtt. Remélem, még pár évet kihúz. Ideje beledobni a dobozba és reménykedni a láthatatlan rózsaszín egyszarvúhoz, hogy nem-e átbaszing engemet é a zeladó. Esély az van rá...

Nem tudom, ki hogyan van vele, de én szinte csak a sós-túrós rétesre izgulok ízügyileg. Ráadásul elég nehéz elrontani ezt a rétest - de nem lehetetlen. Ami itthon a rendelkezésemre áll, az egy asztal, rá egy terítő, egypár edény, egy gázsütő. Hmm. Az alapanyagokon kívül nem is kell igazándiból más hozzá - csak sok-sok türelem. Amennyiben nem akarja az emberfia szenvedésként megélni a rétes elkészítését, akkor már előtte való nap be lehet dagasztani a tésztát. A csusza simán eláll akár négy napot is a hűtőben (és elég randán megszürkül :) ). Minél tovább vár vele az ember, annál jobban nyúlik. Hozzávalók a tésztához:

76 dkg liszt (finomliszt, de ha van otthon rétesliszt, az még jobb),
42 dkg víz,
4 dkg só,
10 szem búza vagy rizs (ez speciel a kukába végzi, de mégiscsak van jelentősége!).

A lisztet egy szimpatikus tálban elkeverjük a sóval és a rizzsel, csinálunk egy gödröt a közepébe, és beleinvesztáljuk a vizet. Mindezek után nekiállunk dagasztani a tésztát. Amint már kezd tészta kinézete lenni az elegynek, akkor elkezdhetjük kiválogatni a búza- vagy rizsszemeket. Addig gyúrjuk, míg mind a tíz meg nem kerül a tészta tetején.Ezeket a megtalálásuk idejében félre lehet rakni a szemetesbe, vagy a csirkéknek. Mire megkerül mind a tíz, addigra eléggé át lesz dagasztva a tészta ahhoz, hogy egy könnyen nyúló és nem szakadozó tésztát kapjunk végeredményül. Ezek után legkorábban egy-három óra pihentetés után lehet nyújtani a rétestésztát (ez még azért egy kicsit szenvedős lesz), de mint ahogy említettem, a hűtőben napokig eláll, ráadásul könnyebb lesz húzni is. Én bele szoktam rakni egy zacskóba, kötök rá egy csomót és bedobom a hűtőbe. Másnap (harmad- vagy negyednap) még visszatérhetek rá. A tészta ne legyen túl híg, mert akkor könnyedén rá fog ragadni a terítőre és a kezünkre is. De kemény se legyen, mert ezen esetben nehezen nyújtható.

A rétes töltelékével sem szoktam sokat szenvedni. Hozzávalók:

0,5 kg túró (kemény és morzsolható túró, nem az a túrónak csúfolt izé),
20 százalékos tejföl (kb. 2 deci),
2 db tojás,
só.

A túrót villával összetöröm, ráütöm a tojásokat, aztán annyi tejfölt rakok hozzá, hogy híg és csöpögős masszát kapjak végeredményül. Sót nem kihagyni, merd ezen esetben csak ragacsos csiriz lesz a végeredmény - nem tészta!

Aztán jöhet a művészet. A mi konyhaasztalunk megközelítőleg méterszer hetvenhat centi, erre pont elég a fentebb emlegetett a tészta (nálam, mert én szeretem, ha egy kicsit vastagabb a tésztája, mint a bolti csodák). Az asztalra mintás terítőt javallott rakni, mert ha már mindenhol egyformán tálszik a minta, akkor már elég vékony a rétestészta... A rétes nyújtásához ezen videón láthatóak kiválóan felhasználhatóak. Sajnos manapság már szinte nem is léteznek olyan terítők, amivel öreganyáink dolgoztak - ezek közül egy csak a rétes számára volt fenntartva. Jellemzője, hogy az asztallapon nehezen csúszik el és nehezen gyűrődik össze. Mivel nincs ilyen terítőm, én speciel ruhaszárító csipesszel rögzítettem a széleit a terítőnek...

Miután ki van nyújtva és le van szélezve a tészta, vékonyan leolajozom az egészet. Jó a zsír is, csak nekem ez így jobban bevált. Aztán egy jóképű teáskanállal rámerem a csuszára a tölteléket. Kis plecsniket készítek, kb. a tészta feléig egyformán (soha sem lesz egyforma) elosztva a tölteléket. Összehajtogatom, majd egy habkártyával (vagy egy vékonyabb kés fokával*) elvágom háromfelé (lehet több felé is) a rétest, a sütőpapírral kikent tepsibe beledobálom őket és a maradék tejföllel jó vastagon megkenem a tetejüket.Mehet be a forró sütőbe. Sütési idő, kb. 30-35 perc.Amikor már kezd megijedni az ember, hogy "Úristen, beégett!!!", akkor már jó lehet. Ha a tejföl színe már feketébe hajlik (nem amikor már valóban fekete!), akkor ki lehet venni és neki lehet esni.

