Csak úgy mindenről...

Három kannibál beszélget:
-A legfinomabb a néger, mert annak olyan finoman sós a húsa.
-Szerintem a kínai a legfinomabb, mert az ember a saját szája íze szerint ízesítheti...
-Szerintem a magyar kőműves a legjobb. A húsa az említésre sem méltandó, de a mája az kurva nagy... 

No, a kolléganőnél volt kőmérges. A kollegina panaszkodott is a fogyasztásra, mert még ő ilyet nem látott. Reggel nyolctól, délután ötig befigyelt hét deci pálinka és négy liter bor. Félúton kezdte pedzegetni a kérdést a kőmérges fazon: nedves-e már a pinád? Szeretnéd-e, hogy hármasban megrakjunk, stb, stb. Az ember meg csak ott téblábolt és jó napot kívánt.

Már nem azért, de itt volt pár tévedés. 

Egy. A kőműves nem inni megy a helyszínre és nem is molesztálni a ház asszonyát, hanem elvégezni az adott munkát, az előre meghatározott összeg fényében (ez a fasz megfejelte húszezerrel a tizenötöt). Az, hogy megkínálják cefrével, vagy esetleg a ház asszonya kitárulkozik előtte, az csak bónusz - nem elvárható és követelhető juttatás.

Kettő. Nedves hát, gennyes és véres hüvelylefolyásom van, megbaszhatsz, de előtte szeretném, ha kinyalnál. Amúgy fertőző is és le fog tőle száradni a faszod.

Három. Az ember helyében szóltam volna neki, hogy húzzon a sunyi picsába, de má'! De előtte ürítse ki a maltert a szerszámaiból, mert az nem az övé. Ha ezután nem indulatosította volna meg magát a májsztró, akkor ad1.: rendőrt hívok, ad2.: szétbaszom a pofáját valami segédeszközzel (én, alapvetően gyengéd lélek vagyok, gyenge fizikummal, a testsúlyom 56-73 kilogramm között ingadozik).

Szóval én elhajtottam volna a sunyi picsába a mestert, már az első intő jelek megjelenésekor. Sajnos, a bunkókkal csak bunkó módon lehet értekezni - azaz le kell ereszkedni az ő szintjükre, de ott már félő, hogy győznek a rutinjukkal.

Ma találkoztam a megdöglős Évával*. Szégyenszemre ezen hét keddjén vagy szerdáján tudtuk meg, hogy a múlt hét pénteken kirúgták. Pontosabban a vezetőség szavait félig és meddig idézve: na végre, ezt is kibasztuk. Mert lassú. Maga alatt van mint állat. Valahol sajnálom. Amúgy tényleg lassú volt. De vannak nála lassabbak is, akik ráadásul ellopják a termelés egyik felét, de legalább van körszakáluk. A kolleginákkal még alá akartak íratni olyan papírt, mely szerint nem jöttek ki jól az Évivel. Pedig tényleg sokaknak szúrta a szemét az a teszetoszaság és az élet értelmén való elmélkedés**, melyet monológban tálalt mindenki elé. Azé' beintettek a vezetőségnek.

De most tényleg.Bárki, bármikor megmakkanhat. Aztán meg mehet a viccosztályra továbbképzésre, ahol kedélyállapot javító szert írnak az embernek - és így keletkezik a zombinyuszi. Persze a gyógyszereknek csak egy pozitív mellékhatása van. De az titok. Ugyanúgy sorolva lesz a (*)legjobb lenne megdögleni most már, és a (**)nincs értelme ennek az életnek, ->(*). Az emberfia meg csak eszik, töpreng az élet értelmén**, bámulja a dolgokat és közeben arra gondol, hogy *. Meg arra, hogy mit is rontott el, ráadásul *.

