Csak úgy mindenről...

.. azt, hogy a csibéink melyik szótagra reagálnak, de a pi-pi-pi-re bizony nem. Viszont a háromegésztizennégy-háromegésztizennégy szóösszetételre odasereglenek. Nem értem én ezt. Teljesen kifordult magából a világ. :/

Pogácsát akartam sütni. De közben meghozták a takarmányt a madaraknak. Mire azt a pár zsákot a helyére szenvedtem, addigra úgy éreztem, hogy a sütés egyelőre elmarad... Ráadásul az a kibaszott járókeret is mindig  az  útban volt. :/ Úgyhogy majd ma!  Legalábbis remélem, mert már fenem a fogamat egy kevéske leveles tepertős pogácsára. Ami nem csak a nevében tepertős, hanem amúgy is. A tepertőt ledaráltam a közepes lyukú  tárcsa segedelmével, de valami azt súgja,  hogy legközelebb  a legnagyobb lyukút kell majd alkalmazni, hiszen a pogácsa úgy finom, ha vannak benne harapható pörcök is, ez meg jóformán tepertőpéppé sikerült. De ha már sütés, akkor kerül majd némi babos pogi is...

Hol  volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, a sörösüveg hegyek is túl... Szóval eljött az  a nagy nap, amikor Jánosuk kicsit többet ivott, mint kellett volna... Ráadásul az akkori fűtő megkínálta igen finom borral, aminek a szagától már hányingere lett a józan embernek is.

... de a pofátlanságnak nincsenek. Ugyanazon járókeret, ugyanazon kivitel, ugyanaz a terhelhetőség. Csökkenő sorrendben az árak, kerekítve: 27 ezer MKF, 18E HUF, 16E HUF. Megrendeltem a legolcsóbbat. 9E pénz  - ebben  benne van a házhozszálltás költsége is. Az előzőekben nem volt benne...  

Még ha  luxuscikkről lenne szó, vagy valami hasonlóról, akkor megérteném az árkülönbözetet. De bassza meg, ez nem luxuscikk, hanem egy segédeszköz, amelyikkel képes járni az ember! Mármint úgy ahogy képes járni... Nesze neked tiszteséges haszon.

Amúgy nem  olyan nagy baj, hogy tartaléknak megrendeltem, mert pár perce megadta magát a régi, kis híján eldőltem, mint a választás... Szóval áttértem a mankókra.

Pár perce biztosan csudaszépen néztem ki. Egy kissé elakadt valamelyik lábam, egy kissé megnyiklott a járókeret és úgy pofán basztam magam egy tojással, hogy öröm lehetett nézni. Remélem nem látta senki azt, amikor pont hátast dobok a járdára, egy tojással a kezemben, ami a végén pont az arcomban landolt [De. Biztos hogy látta valaki, mert úgy szokott történni. Ha máshogy nem is, de műholdas kép biztos van róla]...

Mint írtam, pénteken  elmásztam a  tengeralattjáróba (das bót). Szombaton alig bírtam a lábamra állni... Egy kissé megfájdult. Sebaj, pár nap és akár már mehetek futni is . :/ Fasztfasztfaszt...

Zenei rovatunk következik.

Van az a helyzet, amikor a vérszívás túllép bizonyos határokat. Hát... Történtek olyan események is, amiknek az volt a következménye, hogy többet a kettőtizes buszon nem utaztunk hazafele... De a mostani mese nem erről szól, hanem a rádiós kívánságműsorról. Ami csak betelefonálós buli volt, mert akkoriban nemhogy az sms ismeretlen volt a lakosság ötven százalékánál, hanem a mobiltelefon is... Volt olyan, aki már beszélt valakivel, aki állítólag látott egyszer messziről mobilt... Tehát telefon. Vezetékes. Csak vasárnaponként. 

Frissen borotválkozva és lezuhanyozva elindultam a bolt irányába. Ezen  mondattal azért nem kicsit hazudtam, mert csak előző nap este zuhanyoztam és ki vagyok szőrösödve, mint ahogyan a macskaszar a pincében szokta tenni. Szóval szép terv volt, csak ép pár olyan tapasztalattal gazdagodtam, amivel sajnos sokan nap mint nap szembesülnek.

Ennek előtte azért kipróbáltam az életet mankóval. Kettővel ugyanott vagyok, mint a járókerettel -  csak nem lehet hozzáfogni semmit sem... No, akkor próbáljuk meg eggyel. Az meg nem jó, mert másodpercek alatt megfájdult a térdem tőle. Ráadásul az egészséges. Undo. Hogyan rakom fel a járókeretet anyám triciklijére? Összehajt, gumipók. Problem solved. Tekerés, alig fáj, jó lesz az úgy a  parasztnak. Bolthoz oda. Hogyan parkoljak le a triciklivel, mert azért az út közepén mégsem hagyhatom... Fél  lábon ugrálva félrapa(r)koltam a kecskét. Járókeret széthajt, elindul. Hmm. Kettő lépcsőfok, vagy kerülök vagy tizenöt métert  - feltéve ha elférek a bicikliktől. Velem nem basztok ki. Lusta vagyok ahhoz. Átléptem a problémán, amúgy is kettesével szedem a lépcsőfokokat. Következő probléma: bevásárlókosár. Hogy a faszomba tudom én ezt cipelni? Sebaj, ismernek annyira, hogy nem szokásom a lopás. Málhazsák le, cucc bele, pénztárnál kiönt mindent - bár a nagyobb bevásárló központoknál egy kissé necces lenne ez a megoldás. Holnap már viszek egy csíkos szatyrot is, bevásárlókosár gyanánt... Kifelé menet mindenki kedves és segítőkész volt. De igazán nem kellett volna, mert még a sört is úgy dugták bele a málhazsákba, hogy biztosan törje a hátamat...  Hazatekertem. Problem: hogy a ménkűbe fogom én a lejtőn feltolni a triciklit másfél lábbal felszerelkezve? Megoldottam, van kézifék is, nem csak kontra. Ahha. Szóval ki kell nyitni a kaput is. Ó, hogy rohadjon meg. A szél is.  A kapu becsukása után felültem a triciklire és beljebb  tekertem...

Összegezve a dolgokat: Hát ez szopás, de nagyon. Nagyon nem irigylem a tartósan mozgássérülteket.

Hála istennek, tegnap elejtette a szomszéd utcán bóklászó ebe anyámat. Persze mikor máskor, mint amikor szállt le a tricikliről. Tegnap még semmi baj, ma meg már alig bír járni. Valószínűleg meghúzódott valamilye, de legalább nem  tört el egy csontja sem. Én meg mehetek boltba, bár járni azt még nem nagyon tudok. De majd szólunk a Gyurinak és kitalál rá valamit...

Ausztriában már kötelező, a Cseheknél kötelező, a Szlovákoknál kötelező. Na, mire gondoltam? Hát az FFP2 légzésvédőkre. Most előre dolgoztam, nem akarok úgy járni, hogy egy párszáz forintos maszkot csak több ezer forintért lehessen megvenni - mint annakidején a sima maszkokat... Tehát rendeltem egy pár darabot. Persze FFP3-asat. Méghozzá kettő okból: jobban szűr és listaáron olcsóbb is... Hozzácsaptam egy védőszemüveget is, mert az még mindig sokkal olcsóbb, mint ha elvesztené az ember a szeme világát. Ha netalán nem lesz kötelező az ilyen maszk, akkor is elfog fogyni a vasas munkálatok során...