Csak úgy mindenről...

Állítólag a városban ez a legdrágább bolt, de java részt szinte mindent megkaptam ezidáig benne. Mely magokat ott vettem, az mind kikelt ezidáig. Ott kaptam ánizsmagot is... De valami azt súgja, hogy legközelebb nem ott fogok vegyszert venni... Ha jól emlékszem, akkor tavaly a Glyfost ~1700 pénzért osztogatta literenként a másik boltos, most meg el sem merem mondani, hogy mennyiért vettem...

A lányok beszélgettek:

- Te, azt a Joe-t az éjjel-nappal Budapestben vajon hogy hívhatják?
- Nem tudom, de biztosan JÉ betűvel kezdődik a neve.
[a sors nagyértelmű, mindent mindennél jobban tudó kolleganő közbeszólt]

- Biztos dzsével.

- De te nem érted, a Joe-ról volt szó! Vajon mi lehet a neve valójában?
- Jaa...

Telefon elő, telefon beüzemel, s kisvártatva:

- A sónak nincs vegyjele!
- He???
- Az Etelka (amúgy Elvira, csak nem akarom azt, hogy magára ismerjen a Zsuzsa) azt mondta, hogy nincs! Neki el lehet hinni, mert nagyon jó kémiából!
- Nem azért, de a lányod igazán odafigyelhetne kémiaórán, mert a sónak a vegyjele NaCl.
- Nem, mert az a jódé...
- De tényleg az!
- NEM LEHET MINEKI OLYAN OKOS MINT TE!

Nesze neked, vitatkozzál egy félkegyelművel, aki ráadásul mindent jobban tud. Amikor meghallottam a sztorit, akkor elsőre az jutott eszembe, hogy "De kurva jó gyógyszerész lenne ebből a nőből! Páran biztosan megdöglenének miatta..." Kellene neki egy póló... "Kérdezz engem! Én mindent jobban tudok!" Vagy hasonló...

Valakinek lesz némi hátékája. Volt egy kisebb baleset, félpályás útzár, helyszínelés... Mivel ilyenkor ha már jön valaki szembe, akkor meg szoktam állni annak ellenére, hogy kényelmesen elférnék az út széle és a gépkocsi(k) között... A rendőr csóka megemlítette, hogy mehetek. Ühüm... Majd ha kitalálta az ótós azt, hogy visszamegy a szembesávba, vagy még jön egy kicsit szembe... De indexel. De még nem kanyarodik. Néda, mégis (most már csak téged üthet el, én megyek - gondolta Stirlitz). Ahogy megyek el az ótós mellet, hallom, hogy a rendőr éppen oltja ezerrel: ...hogy figyelmen kívül hagyta a ...venes táblát, az még hagyján, de legalább ... az irányjelző... Sajnos kissé fútt a szél, emigyen fél mondatok kimaradtak. Hat- nyolc méter hosszan lehettek csak féknyomok az úttesten, meg az árokban egy kevés. Valami olyasmi történhetett, hogy az előtte haladó kibaszta az indexet, rákanyarodott a földútra, ez meg úgy gondolta, hogy bőven elfér a kanyarodó kocsi mögött. Hát rosszul gondolta. Valahogy nem tudom sajnálni az ennyire felelőtlen embereket. Meg a legőszintébb öröm amúgy is a káröröm...

Főnökünk (a rossz nyelvek szerint) kitalálta azt, hogy a Kft-t jogutódlás nélkül átkereszteli, oszt' jó napot. Aki aláírja az új szerződést, az marad, aki nem, az meg megkapja a végkielégítést és mehet a... Bár én meg találtam említeni azt, hogy nem tartanám jó ötletnek azt az aláírást, mert semmiféle garanciát nem látok arra, hogy egy hét múlva nem basszák ki az embert az utcára. Ráadásul akkor már végkielégítés nélkül, teljesen törvényesen...

Valami mintha kimaradt volna. Képben vagyok ám már ilyenkor...

Egy nem picikét geci vicc (bocs, de a viccek minden más szóbeszédtől eltérően jelentős mértékben fedik a valóságot) jutott eszembe erről a kibaszott nagy rezsicsökkentős, pályázós, nemkorrupciós rendszerről. S bár szenvedő félként sohasem annyira vicces a helyzet, de...

Az auschwitzi táborba látogat Hitler. Kijelenti azt, hogy aki a leggyorsabb emberét egy futóversenyen legyőzi, az szabad lesz, aki meg nem... Az izé. S feláll az első páros a rajtvonalhoz.

-Te! Zsidó! Felkészültél?
-Igen, fel...
-És te leggyorsabb emberem, készen állsz?
-Ja vol mein fuhrer! (gázfröccs a motoron) VRRRM! VRRMMM!!!

