Cikksorozatom első és egyben utolsó része arról szól... Szóval csak a nagyon kezdőknek. A hozzászólásokban várom a gyakorló háziasszonyok meglátásait is. :)
Mindegy, hogy miből és mennyit raksz bele - el nem rontja az étket. Legfeljebb majd nem lehet megenni... Ez az első számú alapelv, amit nem árt folyamatosan szem előtt tartani.
A gázon lévő lap nagyságához a megfelelő méretű kocsogot kell választani. De ezt miképpen is lehetne jobban körülírni? Valahogy a tészta főzésénél kellene kezdeni, ahol elég könnyedén eldönthető az edény méretének, az edénybe adagolt víz mennyiségének, az edénybe pakolt tészta mennyiségének, illetve az edény alját melegítő gázláng teljesítményének a végeredménye... Mert nem mindegy az, hogy ázik-e a tészta a félig és meddig forrásban lévő vízben, vagy éppen fő. Mert főni raktuk fel, s nem ázni. Az utóbbi, az a bab. Bár nálam az is főzés közben szokott ázni...
A főzés folyamata alapvetően nem nagyon méricskeigényes. Sacc/kábé alapon sikerál a legtöbb étek, csak hát közben kóstolni sem árt a dolgokat. Aki kitalálta azt, hogy jár bele négy gerezd fokhagyma... No, annak adnák egyszer tavaszi, s egyszer őszi fokhagymát. Oldd meg. Csak négy gerezd, sem több, sem nem kevesebb... A zöldséggel (petrezselyem), a répával (sárgarépa), a zöldségzölddel (petrezselyemlevél, ami lehet normál vagy metélőpetrezselyem levele is), a sóval (asztali só, vákuumsó, tengeri só, izésó, fürdősó, satöbbisó) pláne ki lehet sakkozni a két csapott kávéskanál (kisméretű, közepes méretű, nagyméretű kávéskanál) sőt, neadjisten a csipetnyi sóval ugyanez a helyzet... Mindent csak érzéssel, hat és fél colos szemmérték szerint. Párszor kissé furcsább lesz az ebéd íze, de utána majd jobban megy... Ha nem, akkor adjuk fel.
Szóval feleim, ahogy én érzem, két ebéd sohasem lesz egyforma ízű, de ez nem is akkora nagy baj. De ha a cél a minél ízletesebb ebéd elkészítése, illetve a kútyának való mennyiségének a mérséklése, akkor javaslom az alábbiakat...
A petrezselymet és a répát úgy érdemes elkészíteni, mint a női börtönben szokás... Nálunk köbö fejtősbabszemnyi méretre van összekaristolva. A zöldség zöldjét meg olyan 0,5 - 1 centisre összemetélni. A zellert meg nem összemetélni, már csak azért sem, mert kurvára könnyű összekeverni a petrezselyemlevéllel... Szal' az apróra összecafrangolt zöldségrépát nem kell majd kidobni azért, mert valaki nem szereti, meg amúgy is jobb íze lesz tőle a kajának. Előtte meg ment minden az állatok belébe, mert ugye ezen növények csak az ízek miatt kellettek bele az xyz kajába.
Indításnak kevés só, aztán ha kóstolgatás közben kissé sótlanabb a végeredmény, akkor azon még lehet segíteni. Ha nem sóztuk el túlságosan is a dolgokat, akkor egy kevés (vagy sok) víz hozzáadásával segíthetünk a dolgon (leves esetében, hiszen sülteknél ez nem teljesen járható út). S mint második főztömből észrevettem, a leves az már csak olyan, hogy elforrja a levét. Ez utóbbi lencseleves olyan sósra sikerült, hogy nyáron sem romlott volna meg az udvar közepén - két hét alatt... De amúgy minden elforrja a levét, még az is, aminek nincs is...
A megfelelő méretű edény és főzőlap megsaccolása az adott étekhez jelentősen megkönnyíti a dolgunkat, de ezt már mintha feljebb említettem volna...
Ha lehetséges, akkor a rántást ne kapassuk oda, pláne ne akkor, mikor már benne van a paprika és a liszt... Ha mégis így sikerülne, akkor kérdezzük meg a kukát, hogy éhes-e, és inkább... Mert amúgy megkeserítheti életünk a 'jó lesz az még' felfogás - de inkább a levest, pörköltet ésatöbbit.
Az erőspaprika (nem csípős, meg nem ilyesmi) mértékkel alkalmazandó. A pirospaprikával sem árt csínján bánni, hiszen ha jó a beszerzési forrásunk, akkor esetleg default avas, keserű ízű lehet tőle a főztünk, a végeredmény barnás színéről nem is szólva... A kaja felrakásakor felhasznált olaj, illetve a zsír még véletlenül se legyen avas szagú, gyanús állagú. Olyan alapanyagszaga legyen.
A só kiemeli az étel ízét. Kivéve ha sok sikerül. Édes tésztákba, édességekbe is rakandó. Mértékkel.
Van néhány fűszer, mivel érdemes óvatosan bánni. Nem, az erőspaprika nem ilyen. Legfeljebb majd nem kell melegíteni...
Először a kakukkfű. Eléggé fel lehet dobni vele némely kajának az ízét, úgy is mint csilisbab, és társai. Adagolásának az elsődleges szabálya: egy gondolatnyi negyedének a felének az egyharmada... Igen intenzív íze van, ha besokalunk, akkor úgy ahogy van, a kajának a legfőbb jellemzője az lesz, hogy szar.
A bazsalikom már egy kissé jobban használható, sült húsokhoz (mondjuk a brassóihoz is szoktam egy kibaszott keveset rakni) jó. Meg paradicsomos ételekhez is elmegy - részemről.
A többit nem ragozom. Vannak intenzív fűszerek, sunyi fűszerek (pl. babérlevél), meg nem annyira gonosz fűszerek. Egyszer talán mindenki rájön a fortélyokra.
Hmm. A bors. Mikor az ember fia arról hall, hogy bors... Egyből az őrült bors és az egész bors jut az eszébe. No, meg a fehérbors... Ha kispénzért vesz egy kibaszott borsdarálót a lengyelpiacon valaki, akkor ismét új élményekkel gazdagodhat a konyhában. A frissen darált bors és az őrölt bors közti különbséget nehéz leírni, azt érezni kell. Anyám még a mai napig nem jött rá arra, hogy miképpen finomabb az én krumplistésztám és a brassóim, mint az ő főztje... Pláne akkor, ha nem adja az instrukciókat főzés közben...
Egyszóval feleim... Izé... Több szóval... Ne adjuk fel elsőre. Talán próbáljunk valami egyszerűbbet. Olyan egyszerűt, amihez összvissz max. három edény kell, s ebből kettő tányér... S nem kell megijedni. Legfeljebb sírvanyelős falatok lesznek az elején... Senki sem az apja kéjlécében tanulta a főzés és sütés tudományát.
Utolsó kommentek