Csak úgy mindenről...

Ma speciel az adócsalásról akarok/fogok (ismét) írni.

Jelen pillanatban itt, Magyarország területén az adócsalás a pórnép szemében kibaszottul elfogadott egy határon belül. Sőt, még azon felül is, ha éppen az adott egyedről van szó, s a saját szemszögéből nézi a dolgokat... A munkáltatók oldaláról is erősen favorizálva van ez a téma, például a jogosulatlan ÁFA-visszatérítés is milliókat termelhet az adott emberkének.

Azelmúlthúszonegypárév folyamán folyamatosan nőttek az adóterhek, megy fel mindennek az ára, mint végbélkúp a segglyukba. A keresetek persze ezzel nem tartanak lépést, mert például a kilencvenes években egy kisboros húsz forint volt, addigra ez az összeg már a tízszeresére nőtt - vagy többre. De példa kedvéért említhettem volna a sört, a kenyeret, vagy valami más alapvető élelmiszert is. :] No, a keresetek bőven nem tízszereződtek meg, vagy csak papíron. Bár lehet az, hogy bruttóban tízszer annyit kap 'kézhez' az ember, de a nettó az elmúlt húsz évben olyan ötszörösére ha megnőtt. Ha valakit érdekel, akkor a Statisztikai hivatal honlapján találhat számszerű adatokat.

A munkáltató terhei sem kicsit növekedtek az elmúlthuszonévben, a mindenféle járulék, s adó miatt. Ennek folyamán (s az előző rendszer hagyatéka miatt) divatos manapság az adófizetés elsumákolása. Nekem sem mindegy, hogy havi hatvanat keresek, vagy száz fölött. Bár az utóbbi veszély nem igen fenyeget. S mi több, akkor sem fenyegetne ez a vész, ha a főnökség teljesen feketén fizetné az összes béreme, hiszen ha megemelné némileg a fizetésemet, ő akkor is ugyanannyit keresne rajta - vagy még többet...

Ez az egész semmitmondó okfejtés onnan villant be, hogy tavaly évzáró beszéd gyanánt megint a veszteségek kerültek szóba. Szóval idén is veszteségesek vagyunk. Mint az elmúlt húsz évben egyfolytában. Bár pár éve volt egy szerény tízmilliós haszna a cégnek, de sajnos az elment az akkori APEH felé. Azért még mindig félek megkérdezni a tulajdonosi szférát az ügyben, hogy ha már két évtizede veszteségesek vagyunk, akkor miféleképpen létezik még egyáltalán ez a nyamvadt cég?

Végül is ez az egész téma nem csak az anyagiakról szól. Csak egy szimpla morális kérdés, mely egy ördögi körben végződik.

Mi alapján várja el a munkás/vállalkozó/üzletember, hogy az állam oda költse el az adóforintokat, ahova azt a munkás/vállalkozó/üzletember szerint azt költeni kellene? Mi alapján várja el az állam azt, hogy mindenki tisztességgel fizesse az adóforintokat, mikor is a jéghegy csúcsát látva is milliárdok röpködnek (mindenféle látszat nélkül) magáncégek (és ezáltal magánemberek) zsebébe? Mi alapján várja el a munkás/vállalkozó/üzletember,  tisztességes egészségügyi ellátást annak ellenére, hogy ő idén havi 6660 pénzt csenget be az államkasszába, noha van olyan általam ismert ember, kinek a elkölthető jövedelme bőven a hárommillió felett van - persze adómentesen?

Egyszerű a magyarázat. Mert az adók csalása, a kenőpénz, a munkáltató be nem jelentése, az ilyen-olyan közbeszerzési pályázatok mind-mind szerves részei az 'örökségünknek'. Rövid távon te is jól jársz számla és bejelentés nélkül, meg én is jól járok ezek nélkül.

Szinte mindenki sumákol a közösbe teendő dolgokkal, ámde elvárásai azok vannak. A politikusaink sem finnyásak akkor, ha pénzkeresetről van szó.