Hát, kiskoromban nekem is volt rosszullétem. Annyira fájta a hasam (azóta is fáj, de nem annyira, gyomortükrözés sem mutatott ki semmit - pedig jaj de jó élmény), hogy órákig nem tudtam megszólalni. Átmentem én is zombiba. Sírni nem akartam, így kussoltam. Vagy két napig (azóta pótolom, többnyire be nem áll a pofám). A körzeti orvos bölcsen megállapította, hogy pszichés probléma, irány az ideggondozó. Ott írtak fasza gyógyszereket. Anyám hál' Istennek rájött arra, hogy nem olyan fasza ám az, amikor a gyerek csak ül és csorgatja a nyálát - maga elé bambulva. Így nem erőltette a gyógyszereket én meg basztam szedni őket, szerintem a vécében több landolt, mint a belemben. A gyógyszeres kezelés annyira sikeres volt, hogy a katonaság alatt A-s besorolást kaptam, de hát mindegy is.

A lényeg az, hogy a vezetőség - mint sok más helyen, így az államapparátusban is, egy rakás érzéketlen faszkalapból tehetségtelen semmirevaló hazug pszichopatából áll. A számukra nem megfelelő embereket (akik látszólag nem hoznak semmiféle hasznot) egyszerűen kibasszák a picsába a nemlét határára. Eszükbe sem jut, hogy még ők is kerülhetnek hasonló cipőbe. Használd és dobd el. Ez a lényeg.

Ma reggel tegnap éjjel, a sarkon striheltek a rendőrnek látszó tárgyak. Az egyik megindulatosította magát elébem - hála Istennek, elég széles az út. Lásd kerékpárút címszó alatt.

-Jó estét kívánok!
-Viszont...kívánom. Viszont..látásra. További jó munkát kívánok!

Ezzel a lendülettel ki is kerültem őt. Szerintem érdekes fejet vágott, pedig nem is hóhér. Nem szóltak utánam, hogy álljak meg...

Kisfőnök volt bent tegnapelőtt, a következőekkel aranyozta be a napomat:

-Azért kell ezeket leírni, mert sok minden nincs rendben a fejünkben.

Legalább őszinte...

Azaz a törvény nem ismerete nem mentesít a jogkövetkezmények alól.

Ma jött a czédula, nem térítvényesen, nem is a posta hozta, hanem az önkormányzat egyik hűbérese. Idézem a levél sorait:

Tájékoztatom, hogy az élelmiszerláncról- és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 17. §. (4) bekezdése előírja minden ingatlantulajdonos részére ingatlanán a gyom és parlagfű mentesítést.

Nyomatékosan felhívom a figyelmét, hogy a mentesítést ingatlanán nem végezte el. A munka elvégzését a munkatársunk a helyszínen ellenőrizni fogja.

S innentől jön a többi handabanda, felgyújtják a házat, a gazat, a fákat, meg minket is, ezután felszántják mindennek a hűlt helyét és beszórják sóval. Ráadásul majd miránk lesz hátékázva az egész. Ja, az örök klasszikus? Úgysem ismeri mindenki a törvényt, lesz ám majd bevétel és dőzsölés... Amúgy meg... Valóban lóbaszó nagy gaz van a kertben (is). Találtam is vagy húsz szál parlagfüvet. Az önkormányzat által művelt földön volt több mint fele. Merthogy kertszomszédok lettünk. Van még ott ahonnan jött, de előtte kihúzom a határt (felőlünk meg a parlagfüvet), aztán írásban értesíteni fogom a jegyzőt - de lehet, hogy szóban(és írásban is, mert a szó elszáll).

Ugyanis ha egy törvényre hivatkozunk, akkor illik a törvény szövegét bemásolni. Legalább. Mely szerint:
(4) A földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.

Sajnos ez utóbbit nem cselekedte meg az önkormányzat sem az neki hűbéresei által megművelendett földön. Ennek ellenére képesek felszólítást küldeni (amúgy meg köszönöm, mert nálunk nem kell olyan növényke és elveszett a többi között).

Ráadásul nem akarok félsivatagos környéken lakni (lsd.: az év felében/háromnegyed részében csak a kopasz föld látható). Ezen kívül a disznóparé és népes társasága mellett a parlagfű sovány eséllyel indul a verseny folyamán, továbbá a földnek nem csak kizsigerelés kell, hanem tápanyag - melyet nem csak trágyázással lehet elérni, hanem a növények zöld részének a komposztálásával is. Azaz gaz is tápanyag lesz jövőre.

