Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, a sörösüveg hegyek is túl... Szóval eljött az a nagy nap, amikor Jánosuk kicsit többet ivott, mint kellett volna... Ráadásul az akkori fűtő megkínálta igen finom borral, aminek a szagától már hányingere lett a józan embernek is.
Szóval odahányt a pékség közepére. Becsületére váljon, hogy nem a tésztába rókázott és fel is mosta. Szintén szombat éjszakás műszak volt. De a Pötty, az látta...
-Légy szíves, ne mond már el senkinek...
-Nyugodj meg, nem fogom elmondani senkinek sem.
Pötty betartotta a szavát, nem mondta el senkinek sem. Inkább kiírta a faliújságra.... S innentől előkerültek az ősi magyar közmondások:
Nem esik messze a Jani a hányástól.
Akinek nem inge, az ne hányjon magára.
ect, ect.
De igen. Lehet még fokozni. A Vuk dallamára kellett csak énekelgetni:
Fűtő bora hányat,
Vöröset és lágyat,
Litty-lotty, jött Vuk.
Ő az éjszakától soha se fél,
Bár a kovi kocsma csupa veszély...
De. Ezt még nem volt kimaxolva, lehet fokozni...
Laci (nem a rámás csizmás): - Jani, mutattam már az új csengőhangomat?
J: -Még nem. Mi az?
Ez egy óvatlan kérdés volt. Felcsendült a vuk zenéje.
Teltek, s múltak a napok. A hetek. A Tominak az asszonykája megszólalt.
-Elegem van belőletek, találjatok ki már valami mást! Tegnap a Tomi hasogatta a fát és közben ismét a vukkot fütyörészte...
Utolsó kommentek