Végkövetkeztetés? Mindenki a másiktól várja el a világ megváltását. De jelen pillanatban az állam vezetésének és a közalkalmazottaknak kellene nyitniuk. Mert valakinek el kellene kezdenie a kitörést ebből a mindenkicsallopsikkasztmegvehető körből. Valakinek példát kell mutatniuk.

Csak egyszerűen... Nem kellene rossz példát mutatniuk a közembereknek, a minimálbéres, részmunkaidőben foglalkoztatott (vagy munkanélküli kisebbdzség) milliomosoknak a körmére kellene koppintani.

Mert mint egyszer már leírtam: Az adócsalás nálunk nemzeti sport.

[el tudom képzelni a következő számlalevelet is]

Kedves vásárlóink!

Örömmel tudatjuk önökkel, hogy vállalatunk megújította a raktározási eljárását. Ennek keretében új lisztraktár, új élesztőraktár, új cukorraktár és egy legkorszerűbb technológiával felépült harmincezer köbméteres, zárt rendszerű víztározó épült telephelyünkön. A fentebb említett létesítményeket kiegészítettük egy hi-tech nyersanyagraktárral is, melynek egyik fő jellemzője az, hogy mindegyik cella fel van szerelve egy elektroakusztikus-puncifikátoros-hidrobuzerátorral, így még több nyersanyagot tárolhatunk minőségromlás nélkül.

Cégünk gépjárműparkja is megújult. A gépjárművek beszerzésekor az alacsony fogyasztást, illetve az alacsony karbantartási költségek voltak szem előtt tartva. Ennek következtében az új gépjárművek sokkal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak és sokkal ritkábban kell őket szervizelni, mint az ezt megelőző járműparkot.

Ezúton értesítjük a kedves fogyasztót, hogy a jövőben sokkal gyorsabban, biztonságosabban fognak hozzájutni a mindennapi betevő falathoz! Keresse kenyereinket, péksüteményeinket és a finom pékáruinkat a boltokban!

A mindennapi betevőnk előállítója: A helyi pékség Zrt.

A mellékelt csekket szíveskedjen befizetni nyolc napon belül, ellenkező esetben baszunk önnek kenyeret és zsömlét sütni, így akár éhen is dögölhet! Együttműködését és megértését köszönjük!

A gépjárművek havi karbantartási költsége: 2134 Ft,
Raktározási és készletmegőrzési díj: 3418 Ft,
Raktárfejlesztési hozzájárulás: 383 Ft,
Szállítási hozzájárulás (A1 kedvezmény): 413 Ft,
Amortizációs kompenzáció: 5439 Ft,

Összesen: 15806 Ft + ÁFA (20.075 Ft)

Valahogy nincs érzékem a kritikához. Csak annyi érzékelek a dolgokból, hogy szar vagy jó. Valami. Akármi.

Az "Életrevalók" c. film, az tetszett. Olyan keserédes. Néha röhögős, néha megindító hangulat járja át. Ha úgy gondolod, hogy megnézed, akkor ne add fel az első tíz perc után... Manapság elég ritka az ilyesféle mozgókép.

Olybátor tűnik, hogy megint vízszünet lesz...

Nem elég az, hogy kellett hozatni búzát a dögöknek, nem elég az, hogy szinte teljesen üres a malacpersely, erre tegnap még hozta a czédulát a kéményseprőmen is, ma jön díjat szedni ellenőrizni és kikotorni a kéményeket. Édes faszom.

Valahol a múltban már firkáltam a készülő padlásfeljáróról... Nos, mint annyi minden mással az életben, itt is beszoptam azzal, hogy a tervek nem teljesen fedik a valóságot. Azon kívül, hogy a 'gyári' derékszög a méteren mintegy centit téved (azaz nem teljesen derékszög), azon kívül, hogy azt sem tudom, hogy miféle képen kellene korrigálni az elbaszott művet... Szóval, ezeken kívül nem sok gondom van.