De a lényeg az, hogy a gyommentesítést nem is fogom elvégezni. Hogy miért? Mert erről nem rendelkezik törvény, meg már pedig azért sem - pedig tervben volt. S ha rendelkezik a törvény erről, akkor mindenkinek kutya kötelessége az udvarát hetente felásni, és/vagy totális gyomirtóval kezelni, a (másnak)nem kívánatos növényeket eltávolítva onnan. Az sem baj, ha sóval hinti be mindezek után, hogy szép szürke maradjon a terület.

Hát, mint a viccben...

-Hová mész Piroska?
-Megyek a vadászhoz baszni.
-Baszd meg... Ez a mese is hogy megváltozott...

Tavaly: Senki sem pótolhatatlan! Ha nem tetszik, el lehet innen menni máshova!

Aztán pár embernek nem tetszett és elment tőlünk máshova. Többnyire olyan emberek mentek el, akikre a kutya véreres fasza (lsd.: vezetőség) sem gondolt volna. Először a Mihike lécelt le, neki is szívták a vérét rendesen, néha még alapja is volt neki. Aztán lelépett az Országos járat, persze nem egyik napról a másikra, hanem egyik napról a harmadikra. Barom is lenne éjnek éjvadján, stressztől egy kissé sem mentes munkahelyen szopni a kékerest, amikor a méhészkedésből is megél.

Azután műszakátszervezés volt, s ez annyira jól sikerült V. István (a lányok szerint a kis Háry Jánosunk) közreműködésével, hathatós segítségével és világmegváltó ötleteivel karöltve, hogy ő mondott fel leghamarabb. Ez utóbbi nem is akkora baj, mert legalább az a spicli eltűnt a cégtől, aki ha nem talált valamit, akkor valamit kitalált valamit, ráadásul annyira megtanult már hazudni, mintha könyvből olvasná. Szegény ártatlan jómunkásember ott bukott le, hogy annyira hülye volt, hogy nem jegyezte meg azt, hogy kiről és mit is hazudott az előtte való napon - így mindenféle összebeszélés nélkül ki lett utálva a csapatból, ráadásul mostanság kezd kiderülni az, hogy kit és miért akart kirúgatni annak idején (Pötty, Barbi, Tompi, Mihike - succesfull, Én és még akikről csak pedzegetjük). Remélem, hogy az öt éve elkészült lovardája már hathatós sikereket ért el...

Aztán elment ez nyugdíjba, elment az nyugdíjba, s hogy a lélekszám meglegyen, vettek fel embereket. Jómunkásembereket. Ezek az emberek valóban ügyesek voltak, hiszen az általuk elvégzett munkába ugyan belekötni nem lehetett. Már nem azért, mert hibátlan volt a munka, hanem azért, mert nem végezték el. A vezetőségnek persze elvárása volt az, hogy támogatott személyek legyenek - de hát mindegy is. Másfél még itt dolgozik nálunk...

A mélyen tisztelt vezetőség pedig most kezd rájönni arra, hogy bár senki sem pótolhatatlan, de pótlékot képtelenek szerezni. Ugyanis java részt itt már csak olyan emberek melóznak, akit a családi hátterük köt még gúzsba - de meddig is? Ahogy a helyzet adja, már lécelnek is - mint legutóbb a Mari, akinek alkalma volt, a picsája meg ezzel az egésszel tele volt, most náculni tanul náciában - ötször-hatszor ennyiért elment szálastakarmány-termény-menedzsernek.

Aki meg akar is, tud is dolgozni, ráadásul ért is hozzá, az meg kiröhögi a felajánlott bért és elmegy máshova.

Csak a mihez tartás végett... Idén húsvét után akartam kérni kétszázezret fizetéselőleg gyanánt. Szó sem lehet róla. Most kértem nyolcvanat, szinte már azonnal a kezemben volt. Selejt lett valami. Tavaly: ki kell fizetni, levonás, akasztás! Idén: hát néha megesik, emberek vagyunk...

