Csak úgy mindenről...

Ma megint elherdáltam egy csomó pénzt. Vettem egy üresdemizsont (1500 pénz), mire teledemizson lett belőle, az má' megint kétezer volt (lsd.: benzinpénz), hozzáragadt a kezemhez némi gyomirtó, káposztamag és valami spárga is... Hét lett a vége.

-Holnaptól három hétig gyesen leszek...
-Mert? Mi a bajod?
-Semmi, de a Gabi azt üzente, hogy ami nem fér a tyúk alá, azt keltsem ki én... Három hét alatt kelnek...

A borsó el van vetve, a palánták szépen nőnek. Ma még került pár fácántojás is. Megy valamelyik tik alá...

Kivételesen nem a lábamról van szó, hanem a fólasátracskáról.

S bár nem merem letenni a nagyesküt, de mintha bújnának ki a föld alól a saláták is...

Míg mi emberek nem tudunk elvonatkoztatni a pénztől, mint vagyontól, addig semmi sem fog változni az emberek életében. Míg mi meg nem értjük azt, hogy a pénz arra való, hogy ne hatszáz tojást kelljen vinni a simalapos tévéért cserébe, míg meg nem értjük azt, hogy a pénz arra való, hogy ne kelljen a két kiló kenyérért fél kiló sót vinni cserébe...

Míg meg nem érik a fejekben a gondolat, hogy a pénz önmagában semmit sem ér, hogy a pénz önmagában csak egy értéket mér... A pénz csak egy csereeszköz. S a pénznek csak addig van értéke, míg bízik az emberfia abban, hogy a pénz ér valamit. Míg sokan bízunk benne.

S míg ez nem tudatosul bennünk, addig marad az, hogy egy életet, egy egészséget... Mind-mind pénzért mérünk. Vajon hány forintot, hány dollárt, hány eurót érhet az az elvesztett pótolhatatlan érték? Ki fogja húsz év múlva fizetni a nyugdíjakat, ki fogja húsz év múlva fizetni az orvosokat, miből veszünk húsz év múlva ennivalót, ki fogja majd húsz év múlva.. És honnan lesz rá pénz?

Valahogy kezd elegem lenni ebből az új Istenségből, melynek meglétéből mindent le lehet származtatni. S még mindig nem értem, hogy miért nem értitek ti, kik furcsa lénynek tekintitek személyemet... Nem a pénz építette meg a házadat, az autódat, a plazmatévédet... Hanem lehet, hogy egy ember. Kézzelfogható dolgokból, s nem valami kártyán lévő számsorozatból, nem valami istenhátamögötti szerverbe elrejtett egyesekből és nullákból... Nem százdollárosokból épült fel hazánk újra.

De mindegy is. Míg ez a szemlélet meg nem változik, addig semmi sem fog változni. Bárki is leend majd hatalmon, bárki is irányít, ugyanúgy el lesz tékozolva utódaink jussa, mint eddig. Termőföld helyett marad majd nekik lepukkant autópálya és romos ipartelep, ivóvíz helyett marad nekik a szenny. Fák helyett kapnak majd plázákat, kék ég helyett borút, élet helyett halált. Boldogság helyett rájuk hagyjuk kínjainkat, keserűségünket, minden bánatunkat azzal kapcsolatban, hogy hol is ronthattuk el?

Nem, nem időjárás. De. Az is. De inkább az élelmiszerárakról ejtenék pár szót. Mert ma felvetődött a kérdés: mi lesz így? Mert csak esik, csak esik... Nehéz jóslat, de egyelőre megelégedem a jelen helyzet vázolásával.

Pillanatnyilag az országban található művelendő földek kurva nagy százaléka áll víz alatt. Nem sáros, nem nedves. Áll rajta a víz, van ahol majd méter magasan. Ami ősszel el lett ezen földekbe vetve, annak sanyi. Értsd: őszi búza, őszi árpa megdöglend a víz alatt. A zöldségfélékről és társairól nem is beszélek, mert le vannak szarva nem létfontosságúak. Pillanatnyilag úgy tűnik itt a környékünkön, hogy ha nem esik több csapadék, akkor a hónap végére rá lehet menni a munkagépekkel a földekre. Ismétlem: ha nem esik több csapadék. S feltéve ha a földeken nem áll a víz, mert ha ezen utóbbi eset forog fenn, akkor majd tán május vége, június... Július... Nyár végén... Esetleg... Ha a hónap végéig már lesz olyan kegyes az időjárás, akkor meg a munkagépek 24/7 fognak menni, s még akkor sem biztos, hogy mindenhova odaérnek a szántással, vetéssel, vegyszerezéssel. Kettő havi lemaradást kell behozniuk a gazdáknak. Legalább.