Na kábé ennyire szabad a mindenféle gazdasági verseny jelenleg. De nem ez a legszomorúbb. Hanem az, hogy eddig sem volt szabad verseny. Csak éppen nem a fideszes kollégáknak a zsebébe vándorolt a sok zsé. Ja, odakint sem sokkal különb a helyzet.

[bár volt egy bejegyzés, mely törlésre került, s a címe sem ugrik be, de a címszavak javarészt megmaradtak: hűbérúr, rabszolgatartás, back to past, ....]

Nem nehéz. Fellazítod a földet, elveted a magot (vagy kiülteted a palántát), gyommentesen tartod, biztosítod neki a megfelelő mennyiségű tápanyagot, a kellő vizet. Aztán megérik a portéka, csak le kell szedni, be kell cuccolni, s el kell rakni télire. Ennyi az összes művelet, miért is kérnek a geci parasztok sokszáz pénzt némi kis salátáért, retekért, paradicsomért, hagymáért, mianevéért... Hiszen nincs is vele sok munka - gondolta Stirlitz.

Hát valóban nincs sok meló vele. Amíg egy tő paradicsomot nevelget az ember, vagy éppen három szál paprikát, vagy két szál...

Aki szerint nincs sok macera a földdel, illetve az, ki termel, szóval a paraszt sok pénzt kér el a portékákért, az egyszer megpróbálhatná egy kicsit nagyobba is - mondjuk egy-kétszáz négyszögölön. Mondjuk nem valami macerás növénnyel kellene kezdeni. Legyen mondjuk ez a fokhagyma, jó pénzt is adnak érte. Nem kell neki sok víz, nem is túl igényes a talajra, nem kell gyomlálgatni. Ha nincs erőgépünk vagy lovunk, akkor szántás az 10000 meg a föle (cirka 200 négyszögölre saccolva). Ha szeret az emberfia szopni, akkor jó lesz úgy ahogy van/volt a szántás után. Amúgy meg nem árt kombinátorozás vagy valami hasonszőrű mutatvány. Dughagyma kell vagy három kiló, de inkább több. Ja, őszi fokhagymáról vala szó - mert azzal kevesebb a vesződség. A sorokat szemmérték szerint is be lehet lőni, így az összes szerszámmenyiség kimerül egy kapában és egy gereblyében, esetleg egy hegyes fadarabban...Már a hagymák kiültetése idején is kétségek kezdenek fogalmazódni az emberfiában.

Amint elmúlt a tél és úgy érzi az ember, hogy lehet irtani a gyomokat (nem sáros a föld, látszik a sor, blabla), már neki is lehet kezdeni.Lehetőségek: A): Kapa. B): Vegyszer.

Aztán már csak be kell takarítani a sok fokhagymát. Csomóba kötni (befonni, stb). Eladni. Ennyi. Két-három évig oda nem kell hagymát ültetni... Vessél mást. Szóval valóban nem macerás a dolog...

Százötven öl parik(a) megtolózva (napszámnapszám), a fejtősbab egy része megkapálva, kukurúza szintén, hagymák dettó, virágoskertből dzsindzsa&dzsuva java eltávolítva. Ugyanitt mahónia elvihető ( :D ), szobapálma hajtás elvihető, valamiféle kaktusz elvihető (cserép marad, de hogy azt ki és hogy veszi ki belőle???), koktélparadicsom palántácskák elvihetőek (jövő héten gyomírtózing),  izé és nem tudom.

Holnap vagy holnapután tojásos nokedli lesz salátával... Me' má' az is fasza lesz.

Má' megin'. Végy valamennyi krumplit, héja nélkül főzd szar.rá. Az a titka, hogy a végén annyi víz maradjon, amennyi éppen hogy csak ellepi a burgonyát (ha sokra sikerül a lé, akkor kiöntöm a g***be). A főtt grumblit nem árt összetörni - az sem baj, ha nem túl apróra sikerül az az összetörés. Rakunk bele valamennyi élesztőt. Lsd: húsz-harminc deka krumplihoz három-öt dekányit. Ha túl forró a lé, akkor megdöglik az élesztő, így tele lesz holtakkal a tésztaalapanyagunk, ez majd a szagán is érződik.. Tehát várjunk a kézmeleg állapotig (30-38 celsius - amúgy is hamar elhűlik az izé), aztán dobáljuk bele az élesztőt. Amint van látszata az élesztő tevékenységének (habzik, a bubor család is beköltözött, stb), mehet bele a liszt és a só. A lisztből annyi, amennyit felvesz a grumbli, a sóból meg ízlés szerint... Összegyúrás után még nem árt egy fél órát várni vele, de ha az emberfia átmegy közben a szomszédba beszélgetni és egérlátta rádiót szerelni, annál lazább lesz a végeredmény bélzete. Forró zsírban, vagy olajban sütendő.