Szóval nem vagyunk pótolhatatlanok a munkahelyen, csak éppen nem találnak olyan embereket, akikkel pótolni is lehetne minket. Nem csavargyár ez kéremszépen. S ezt teszi a munkaerőhiány, ráadásul ez az arrogáns magatartás, a nyomott bérek idézték elő a munkaerőhiányt. Szakadjál meg, pénz az ennyi, mínusz a géphasználati díj, meg a kaució és a napi beugró. Kezdjél éjfélkor, végezz délelőtt fél tízkor, majd lecsúsztatod.

Jelenleg nem egy emberről tudok, akik nemsokára távozni fognak köreinkből. Mármint belátható időn belül.

De hát senki sem pótolhatatlan. Akkor pótolják valahonnan a dolgozókat. Zárójelben, már most: sátáni kacaj.

Végre szabadnapos vagyok. Éljen. Lehet pihenni. Meg felásni a benti kertet és végre elvetni a zöldséget. Meg kiirtani azt a másfél méteres gazat a kertből  ami nem lesz egyszerű, viszont jövőre megkönnyíti a földmunkákat, ugyanis... Meg minap elmenni kukoricáért. Meg kifőzni a görögdinnyét lekvárnak. Meg főzni, boltba, orvoshoz, postára, gyógyszertárba rohangálni. Meg megcsinálni a régóta tervben lévő fedett kerékpártárolót. Mert anyám új triciklije nem fér be sehova sem. :S Holnap már le kell szedni a paradicsomot is, a zöldbabokat is, de lehet, hogy már a fejteni való bab is szedhető. Takarítani is kellene. A paradicsomot meg elrakni kecsöp formájában. Valami azt súgja, nagyon-nagyon kipihenem magam a hét folyamán. Sőt, ezeket majd mind egyszemélyes mutatványként kell megoldanom, mert anyám szokás szerint eltörte a kezét. 

Kezdeném a hátrányokkal:

1. Nincs megfizetve
2. Az emberfiának az egész életvitele felborul. Hol eszik, hol nem, hol eljár két naponta a budira, hol meg egy nap bepótolja a heti lemaradást.
3. Ha sikerül netalán aludni pár órát (azaz elcsalni a napból), akkor is olyan utána, mint a falhozvert lófasz, de a kiló szar a mosógépben - na, az pontosabb meghatározás.
4. A hétvégéből egy nap ugrik, mert az K.O. A másik meg azért, mert frissen és kipihenten kell megjelenni a munkahelyen.
5. Lácdohányzás, kávé literszámra és éhgyomorra, mert idő az aztán nincsen kajálni. Legfeljebb csak papíron.

Az előnyök hosszú sora:

Itt a vége az előnyöknek. Hát nem vagyok én ló, hogy menet közben egyek, legfeljebb kettő-három perc leforgása alatt... Meg amúgy is, utána fosok mint a murányi  kutya. Éjjel, mikor beesek a munkahelyre, persze az MTV előírásainak megfelelően frissen és kipihenten,azt sem tudom, hogy hogyan kerültem oda, nem hogy mit is kell csinálni, vagy kit és milyen néven neveznek. A napfelkelte közeledtével még egy kicsit lassul az agyműködés, van amikor csomó nő az ember nyelvére, aztán a 'jó reggelt' köszönésből 'jrgt aznydpics' lesz. ezek után jön a kalapácsos ember. Kilesi a megfelelő időpontot, aztán tarkón bassza az embert. Más még most jön dolgozni (aka.: irodások), én meg azon gondolkodom, hogy hatszor négy, az hogy a faszban lehet ötvenhat (mert érzem, hogy valami nem stimmel)? Na még egyszer, huszonnyolc. Még nem kóser, de már közelít. Mi is van még a... AAAA... Gyorsan, gyerünkgyerünk, nem kell sietni.

Hát így tengetem a napjaimat, heti hétből hat-hét, a hétvége kivert fasz üzemmód. Ha netán ráesz a rosszindulat és kimegyek a kertbe, akkor a szomszédból felhangzó örömóda végképp elveszi a kedvem a munkavégzéstől. "Háde végre kiszedi aztatat a gazakakokat! Há a rák enné meg a geci parasztját!" Ilyenkor szoktam hozzátoldani a gondolataimhoz azt, hogy akkor meg egye meg a rozsda a kerítéseteket, mert ha már a gyomirtóért megfenyegettél... AZ. PEDIG. ÚGY. MARAD. De nem is ez a baj, hanem az, hogy félálomban, majndem esve és kelve... Na mindegy is.

