Csupa nagybetűvel. Nem mondom azt, hogy szeretek főzni. Leginkább a mosogatás része borzaszt el - de az nagyon. Mivel a mutter keze el van törve, most én vagyok ismét az alkalmi póttertalékos-alsegédtanuló-szakácsjelölt. Szóval ma összecsaptam egy gulyáslevesre hasonlító ehető étket.
A szokásos eljárás szerint mindent kigrammoztam, azaz elkezdtem gondolkozni azon, hogy egyáltalán mi a bánatot is kellene belerakni. Aztán on fly összevadásztam a hozzávalókat, oszt' kezit csókolom naccsága. Háááát, kell bele zsír. Ez biztos. Hát ez szemre nem kicsit sok. Vegyünk csak vissza belőle - majd a húsból kerül bele még egy kevés zsiradék... Hagyma. Az a vörös. Hát, ez biza kevésnek tűnik. Hmmm. Még egy ilyen az már sok - néztem még kettő mütyürkét. Jó. Felkockáz, üvegesre pirít, tűzről le, édespaprika bele. Jézusom! A kömény! Hát az ma pedig kimarad - úgy tűnik. Tűzre vissza, csak úgy mutatóba, sistereg a rántás, zutty bele víz, csak elég lesz. Mióta egyszer megégettem a paprikát, azóta nem teljesen úgy készítek mindent, mint ahogy anyám szerint kellene... Hú, basszameg, állítólag kell bele hús is! Sitty és sutty, karikára, kockára, de inkább apró legyen, mint nagy, mert amúgy az életbe nem lesz ebből ebéd. Megmos, belerak. Mi is kell még hozzá? Ja, só. Következő felmerülő gondolat az az, hogy mennyi húst is raktam bele egyáltalán? Ránéztem a lére, a mennyiségéből ítélve kimértem a sót, ami pontosan egy búboz teáskanál volt megy egy kicsi... Jaj, hogy basszameg, az erőspaprika. Csak egy késhegynyi, mondom, hogy késhegynyi, erre beleesett a darált zöld chili, nem egy késhegynyi. Kell még bele... Ásó. Zöldség fel (többet ilyet nem vetek, derékig ér a zöldje, de a gyökere...), répa fel, kés elő. Mosogatóból a tál elő, elöblít, zöldségfélék bele - relative apróra vágva. Megmos, levesbe be. Mi kellhet még bele? Jajj. Krumpli. Pucol, kockáz, mosogatóból a tálat megint elő, megmos, levesbe bele. Mármint a felkockázott krumplit, nem a tálat. Az megint ment vissza a mosogatóba. Aztán csak néztem, néztem, öntöttem hozzá vizet. És néztem -volna még most is, de mondtam anyámnak, hogy megjött a kalapácsos ember, már nézegeti a tarkómat... Ha megfőtt a hús, akkor oltsa el a lángot a csetrös alatt, és jó étvágyat kínálunk - csak most, csak önnek, alkalmi áron - mindenkit várunk egész héten, sok szeretettel. Nekiálltam levetkőzni, de a kalapácsos ember gyorsabb volt. Az egyik lábamon rajta maradt a zokni, a póló a földön, a nadrág meg megint csak rajtam maradt. A sok alvás előnye...
Amikor délután négykor felriadtam, mintegy két óra alvás után, akkora anyám már bőven végzett az ebéddel. Szerinte finom lett a leves. Gyorsan nekiálltam én is tízóraizni. Véleményem szerint is kurva jó íze lett a mutymuruttynak, rá lehet fogni, hogy finom. Meg azt is, hogy gulyásleves. A zacskós verzióhoz képest ez maga a menyei manna. Mert a zacskós az nagyon szar volt...
Nos, a címben azt írtam, hogy receptjeim. Ez az volt. Mármint az egyik. Olyan, mint az élet. Nem grammra kimért dolgok vannak, hanem receptek. Ezért is nem vagyunk egyformák. Két ebéd sem lesz az. S ezért sem kell megijedni némi kísérletezéstől, ha ehetetlen lesz a kaja, akkor az így járt (mi meg éhen halunk), máskor majd sokkal rafináltabban fogjuk elrontani...De ha finomra sikerül, akkor azt sokáig meg fogjuk őrizni emlékezetünkben, s már ránézésre meg tudjuk majd saccolni azt, hogy mennyi ezmegaz kell bele. Ez a recept lényege. Nem a gramm, meg a sablonizék (2,5g só, 3,8g cukor, stb.), hanem az, hogy ki mennyire érez rá a dolgokra.
Aki megteheti, az főzzön! Lehet kísérletezni, legfeljebb a pénztárcán és az éhségérzetért felelős mianevék bánják, de hát ez az élet értelme. Valamiből valamit készíteni, a kudarcokból tanulni, a tökéletességre törekedni - noha tökéletes az soha és semmi nem lesz, de erre törekedni azt muszáj. S tévedés ne essék, sokszor az instant levesek és társaik sem készülnek el sokkal hamarabb, mint az az étel, amit saját magunk rontunk el. Egyre ritkábban... És valahogy mindig finomabbra sikerül, mint a gyári porokból összekóklányolt izé. Egyre gyakrabban.
Nos, véleményem szerint mindeni alkossa meg a saját receptjét. Azt, ami neki és/vagy a a családjának is ízlik. Mert nem vagyunk egyformák. Én is belerakhattam volna a köményt a levesbe, rakhattam volna bele borsot és egy kicsiny ideig babérlevelet is. Mert ugye van ahol raknak bele. De nekünk (énkirályi fenségemnek és a mutternak) nem ízlik emigyen a gulyásleves. Nagy ívben kell tojni a kibicekre, akik szerint ezmegaz még kellene bele. Nekünk ízletes eledel legyen, a többi meg le van...Tudva. Erre kell törekedni, nem a trendre.
Utolsó kommentek