Ezzel a módszerrel olyan ötven perc környékére nő a réteskészítésre szánt idő, plusz a dagasztás és a pihentetés... Ilyenkor egy kenyérsütő gép nagy hasznot jelenthet a dagasztásnál. Utóbbi esetben nem kell bele rizs. Búza sem.

Jogos a kérdés, hogy a maradék tésztával mi lesz? Hát az megmaradt. Találtam egy zacskó mákot, meg némi lekvárt... Ma is rétes lesz...

*a vékony kés foka azért kell, mert gondolom azt, hogy senki sem kívánja szétmetélni a terítőjét...

A kedves csoportvezető úr ma ismét alkotott. Bár sokak szerint annyira sötét, hogy görbíti a teret, de ma mégis fényt hozott szürke életünkbe. Tények:

1. Mára még nem rendeltek fonott kalácsot.
2. Ő mégiscsak összeadta a rendelést és 75 lett a végeredmény...

Lelakkoztam vizes bázisúval az asztallap egyik oldalát. Mármint mindkét oldalának az egyik felét. Aztán anyám meglátta.

- DE HÁT AZ GÖRBE!!!
- Látom...
- DE HÁT AZ MAJD EGY CENTI!

Ez utóbbi mondat utalás akart lenni arra, hogy az összehajtogatható és félbehajtott új asztallap két fele között némi affinitással át lehet köpni. 

- Látom...
- DE HÁT MOST MI LESZ!?
- Hozok egy vasalót és kivasalom.
- DE HÁÁT...
- Ülj rá és várd meg, míg kiegyenesedik.

De mára megenyhült, mert a másik fele is megkapta a lakkot (az asztalnak) és valóban kiegyenesedett...

A faszom sem kínlódik a chili zacskózásával. Ledaráltam mind a kiló húsz dekát, hosszá basztam húsz deka sót, oszt' jó napot - mehet a levesbe. De előbb az üvegbe. A mutter meg zsémbeskedett a sok só miatt, szerinte ehetetlenül sós lesz tőle a kaja. Megmagyaráztam neki, hogy mire te annyit beleraksz a kajába, amivel azt elsózod, akkor már úgy sem érzed majd a sós ízt, csak a tüzet a szádban...

Hmm-hmmm. Kései ebéd? Pelmenyi. [kösz a receptet] Tészta össze, húsok össze, bors, só, tejföl... Ekkor jöttek a világmegváltó kérdések.

-Fokhagyma nem kell bele?
-Nem.
-De most tényleg nem kell bele fokhagyma?
-Nem. Vöröshagyma kelletik bele.
-Most akkor tényleg nem raksz bele fokhagymát?
-TÉNYLEG NEM RAKOK BELE FOKHAGYMÁT!
-De miért nem? 
-CSAK!

Na, mi maradt el? Hát a vöröshagyma, hogy baszná meg anyám a hülye kérdéseit. Ellenben tejföllel már ehető volt a végeredmény, amikor a tejfölbe metéltem hagymát, akkor már megközelítette az ízletesség határát.

Sej, de utálom azt, mikor az embert meló közben tárgyhoz hasonlító (nem feltétlenül hozzá kötődő), de rettent hülye kérdésekkel zavarják.

...az, ha gyalulás után és csiszolás közben tűnik fel az, hogy méteres szúette járatok vannak a táblásított anyagban... Holnap intarzia és faradattó lesz soron. A faszom sem fog fél centit legyalulni/lecsiszolni, mikor így is horror árban volt az anyag.

Amíg szedtem a konyhában a chilit és a macskapöcse paprikát (mindenestől be, odabent kevesebb eső esik, nem fúj annyira a szél, tehát jobb a klíma) elgondolkodtam azon, hogy mi a bánatot kezdjek én ennyi erőspaprikával? Ráadásul még mind zöld. De megszületett a megoldás! Elrakom télire. No, nem savanyúnak, meg jó lesz majd egészben a levesbe címszó alatt (idén basztam ki három üveg savanyított paprikát, meg az isten tudja mennyi zöldet a fagyasztóból). Össze lesz metélve, kiporciózom főzetekként és szépen meg lesz dinsztelve a hagymával együtt (ma így került a töltött káposztába négy-öt macskapöcse - nem kellett sok őrölt erőspaprika utánhajtás céljából). Egy leves, egy pörkölt, egy mianeve, egy főzet. Arra gondoltam, mivel viszonylag kis adagokról van szó (nem, nem a törpefasza olajban), így némi celofánra rápúpozom, ráhajtok még némi celofánt, összemetélem adagonként s mehet be a fagyasztóba. Nem fogok felelslegesen melózni. Remélem.