Most pedig összecuccolom a kismadarakat, beadom anyámnak a lét (nem azt, te perverz állat), oszt' három óra múlva kelni kell(ene). De annyi zöldbab kezd leszedendő stádiumba kerülni, mint állat. Meg ott van a fejteni való, de még fel kell ásni a zöldségnek a helyet, meg a...Meg a ház összedől, de sebaj. Jó 8.

Csupa nagybetűvel. Nem mondom azt, hogy szeretek főzni. Leginkább a mosogatás része borzaszt el - de az nagyon. Mivel a mutter keze el van törve, most én vagyok ismét az alkalmi póttertalékos-alsegédtanuló-szakácsjelölt. Szóval ma összecsaptam egy gulyáslevesre hasonlító ehető étket.

A szokásos eljárás szerint mindent kigrammoztam, azaz elkezdtem gondolkozni azon, hogy egyáltalán mi a bánatot is kellene belerakni. Aztán on fly összevadásztam a hozzávalókat, oszt' kezit csókolom naccsága. Háááát, kell bele zsír. Ez biztos. Hát ez szemre nem kicsit sok. Vegyünk csak vissza belőle - majd a húsból kerül bele még egy kevés zsiradék... Hagyma. Az a vörös. Hát, ez biza kevésnek tűnik. Hmmm. Még egy ilyen az már sok - néztem még kettő mütyürkét. Jó. Felkockáz, üvegesre pirít, tűzről le, édespaprika bele. Jézusom! A kömény! Hát az ma pedig kimarad - úgy tűnik. Tűzre vissza, csak úgy mutatóba, sistereg a rántás, zutty bele víz, csak elég lesz. Mióta egyszer megégettem a paprikát, azóta nem teljesen úgy készítek mindent, mint ahogy anyám szerint kellene... Hú, basszameg, állítólag kell bele hús is! Sitty és sutty, karikára, kockára, de inkább apró legyen, mint nagy, mert amúgy az életbe nem lesz ebből ebéd. Megmos, belerak. Mi is kell még hozzá? Ja, só. Következő felmerülő gondolat az az, hogy mennyi húst is raktam bele egyáltalán? Ránéztem a lére, a mennyiségéből ítélve kimértem a sót, ami pontosan egy búboz teáskanál volt megy egy kicsi... Jaj, hogy basszameg, az erőspaprika. Csak egy késhegynyi, mondom, hogy késhegynyi, erre beleesett a darált zöld chili, nem egy késhegynyi. Kell még bele... Ásó. Zöldség fel (többet ilyet nem vetek, derékig ér a zöldje, de a gyökere...), répa fel, kés elő. Mosogatóból a tál elő, elöblít, zöldségfélék bele - relative apróra vágva. Megmos, levesbe be. Mi kellhet még bele? Jajj. Krumpli. Pucol, kockáz, mosogatóból a tálat megint elő, megmos, levesbe bele. Mármint a felkockázott krumplit, nem a tálat. Az megint ment vissza a mosogatóba. Aztán csak néztem, néztem, öntöttem hozzá vizet. És néztem -volna még most is, de mondtam anyámnak, hogy megjött a kalapácsos ember, már nézegeti a tarkómat... Ha megfőtt a hús, akkor oltsa el a lángot a csetrös alatt, és jó étvágyat kínálunk - csak most, csak önnek, alkalmi áron - mindenkit várunk egész héten, sok szeretettel. Nekiálltam levetkőzni, de a kalapácsos ember gyorsabb volt. Az egyik lábamon rajta maradt a zokni, a póló a földön, a nadrág meg megint csak rajtam maradt. A sok alvás előnye...

Amikor délután négykor felriadtam, mintegy két óra alvás után, akkora anyám már bőven végzett az ebéddel. Szerinte finom lett a leves. Gyorsan nekiálltam én is tízóraizni. Véleményem szerint is kurva jó íze lett a mutymuruttynak, rá lehet fogni, hogy finom. Meg azt is, hogy gulyásleves. A zacskós verzióhoz képest ez maga a menyei manna. Mert a zacskós az nagyon szar volt...

