Csak úgy mindenről...

Bár tudom, ez csak keveseket érdekel, de mindegy is. Az elmúlt pár hónapban egy kissé el lettem havazva mindennel. Az, hogy a munkahelyre a következő ütemterv alapján kell megérkezni, az egy kissé kimerítő: Lsd.: hétfőtől péntekig 00:00 az érkezés ideje, de ilyenkor itt vagyok olyan fél kilenc-kilenc óráig. Szombaton hajnali kettőtől vagyok reggel hétig, ezt kiszámoltam, pont nyolc óra. Aztán lehet visszajönni szombat este nyolcra...

Ezidáig viszont ki tudtam venni a szabadnapokat. Ebben a hónapban mindössze annyi változás van, hogy el lehet mindezt felejteni. Ha beleszámolom a karácsonyt is, akkor lesz kemény kettő nap a hónapban, amikor nem kellett bemenni a melóhelyre. Ráadásul már csak tizenegy nap szabadságom van a huszonnyolcból, mit  kiadni nem tudnak, kifizetni meg nem akarnak. Hát ez úgy szopóka, ahogy van.

Megyek be melóba. Biciklivel. Aztán elém lép a yard és ilyet szól:

-Jó reggelt kívánok!

Hát engem annyira elkapott a vigadalom úgy fél és háromnegyed tizenkettő tájékán - éjjel, hogy elkezdtem röhögni. De azért megpróbáltam illedelmes lenni.

-Hááát. Se nem jó, se nem reggel. De a többi az stimmel. Üdvözletem. [ez a mondat több mint egy percig tartott]

Percekkel később:

-Ez madzag mit keres magánál?
-Hát... Tudja... Ha netán nagyon unnám már az életet... Abban az esetben jó ha kéznél van...

És nem akarták igazolni, hogy igazoltattak. 

Ugye megvan szüleink és nagyszüleink örök klasszikusa? Mert ezek a mai fiatalok...

Valahogy nekem is kezd feltűnni, hogy ezek a mai fiatalok... Még csak nem is generációk közti különbségről vala szó, csak pár év...

Tisztelet a kivételnek. De tényleg, mert ismerek ilyen embereket is. Csak éppen keveset. A többségük eladná az anyját is húsz forintért - az elenyésző kisebbség meg le is szállítaná. Dead or alive. A női nem oldaláról közelítve a dolgokat: Egymillióért? Meg hát. Ezerért? Hát minek nézel engem!!? Már csak az árfolyam a kérdéses...

De hát mit is várhat az ember az olyan emberszabásúaktól, akik jó esetben csak átlépik a földön fekvőt, rosszabbik esetben meg is rugdalják? Ha valaki támolyog, netalán esik-kel mint a betlehemesek, az csak berúgva lehet, megérdemli a sorsát. Akinek éppen infarktusa van, az le van szarva, biztosan csak a kirakatot nézi. Aki epilepsziás rohamot kap, azt bele kell baszni a kád vízbe, megszórni mosóporral, mellé meg be kell dobni a szennyest és had szóljon...

Ahogy egyre idősebb leszek, úgy érzem, hogy a mai fiatalok java részt egy nagy rakás szart sem érnek. Dolgozni büdös, de a pénz az kellene nekik. Amely foglalkozásnál nem kell megszakadni, de a pénz az dől, ahhoz meg sík hülyék. A hab a tortán az az, hogy azt hiszik, mindent tudnak... Sokkal jobban tudnak. Mindenkinél sokkal jobban tudnak.

Véleményem szerint a mai fiatalok azokról az emberekről alkottak maguknak egy bálványt, egy célkitűzést, egy mineknevezzemet: mémet, akiknek egy emberélet csak egy szám, ha egy ember az utcára kerül, az is csak egy szám. Nincs érték az emberek mögött. Mind csak egy szám a sok között.

Ez utóbbi tök jó is lenne, de... De nem gondolnak bele abba, hogy majd lesznek egyszer ők is számok. Amiket egy radírral vagy a Del gomb benyomásával... Törölni... Ők meg maradnak a híd alatt, vagy esetleg félig lerohadt lábbal a váróteremben... Forma szerint nem is létezve.

Anyám mintegy másfél év elteltével elindult a faluba. És itthon maradt. Pedig én mondtam neki, hogy a trike kicsit furcsábban kanyarodik, mint a bicikli. Dáriusz király minden kincséért sem akart olyat csinálni, hogy én tolom a cuccost, ő meg szokja a kormányzást. Tíz - húsz perc alatt simán rá lehet érezni a dolgokra, oszt' onnantól megy minden, mint az ágybaszarás.