Bár terv szerint már meg kellett volna érkeznie a takarmánynak, csak mégsem tartjuk magunkat az ötnapos tervhez. A "Van sok kukoricám, még eladó is lesz belőle" mondathoz képest erőteljes pálfordulás lépett fel az elmúlt másfél hónapban, a "tudok szerezni búzát" jellegű mondat mintegy másfél hetes csúszásba van. De sebaj, kutya és villamos tipikus esete fog fennforogni, bár még most sem értem, hogy mire is jó a hitegetés, amikor meg is lehetett volna mondani azt, hogy nem tudok. Bár a terv szerint ma érkezik valami elfekvőben lévő búza, de erre már nem merek mérget venni. Asszem visszaveszem hatalmas nagy igényeimet még jobban, oszt' cigi ohne, sör ohne, kávé ohne, de lehet hogy a net is ohne. Oszt' ha marad ezek után kredit, akkor veszek földet. Ha nem marad, akkor részemről elrohadhat a sok politikus, önkormányzat, illetve népes társaságuk, az asszimilációs progromjukkal együtt.

Terveim szerint idén újrarakom az egyik kéményt, s építek mellé egy rakétakályhát. Az aláfalazást sem ártana folytatni, meg ilyenek.

De a valóság sokszor nincs köszönőviszonyban a tervekkel és az elmélettel. Mert elméletileg idén több fizetést kapunk, s kevesebb lesz a rezsi. Véleményem dióhéjban összefoglalva: a nagy lófaszt nem így lesz. Az éhezési utalvány már ugrott erre az évre (köszönöm a szakszervezetnek), mosóport már évek óta nem kapunk, a fürdéshez nem ártó tusfürdő szerintem idén már nem lesz. Az árak emelkednek, a munkanélküliség növekszik, a gazdagok gazdagodnak, a többiek meg szegényednek. Az ormány kormány meg röhög a markába, ígér fűt és fát, oszt' lófasz sem jut belőle a nem gazdagoknak.

Terv szerint olyan közepes lesz ez az év. Rosszabb mint a tavalyi, de sokkal jobb, mint az eljövendő év.

Hát elég nagy.

Szóval tekerek be a céghez, a keréknyomban tükörjég, ahogy az évszakhoz illik. 'Enyhe' oldalszél, oszt' egyszer csak elsuhant mellettem egy vadráccsal felvértezett fekete vagy sötétkék terepjáró. Olyan óvatos lendülettel, érzésre száz-száztízzel. A huzat meg arrébb söpörte a kecske kerekét, én meg bedőltem. Egy kicsit majdnem összetörtem magam, mindössze csak a lábam húzódott meg. Gondolkoztam azon, hogy a vrédijóba betelefonálok és/vagy SMS-t írok, azzal a gyenge célzással, hogy ne üljenek be az autósok a látszatnak, azért mert tükörsima az út, az nem azt jelenti, hogy új aszfaltréteget kapott, hanem azt bazdmeg, hogy jeges. Nem sokkal később üvöltött az, hogy 'kék...kék...kék...kékék, víjjú'. Remélem hogy annak a felelősségteljes terepjárós istenbarmának koccintottak a szemei egymással, s rajta kívül másnak nem esett baja.

Minap láttam egy videót a japán asztalosokról. Ebben a videóban volt egy olyan rész, mi igencsak megragadta a fantáziámat, hogy egész pontos legyek, arról a részről elmélkedek, amikor égetéssel színezték a fát. A végeredményre csak annyit mondtam, hogy HÚÚÚ. Kipróbáltam, egy darab deszkán, anyám csak annyit mondott rá, hogy HÚÚÚÚ... Kurva szépen kiemeli a fa erezetét (jobban, mint bármiféle lazúr vagy ilyesmi), s nem kicsit sötét tónust ad akár a fenyőnek is. Ezt ki kell próbálnom nagyba' is...