[az  AHS szabvány szerint készült éteknek megint megdicsérte anyám az ízét]

Az előbb egy bejegyzésben láttam egy klippet. Valahogy és valamiért a saját gyerekkorom jutott eszembe. Bár keresztre nem feszítettek, de a mindennapos szekálás azért meg volt. Ez valahonnan onnan kezdődött, hogy másik suliba kerültem, úgy ötödikben. A kéztekergetés, a padló feltörlése, a fojtogatás mindennapos cselekmény volt - melynek többnyire én voltam a szenvedő alanya. Mindenki szeme láttára. S érdekes módon senki nem látott semmit, ellenben én voltam a kis geci, aki beköpte a többieket. De semmiféle foganatja nem lett annak, hogy egyszer szóltam az osztályfőnöknek. A lányok meg csak jókat mosolyogtak a dolgokon. Az ipariban legalább már a csajok nem látták a történteket. Nem mindig.

Vajon miért nem kívánok elmenni egy osztálytalálkozóra sem? Vajon miért alkottam meg a saját különvéleményemet erről az álszent emberekből álló társadalomról? Igen, általánosítok.  Vajon miért nem vagyok képes megbízni senkiben sem? Vajon miért nem érzem úgy, hogy segítenem kellene ha megtehetem? Lehet, hogy annak az lehet az oka, hogy tőlem megpenészedhet szinte mindenki a sarokban?

Éld át nap mint nap, azt, hogy valaki nadrágszíjjal kerget hazáig a falu utcáján. Oszt' közben oda-odabaszott a csatos felével... S ezek után papolj arról, hogy egy-két atyai(anyai) pofon mennyire káros a csemetének. Amúgy ezt a cselekedetet már megháláltam. Nyolc napon belül gyógyultak a külsérelmi nyomok. Szegénykémnek a lelke már nem ennyire gyógyulékony...

Már nem félek senkitől és semmitől. Mert megtanultam, hogy mindenkivel szembe lehet szállni, meg lehet torolni a sérelmeket, senki sem sebezhetetlen. Még egy borjú méretű kutya sem akadály. Megharap? Megdöglik. Még ha a kezem, lábam, vagy az életem is az ára. De megdöglik.

A tanulsága pediglen a dolgoknak az, hogy emigyen is lehet idegbeteg lovat (pszichopatát) nevelni, egy egyébként érdeklődő, élénk gyerekből.

Valahol kezdem legbelül azt érezni, hogy elég volt a gecikből.

Elég volt azokból, kik nem előrelendítik a dolgokat, csak a sárba tiporják, elég volt azokból, akik kihasználják a másik gyengeségét. Menekülni nem lehet, mert nincs hova. Feszül a húr, s ki tudja mikor szakad el, s ki tudja mit hol talál el.

Tegnap tölgyfacsemetét találtam a kertben... Az a fura. hogy vagy két kilométeres körben nincs tölgyfa...

Kora délután csiripelt a tyilifon, egészen pontosan 00:15 idő tájékában. A falhozvágást is csak azért úszta meg, mert nagyhirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok, nemhogy azt, hogy honnan is jön az az éktelen lárma... Kávé, kaja, slozé, cigitöltés. Biciklizés, melóhelyre be. Bekészít, számolniszámolniírniírni... Harmadjára vagy negyedjére azért sikerült kikalkulálni a megfelelő mennyiséget, érdekes módon nem basztam el semmit sem. Részmunkaidő vége, pénzért el, céghez vissza, oszt' ítí hazatért. Zöldség ki és fel és be, kapa  és a  rotakapa meg pláne ki és bele. Ebéd be, pár kávé be. Én meg ki. A kertbe. Slag elő, víz szanaszét, gaz összevissza. Uzsonna&vacsora.

Este van, este van, mindenki ideges... 19:30 tájékában elindultam melózni, de előtte ittam pár kávét. Este tíz körül úgy éreztem magam, mint a kiló szar a mosógépben. Addig sem nagyon ment a fejszámolás művészete, de utána már gondok akadtak a számológéppel is (lsd.: papír+toll). Sikeresen el is basztam egy csésze kenyeret, a bele járó öt anyagból (liszt, víz, só, élesztő, kovászpor, lisztjavító - ez pont öt a főnökünk szerint) egyet sikeresen ki is hagytam az egyik csészéből... Némi selejt, ami nem kellett volna. Némi viszáru, ami berzenkedést váltott ki... Menet közben kávé be. Arra még emlékszem, hogy hajnali három után elindultam haza, a következő képkocka már az utcánkban ért utol. Aztán pécé be, megemlékezés az ébren töltött időkről és szpatty. Reggel fél kilenckor már nem bírtam aludni... Fasztfaszt. Javaslom az Orbán Vikinek, hogy próbáljon ki egy ilyen tournamentet, oszt utána ossza az észt a munka becsületéről és társairól...