De ő úgy döntött, hogy nem kell neki tanulás, majd megmutatja. Hááát. Megmutatta. Amikor a trike nem teljesen arra gurult, amerre szerette volna, akkor nagyhirtelen elfelejtette azt, hogy van kontrafék is a trikon, illetve azt is, hogy a kormány az nem dísznek van rajta. Majdnem nekiment a szomszéd kerítésének, annyira bepánikolt. Aztán hazatolta. Mondtam neki, hogy cipő és kabát fel, gyakoroljad - segítek. De neeeem. Mert annyira megijedt... Hát ba'zdmeg.

Valaha, réges-srégen(tehát úgy átellenben), egy messzi-messzi nugátüzemben... Szóval, mindig azt hitték, hogy rokonok vagyunk, mert van az az idegesítő női szokás kicsiny hazánkban, hogy a nők felveszik a férjük vezetéknevét. Mondjuk ez még a jobbik eset, mert ha felveszik a teljes nevüket és nem dobják el a lánykorit sem, akkor aztán a fasza. Mint pl. a P. Lászlóné M. Mária Rózsa.Nesze bammeg, írd bele egy öt centis rubrikába.

No, ma összefutottam a feleségemmel, aki nem is a feleségem, de még csak egy röpke kufirc sem volt (sajnos), de mégis csak azt hitték, hogy az. Párbeszéd:

Ő: -Talán összevesztél a borotvával?
Én: -Nem vesztem vele össze, hiszen sohasem voltunk barátok.
-De hát milyen szőrös vagy!
-Vannak olyan dolgok e világon, amik szőrösen is jók...Most így... Konkrétan nem a tehénre gondolok... Pedig az jó. Mert olyan jó szűk...
...mosolyszünet, lefagyott alapszoftver, rendszer újraindítása...
-De nem mindenkié szőrös ám!
-Kívül vagy belül?
...rendszer újraindítása...

Nem kaptam választ a kérdésemre, szerintem nem is fogok választ kapni rá...

Meló után bevergődtem a büfébe, gondoltam arra, hogy lezavarok egy sört. Jól esett. Miután így megalapoztam a pályát, kértem még egyet. Hát - nem azért, hogy dicsérjem, de nagyon szar íze volt annak az üveges borsodinak, két korty után leraktam a pultra, kértem helyette másikat - fizettem, mint a katonatiszt (azaz nem teljesen úgy, de hát ez már egy másik történet), jól esett. Közben elpofáztam az időt, kértem még egyet. Egy korty után az üveg lerakása következett. A tulaj fizette a következőt - pedig nem a csehót minősítettem, hanem a sört. Aztán irány haza. Utána meg az a finom sör, úgy gondolta, hogy eleget látott már ott lent és feljön.

Szerintem szarul volt lekupakolva az üveg. Mintha fokhagymás sört inna az ember - nagyon szar íze volt. Remélem, hogy azok a szeszegerek, akik szerint ennek semmi baja sincs, már ugyanúgy kidobták a felesleget - de csak azért, mert megitták azt a szart. A tulaj szerint is sör íze volt, de ő nem igazán szokott inni, tehát még a hideg lópisinek is sör íze lenne a számára. Kár, hogy Pötty nem volt itt - mert így engem néznek kekecnek.

Furcsa módon, már nem kell visszamennem vasárnap a melóba. Mármint az egyik műszakból a másikba.

Hihetetlen, de igaz, mindenkinél eljön az az idő, amikor úgy érzi, hogy túl sok leszarom tablettát vett be. Nekem ez az időszak tegnap jött el. Azért megvártam a mai napot az asztalra való lerakással, mert ugye a reményhal meg utoljára. Ha még mindig úgy gondolta volna a vezetőség, hogy ez így tök fasza, akkor én meg úgy gondoltam volna, hogy ha egy közös megegyezés nem fog menni szombat 23:59 lejártával, akkor egy azonnali hatályú mindenféleképpen jó lesz. Szépen kinyomtatva és összehajtogatva még mindig bent figyel a szekrényben. Csak a dátum és az aláírás hiányzott róla.

Már megint túl lett bonyolítva a dolog.

Részemről: kora hajnalban bejövünk a szokott időben (melegváltás, tehát azokat a buzi éjszakásokat váltanák azok a buzi délelőttösök), csomagolt kalács megcsinál, becsomagol, hazamegy, lepusztul. Így a cselédség is tudna pihenni. A frissebb kalácsot (amit éjnek éjvadján, úgy egy és kettő körül indítanak útnak, csak úgy meztelenül) éjjel egy, kettő, esetleg három személlyel vastagabbra hagyva a műszakot, megcsinálják. Azután jövünk a szokott időben és jó napot, a meleg és friss kalács meg majd készen lesz, amikor elkészül - de mivel több emberke lenne az adott műszakra, így nem lenne semmi sem késésben, a túlóra meg szinte semmi sem lenne.