[Az előző részekből: I, II.]

Szóval a verseny. Egészséges. Egy határig. Ékes példa erre a szerzői jog és a szabadalmi rendszer felépítése. Egy részről elfogadható az, hogy ha valaki időt, energiát és nyersanyagot nem kímélve kifejleszt valami izét, és ezt a befektetést viszont szeretné látni. A jelenlegi rendszer viszont nem kedvez az ún. kishalaknak, de lassan már a nagyoknak sem.

Mint manapság nem egyszer felhangzik, szabadalmi háborúban állnak a mobiltelefon gyártók. Van aki a kinézetért pereskedik, van aki a felhasznált adat- és beszédátviteli technológiákért, van aki meg simán a dupla és triplaklikket félti a masszírozgantyú-variálisz kivitelű harminc colos képernyőn... Van aki meg csak felvásárol egypár (száz vagy ezer) szabadalmat, s mihelyt a szabadalom tárgya eléggé elterjed a mindennapos felhasználás folyamán, lehet perelni, s így sok-sok pénzt kasszírozni. 

Maradjunk a számítástechnikánál. Tudod azt, hogy minek köszönhető az előtted lévő monitor, az internet és népes társasága? Ráadásul mindez megfizethető áron? Hmm? Mindössze csak annak, hogy kedves Jánosunk nem szabadalmaztatta le a jelen felhasznált számítógépek működési elvét. Neki elvei voltak. Közkinccsé tette azt, amiből meggazdagodhatott volna. Némileg.

A szerzői jogok is érdekesen vannak megoldva. Véleményem szerint, elég lenne az, ha a szerzői jog harminc évig és/vagy a jogtulajdonos haláláig védené a szerzeményt. Ebbe a témába nem merülnék bele mélyebben, hiszen jóformán mindenki a saját bőrén tapasztalja (esetleg csak sejtése van róla), hogy milyen visszás és igazságtalan a jelenlegi helyzet, melyet javarészt a jogvesztő irodák okoznak||okoztak.

Amit szintén nagy problémának érzek a jelenben, s még kapcsolódik is a témához, az a felesleges szállítás, gyártás, csomagolás problémaköre. Jelen pillanatban ha a hasamra ütnék, akkor annak, ki megtermeli az élelmiszert, az, ki megtervez és/vagy legyárt egy gépet, az ki létrehoz valami árut... Az kevesebb mint tíz százalékot rak zsebre a megtermelt érték után. Bőven kevesebbet. A többi, az a csomagolás költsége, a szállítás és raktározás költsége, a nagyker, a kisker, illetve a nagyon kisker árrése, plusz az adótartalom mindeközben. Persze van aminél nem lehet megspórolni a csomagolást, úgy is mint törékeny és/vagy könnyen deformálódó/karcolódó vackok, esetleg az érzékenyebb elektronikai kacatok (lsd.: ESD címszó alatt). De. Ha nem shoppingcenterben és ömlesztett áruban gondolkozik az ember, akkor könnyen megeshet az, hogy feleslegesnek érzi a péksütemények csomagolását, a sajt csomagolását, meg úgy alapvetően az élelmiszerek csomagolását is... Mondjuk a tejet... No, azt nem árt csomagolni... Szóval van amit nem árt csomagolni. De ha a kedves vevő nem fogdossa össze szaros kézzel a kenyeret, ha a kedves vevő hugyozás után nem nyal végig minden zsömlét, ha a kedves vevő nem nadrágon belüli seggvakarás után fogdossa végig a kolbászt (melyik az érett, melyiknek van jobb illata), blablabla... Akkor java részt szükségtelen lenne egy rakat csomagolóanyag felhasználása.

