Mint az előző bejegyzésekből kiderülhetett, volt pár kitüntetett személy, akit mindenki nagyon szeretett Például a Jani és a Krisztián. De most maradjunk az első számú áldozat(?)nál.

Mint lentebb írtam, annak idején gyakorlatilag még nem volt kötelező a lábbeli használata. Így páran a költséghatékonyság és a kényelem jegyében meztélláb rohangásztunk fel s alá. Aztán valamelyikünk fejében felbukkant a nagy ötlet: versenyezzünk abban, hogy ki tud több retket levakarni egy műszak alatt a talpáról... Már nem tudom, hogy ki is nyert ezen versenyszámban, de mindegy is. A lényeg az, hogy mindenkinek volt erre rendszeresített eszköze (amit semmi másra nem használtunk), mert amikor az ember áttrappol az olajtócsán és utána a lisztes talajon, az egy idő után eléggé megnehezíti a járást. Nálam egy talált törött trokser volt ez az eszköz, Pöttynél meg egy nem túl éles kés. Ezzel szépen le lehetett kaparni azt a retket az emberfia talpáról, ami rárakódik - így már simán ki lehetett bírni a zuhanyzásig hátralévő időt.

Nos, egyik nap Pötty átment a raktárba és kért egy 'kevéske' sajtot reggelire. Lerakta az éhezőhelyiségben az asztalra, s elszaladt forró kiflikért, meg sajtreszelőért. Ezt mondjuk utólag tudtam meg. Szinte egyszerre értem oda Pöttyel az éhezde ajtajához. A Jani ép táplálkozott. A Pötty által koldult sajtból. A Pöttytől kölcsönzött késsel...

Pötty: -Te Jani... Finom az a sajt?
Jani: -Ja. Az.
P: -Az nem zavar téged, hogy én azt magamnak hoztam?
J: -Hát nem. 
S nyugodtan falatozott tovább.
P: -Az  sem zavar, hogy azzal a késsel  szoktam lekaparni a talpamról a retket?
J: -Hahaha. Nagyon vicces vagy ám!
Pötty  vörös fejjel el. Megláttam a kést és kitört belőlem a röhögés.
J: -Te meg mi a faszt  röhögsz ennyire?
Én: - Tudod Jani, nem viccelt. Tényleg azzal a késsel szokta kapargatni a talpáról a retket...

Nagyon finom lehetett a sajt, mert állítólag még vagy negyed óráig rágta azt az egy falatot, ami ép a szájában  volt...