Mostanra már földben kellene lennie a tavaszi búzának és árpának, el kellett volna már vetni a zöldséget és a répát, a borsót, a paprikának is ideje lenne már igencsak... A saláta és egynémely káposzta is igencsak elvetendős-kiültetendős lenne már, a krumpliról nem is beszélve. A kukorica kábé egy hónap múlva vetendő.

Bár ki a városban él, s azt hiszi, hogy őt csak annyiban érinti majd ez az egész csapadékosdi, hogy szarrá ázott/ázik néha... Ha nem lesz mit enni, akkor elmegyünk a teszkóba (tetszés szerint behelyettesíthető bármely 'multira') és veszünk.

Előre borítékolható, hogy idén mindennek kurva jó ára lesz, ha egyáltalán lehet majd kapni, illetve lesz olyan marha aki megveszi annyiért. Lesz. Ha nem akar éhendöglendeni. A kidöglött (illetve a még el sem vetett) búza és árpa magával fogja rántani az élelmiszerárakat kenyér (sör :P), hús, tojás, tejtermékek, s egyebek. Ha időben el sikerül vetni a kukoricát, akkor a nyár végén-ősz elején a takarmányárak talán lejjebb mennek, s megeshet hogy a hús és a tojás árát is magával rántja. A kenyér és a liszt ettől még nem lesz olcsóbb...

A tavaszi portékákat majd aranyárban mérik a gazdák, s ha a kedves kormányunk ebbe az árszabásba is belemagyaráz, akkor koránt sem biztos az, hogy jövőre hazai piacra fog termelni az egyszeri paraszt... Vagy egyáltalán termel valamit is eladásra...

Ennyi az előrejelzésem erre az első negyedévre-félévre. Köszönöm a kitüntető figyelmet.[az összes faszom tele van az esővel]

Igencsak erős a kísértés arra, hogy főnökünket felhívjam azzal a jó hírrel, hogy menjen, keresse meg az Ormány Viktort cimboráját (azt a faszkalapot, akitől nekünk fizetésemelést kellene kérnünk - hahaha [demilyenviccesisvolt]) és fűzze meg arra, hogy takarodjon be a gecibe az emelt órabérével (és adójával) a picsájába dugva és dagassza be a sok szart, először éjjel, aztán meg nappal, de az sem baj ha kisüti, mert kell ám a kevéske haszon, dübörögjön a gazdaság, nem kell ennyi ember. Hahaha. Decsuhajja milyen vicces ember a munkáltató. Is. Hö! Most már két nap alatt betanulná a szakmát a főnök (haladunk bazdmeg, tavaly még két hét volt), a VIKTORUNKNAK még annyi ideig sem tartana (hisz mennyivel okosabb!!!). Kapna kilenc forintot kilométerenként - ha gépjárművel járna be a céghez...

Hát úgy őszintén megvallva. Ki a retkes fasz mászkálna be hajnali kettőre azért, mert az emberek éhesek lesznek hat-hét körül? Ki a geci maradna fent két nappal ezelőtt (vagy egy nappal utána) hajnali kettőig, csak azért, mert az emberek éhesek lesznek? A főnökünk? Az Orbán Viktor? Vagy csak az, kinek nincs esélye elkarcolni innen?Tétre-befutóra egy a háromhoz?

Ki a rákom dolgozna háromszor tizenkettőt egyhuzamban úgy, hogy a kibaszott fizetés nettóban el sem éri a százat? De nem is ez a baj, hanem az, hogy a kilencvenet sem éri el...

Még ez sem lenne baj... De se éjjel, se délelőtt, se délután, se ünnep, se hétvége... Se felelősség... Ja, de az van. Ez jut. Nem jár. Csak jut bazdmeg.

De tényleg kísért a gondolat...

[valakit pofán fogok vágni ha találkozom vele]

Ammen.

Sok kifejezés és meglátás van kicsiny világomban, melyeknek nem vagyok teljesen tisztában az igaz jelentésével...

Veszteségesek voltunk, de bizakodunk. Amióta ennél a cégnél dolgozom, ez minden évben így van. Idestova több mint húsz éve. Ennek a kijelentésnek a véleményem szerint több féle értelmezése is lehet.