A hatékony energiafelhasználás címszó alatt létesült üzemek jelen pillanatban minálunk felé, kurvára nem hatékonyabbak, ha az összesített energia és nyersanyag felhasználását nézzük. A cél ezen központosított üzemeknél a profit maximalizálása és centralizációja. Ennyi és nem több. Például a kenyér esetében, a búza (vagy rozs) betakarításától kezdve: aratás, behordani a szárítóba (zyx kilométer), onnan a malomba (yxz kilométer), őrlés után kiviszik a pékhez (xyz kilométer, s vagy átbasszák a péket a liszttel, vagy nem), az megsüti kenyérnek, a sofőrök kihordják a boltokba (sok kilométer), a vevő becaplat a boltba (x kilométer), hazaviszi, megeszi. A boltban meg vagy kevés lesz a kenyér (a vevő szopóágon), vagy megmarad a kenyér (a boltos szopóágon), de az optimális eset nem igazán szokott fennforogni. Továbbá a munkáltató tulajdonos először a létszámon kíván spórolni, Abba bele sem gondol, hogy plusz egy fő alkalmazásával egy hónap alatt az energia ára miatt már nyereségbe lenne. De ez mindegy is, hiszen az energia (egy adott gép belekerülés költségeivel együtt is) olcsóbb, mint egy további alkalmazott kiképzésének összege, plusz bérköltség. Ez utóbbiak persze nem minden ágazatra igazak, hiszen van olyan izé, amit központosítva hatékonyabban lehet előállítani - de például az élelmiszerek nem ebbe a témakörbe tartoznak, mint ahogy sok más sem.

Szóval a jelenlegi versenyre visszatérve... Már megint... Java részt a sokkal többet, sokkal kevesebb pénzből, minél nagyobb haszonnal megnevezésű stratégia dívik. Ha valaki olcsóbban és jobbat (vagy ugyanolyan minőséget és/vagy ugyanannyiért) kínál, akkor ez utóbbi alá kell ígérni árban (akár az önköltségi ár alá is le lehet menni, hiszen a veszteségek és a büntetések mértékét kárpótolja majd a konkurencia tönkremenetele után felszabaduló piacból származó bevétel), esetleg a a szabadalmakkal, törvényekkel is el kell lehetetleníteni. Netán fű alatt is fel lehet osztani a piacot, vagy egyeztetni az árakat. Mint ahogy nem egy esetben erről tudomást is szerezhetett a köznép - de attól ő még egy fia fillért sem látott viszont abból a pénzből, mit 'jogtalanul' fizettetek meg vele.

Hmm. Jut eszembe... Sok cég, ember, s miegyéb sír azé' me'  nincs munkahely, nincs profit, az a geci kínai gyár meg meggazdagszik, s Kínában a gazdasági növekedés, a dzsídípí, meg ezmegaz. Az, hogy Kínára nyitottak piacot, az hogy Kínába helyezték ki termelést, az hogy... Szóval a multinacionális cégek saját maguk (és a bölcsen USA dollárra alapozott gazdaság) miatt szopórollereznek, az megint más tészta. Egyszerűen nem versenyképes a 'civilizált', fejlett nyugat azon emberekkel szemben, akik napi két kiló kenyér áráért szopnak a szalagok mellett, napi tizenöt-tizenhat órában.

Véleményem szerint, a jelenlegi versenyesdi mindössze a nyersanyagok és energiahordozók elherdálását eredményezi, némi környezetszennyezéssel elegyítve, gazdagon megszórva sok hitellel és mégtöbb szegénységgel.

Talán folyt. köv.

Vééégre, sokadik próbálkozás után sikerült azt a kibaszott keretet normálisan kiszabni az adott deszkából. Csak éppen nem tudom összeragasztani... Oldal irányban még csak-csak akad hetven centis szorító (pár éve csináltam), de hosszában már nincs egyharmincas... A legszebb az egészben az, hogy egy fia kötelet sem találtam itthon, amivel össze lehetne húzatni a keretet, spanifer sincs. Meg amúgy semmi épkézláb. No, akkor gondolkodjunk...