Hát, mint a viccben...
-Hová mész Piroska?
-Megyek a vadászhoz baszni.
-Baszd meg... Ez a mese is hogy megváltozott...
Tavaly: Senki sem pótolhatatlan! Ha nem tetszik, el lehet innen menni máshova!
Aztán pár embernek nem tetszett és elment tőlünk máshova. Többnyire olyan emberek mentek el, akikre a kutya véreres fasza (lsd.: vezetőség) sem gondolt volna. Először a Mihike lécelt le, neki is szívták a vérét rendesen, néha még alapja is volt neki. Aztán lelépett az Országos járat, persze nem egyik napról a másikra, hanem egyik napról a harmadikra. Barom is lenne éjnek éjvadján, stressztől egy kissé sem mentes munkahelyen szopni a kékerest, amikor a méhészkedésből is megél.
Azután műszakátszervezés volt, s ez annyira jól sikerült V. István (a lányok szerint a kis Háry Jánosunk) közreműködésével, hathatós segítségével és világmegváltó ötleteivel karöltve, hogy ő mondott fel leghamarabb. Ez utóbbi nem is akkora baj, mert legalább az a spicli eltűnt a cégtől, aki ha nem talált valamit, akkor valamit kitalált valamit, ráadásul annyira megtanult már hazudni, mintha könyvből olvasná. Szegény ártatlan jómunkásember ott bukott le, hogy annyira hülye volt, hogy nem jegyezte meg azt, hogy kiről és mit is hazudott az előtte való napon - így mindenféle összebeszélés nélkül ki lett utálva a csapatból, ráadásul mostanság kezd kiderülni az, hogy kit és miért akart kirúgatni annak idején (Pötty, Barbi, Tompi, Mihike - succesfull, Én és még akikről csak pedzegetjük). Remélem, hogy az öt éve elkészült lovardája már hathatós sikereket ért el...
Aztán elment ez nyugdíjba, elment az nyugdíjba, s hogy a lélekszám meglegyen, vettek fel embereket. Jómunkásembereket. Ezek az emberek valóban ügyesek voltak, hiszen az általuk elvégzett munkába ugyan belekötni nem lehetett. Már nem azért, mert hibátlan volt a munka, hanem azért, mert nem végezték el. A vezetőségnek persze elvárása volt az, hogy támogatott személyek legyenek - de hát mindegy is. Másfél még itt dolgozik nálunk...
A mélyen tisztelt vezetőség pedig most kezd rájönni arra, hogy bár senki sem pótolhatatlan, de pótlékot képtelenek szerezni. Ugyanis java részt itt már csak olyan emberek melóznak, akit a családi hátterük köt még gúzsba - de meddig is? Ahogy a helyzet adja, már lécelnek is - mint legutóbb a Mari, akinek alkalma volt, a picsája meg ezzel az egésszel tele volt, most náculni tanul náciában - ötször-hatszor ennyiért elment szálastakarmány-termény-menedzsernek.
Aki meg akar is, tud is dolgozni, ráadásul ért is hozzá, az meg kiröhögi a felajánlott bért és elmegy máshova.
Csak a mihez tartás végett... Idén húsvét után akartam kérni kétszázezret fizetéselőleg gyanánt. Szó sem lehet róla. Most kértem nyolcvanat, szinte már azonnal a kezemben volt. Selejt lett valami. Tavaly: ki kell fizetni, levonás, akasztás! Idén: hát néha megesik, emberek vagyunk...
Szóval nem vagyunk pótolhatatlanok a munkahelyen, csak éppen nem találnak olyan embereket, akikkel pótolni is lehetne minket. Nem csavargyár ez kéremszépen. S ezt teszi a munkaerőhiány, ráadásul ez az arrogáns magatartás, a nyomott bérek idézték elő a munkaerőhiányt. Szakadjál meg, pénz az ennyi, mínusz a géphasználati díj, meg a kaució és a napi beugró. Kezdjél éjfélkor, végezz délelőtt fél tízkor, majd lecsúsztatod.
Jelenleg nem egy emberről tudok, akik nemsokára távozni fognak köreinkből. Mármint belátható időn belül.
De hát senki sem pótolhatatlan. Akkor pótolják valahonnan a dolgozókat. Zárójelben, már most: sátáni kacaj.
Utolsó kommentek