Nos, a címben azt írtam, hogy receptjeim. Ez az volt. Mármint az egyik. Olyan, mint az élet. Nem grammra kimért dolgok vannak, hanem receptek. Ezért is nem vagyunk egyformák. Két ebéd sem lesz az. S ezért sem kell megijedni némi kísérletezéstől, ha ehetetlen lesz a kaja, akkor az így járt (mi meg éhen halunk), máskor majd sokkal rafináltabban fogjuk elrontani...De ha finomra sikerül, akkor azt sokáig meg fogjuk őrizni emlékezetünkben, s már ránézésre meg tudjuk majd saccolni azt, hogy mennyi ezmegaz kell bele. Ez a recept lényege. Nem a gramm, meg a sablonizék (2,5g só, 3,8g cukor, stb.), hanem az, hogy ki mennyire érez rá a dolgokra.

Aki megteheti, az főzzön! Lehet kísérletezni, legfeljebb a pénztárcán és az éhségérzetért felelős mianevék bánják, de hát ez az élet értelme. Valamiből valamit készíteni, a kudarcokból tanulni, a tökéletességre törekedni - noha tökéletes az soha és semmi nem lesz, de erre törekedni azt muszáj. S tévedés ne essék, sokszor az instant levesek és társaik sem készülnek el sokkal hamarabb, mint az az étel, amit saját magunk rontunk el. Egyre ritkábban... És valahogy mindig finomabbra sikerül, mint a gyári porokból összekóklányolt izé. Egyre gyakrabban.

Nos, véleményem szerint mindeni alkossa meg a saját receptjét. Azt, ami neki és/vagy a a családjának is ízlik. Mert nem vagyunk egyformák. Én is belerakhattam volna a köményt a levesbe, rakhattam volna bele borsot és egy kicsiny ideig babérlevelet is. Mert ugye van ahol raknak bele. De nekünk (énkirályi fenségemnek és a mutternak) nem ízlik emigyen a gulyásleves. Nagy ívben kell tojni a kibicekre, akik szerint ezmegaz még kellene bele. Nekünk ízletes eledel legyen, a többi meg le van...Tudva. Erre kell törekedni, nem a trendre.

Nem, nem a seggemét. Elöl meg már régebben. Minden úgy kezdődött, hogy... Na, hagyjuk is, nem volt az olyan jó élmény. A lényeg az, hogy a mutter menetrend szerint eltörte a kezét, menetrend szerint megműtötték. De most a jobb kezét törte el, sok-sok mindent kell újra tanulnia. Mondjuk a seggtörlés jutott először eszembe, amikor megdicsértem, hogy milyen ügyes is volt.

S ma rájöttem arra, hogy egy injekció valóban nem fáj. No, erre értettem azt, hogy elvesztettem a szüzességemet. Ja, nem magamnak adtam be, csak anyámnak. Használati el, alkohol elő (meglepő módon az elektronikába való belebuzulásomnak is vannak bizonyos pozitív hozadékai), bőr letöröl. Anyám feje félrefordul, arcára a rettegés kiül, bőr össze. Saját példámból okulva tudom, hogy merrefelé nem érzékeny a váll. Pontosabban elég gyéren vannak ott érzőidegek, így akár a csontig is be lehet lökni egy hegyes és vékony tárgyat . Anyám megkérdezte, hogy mikor adom már be? Közöltem vele, hogy már bent van, rakja rá ezt a zsepit (mert ugye vatta az nincs itthon). De valamit elbaszhattam, mert még nem kékült be a helye.

A múlt héten anyám eltörte a kezét. Ma műtötték, ami holnap lesz.

Az érett zöldbabot ma le fogom szedni, zöldbableves lesz az ebéd, ami vacsora.

Lehet vetni a zöldséget. Jövő májusig kitart majd a zsenge petrezselyem, ráadásul sokkal olcsóbbra jön ki, mint a bolti fonnyadt, fás, rohadófélben lévő, ezerháromszáz forintért mért társa. Egy jó darabig elég átmosni főzés előtt és már mehet is a levesbe. Érted a célzást Béka?