Ezzel szemben a főszervező álláspontja az, hogy bejövünk délután kettőre, kalács megcsinál, valaki majd bejön és becsomagol, aztán minden a terv szerint nem haladva délután hat-hét óra tájékában hazamegy mindenki, tízre kipihenve bejön melózni, aztán reggel hat-nyolc óráig szopja a faszt és hazamegy. Ez is egy megoldás, csak éppen úgy szar, ahogy van, Szeretem azt, amikor valaki úgy szervez meg valamit, hogy:

• fogalma sincs arról, hogy mi is történik azután, hogy ő nemes egyszerűséggel hazamegy a munkaidő leteltével, mihelyst a negyedórás papírmunkát röpke másfél-két óra alatt összecsapja,
• halványlila sejtelme sincs arról, hogy milyen jó éjfélre járni, röpke három-négy óra alvás után,
• nem tudja azt, hogy mi is az a win-win szituáció - és nem is érdekli,
• A másik fél (szenvedő alany) álláspontját, véleményét, javaslatát, figyelembe sem veszi, mert ő itt a JANI.

Asszem, ha nem változik semmi sem, a karácsonyt már nem itt fogom tölteni. Ez nem egy win-win szituáció. Majd kerítenek ukrajnából valami buziklubbos táncosokat, akik megoldják a dolgokat. Vagy óccó pici kínajiakat. De már azok sem óccóak.

... annak, hogy fel akarok mondani. Olyan huszonpár éve. De lejött az ideje annak, hogy annyira tele van a faszom (most mértem le, négy kiló nyolcvan deka, herékkel együtt), hogy most véletlenül ki is nyomtattam egy azonnali hatályú felmondást. Hát ki a faszom vagyok én? Az ezernyolcszázas éveket éljük, hogy az emberfia el sem hagyhatja a pékséget vagy mi? Teljesen törvényesen megy minden (állítólag), majd bemegyek délután egyre, ötre vagy hatra végzek és majd mehetek vissza éjfélre - mire a műszak kezdődik? Faszt - mondjuk ez utóbbit közöltem is a főszervezővel.. Vegyenek rabszolgákat, oszt' ennyi. Ha holnapig nem lesz semmi változás, akkor holnaputántól egy személlyel kevesebb lesz a pékségben. A kisebbik fiatalabbik vezér meg kap annyi emberelőnyt, hogy nem fogják elvárni tőle azt, hogy valamelyik kezét a seggébe dugva elvégezze a munkámat. Mert ezt állítólag úgy is lehet... Már ha a 'fél kezemet a seggembe dugom, akkor is különbül megcsinálom' mondatot szó szerint értelmezzük...

Alig bírtam felállítani. Tudtam, hogy amúgy nem fogom tudni a helyére rakni, így egyből a földön kezdtem. Aztán bedugtam a bedugni valót, így egy kicsit nyomkodni és verni kellett, mire a helyére került minden. Ezután kellett volna felállítani, úgy, hogy függőlegeshez közelítsen.

Hát, basszameg, nem gondoltam volna azt, hogy egytized köbméter légszáraz (ejtsd: vizes) fenyőnek ekkora súlya van. Azt hittem, beszarok. Ráadásul kátyúból (lsd.: emberelőny a faanyag részére) kellett mindent összeművészkedni. Fél kézzel tartani a bódé-pótlék ácsszerkezetet, fél lábbal feltornázni a támasztómianevét, a maradék fél kézzel meg próbáltam megoldani azt, hogy az a két mázsa gerendadarabka ne csapjon agyhelyen, illetve a támasztómianeve is a helyére kerüljön. Mindezt lábujjhegyen állva. Élmény volt. Nem túl jó élmény, de akkor is élmény volt

Holnap legyalulom a maradék deszkákokat, becsavarozom a helyükre, oszt' jöhet a gerendákok helyre való biggyesztése... Lsd.: fűrészelés, vésés, szentségelés, stb.

Ej, hogy milyen perverz emberek vannak szerte e világban. Szinte mindenkinek ugyanaz jut az eszébe a 'vazelin' szó hallatán... Perverz állatok. Olyanra nem is gondolnak, hogy hidratálja a bőrt, be lehet vele kencézni a rozsdára hajlamos szerszámokat, esetleg a bőr bakancsot bekenve vele -> vízlepergető hatással bír, némely esetben kenőanyagként is kitűnően funkcionál... Szinte mindenki csak a segbekukira gondol. Így a gyógyszertárban csak annyit mondtam (ismét), hogy fizetésemelést akarok kérni a vezetőségtől...