• Kevesebb bevétel keletkezett, mint amennyi kiadás volt.
• Kevesebb bevétel volt, mint tavaly. Vagy annak előtte...
• Kevesebb pénzt tudtunk adómentesen elcsorelni, mint tavaly.
• Kevesebb pénzt tudunk átforgatni a bizniszből a számlánkra, s mindezt feltűnés nélkül, adó és járulékmentesen.

Ja, hát igen. Az évek óta tartó veszteségek érdekes szituációt hoztak magukkal, mintegy járulékos lófasz gyanánt. Az ex-vezérigazgatónak valahonnan került egy pár milliócskája. Az ex-tulajnak került egypár milliócskája. Az ex-káeftébérlőnek került egypár milliócskája. Ohh. Párdonö. Ez aljas rágalmazás. Inkább úgy fogalmaznám meg a dolgokat, hogy nem értem. Szóval mióta az eszemet tudom amíg képes vagyok visszaemlékezni, azóta egyfolytában veszteség veszteség hátán vala, de a tulaj egyfolytában gyarapszik anyagilag. Pedig az elbeszélések alapján, már több milliárd forinttal tartozik ez a cirka nyolcvanmilliót érő cégecske...

Áááá. Inkább hagyom a picsába az egészet. De a teljesség igénye nélkül:

Tolerancia: el kell viselni, hiszen csak átmenetileg kellemetlen a szituáció. Úgysmint a mindennap fenyegetőző szomszédság, az hogy valakit száz forintért agyonvernek, az hogy az udvarod közepére szarnak, az hogy... Ez mind átmeneti és teljességgel megérthető dolog, hiszen a szegénységgel függ össze, illetve ilyen a kultúrájuk ezen népcsoportoknak. Idestova hány éve is?

Jogállam: A törvényhozás és a jogalkalmazás szigorúan a törvény szavait követi. Ha netán valami törvény nem teljesen megfelelő a törvényhozók számára, akkor hoznak másik törvényt. Lsd.: Alkotmány... Persze, hogy a kisember érdekében...

Pénzrendszer: Inkább pénzkáosznak hívnám. Az, mikor a pénz csak egy értékmérő eszköz volt, illetve egy cserealap, azok az idők már elmúltak. Ma hiába nincs egy szaros alsógatyán és egy lyukas zoknin kívül semmije se az adott illetőnek, de a párszáz kilométerre lévő számítógép adatainak köszönhetően kurva jól élhet. De nem is ez a baj... Hanem az, hogy pár billentyű lenyomásával milliókat lehet az utcára paterolni - mert a pénzpiac és a kamatláb meg a kamatzokni...

Társadalmi közösség: Se nem társadalom, se nem közösség. Embernek ember a farkasa, mindenki köpköd valakire valamiért, néha okkal, de sokszor ok nélkül.

Állami szerepvállalás: Olyan problémákat feszeget az állam, mi a jelenléte nélkül jószerével nem is létezne.

De sebaj, lesz ez még így sem.

Ennyire azért nem lehetek gurincás. Még el sem múlt a lábamból a fájdalom, már meg is kaptam a torokfájós takonykórt... Tegnap délután egy-kettő között lefeküdtem, most keltem fel nem túl régen. Úgy érzem magam, mint a kiló szar a mosógépben. :S

Kezdek hozzászokni ahhoz, hogy fényes nappal csillagokat látok, illetve hogy a szar pár percenként kis híján kosfejet üt a gatyával. Egy kissé fáj a lábam. Izé. A combom vagymi. Lehet, hogy a nemrégiben törpént esés utóhatása. Valahol az izom és a csont kapcsolódásánál, de nem olyan vészesen fájós. Mintha egy szimpla görcs állandósult volna, ámbátor egy-két jól sikerült lépés közben||után egy picit lekapcsolják a villanyt. Ma már párszor rácsudálkoztam erre... De azért még kiástam a fóliát a hó alól. Ahhoz képest, hogy nem teljesen rendeltetésszerű idő volt rá, meglepően jól bírja. A tetején ötven centi havat láttam, de csak negyven volt. A két szélső elem dőlt csak kissé befelé (konstrukciós hiba, legközelebb majd másképpen baszom el), secperc vissza lett állítva mindkettő. Sorol a retek. A salátának nem akarózik...

Már csak ezt a három napot kellene kibírnom valahogy, de valami azt súgja, hogy most nem nekem találták ki a liszteszsákok emelgetését és a lótifuti melót... Holnap viszek be a céghez fájdalomcsillapítót. Bár nem szeressem.