Csak úgy mindenről...

Szokás szerint a terv szerint alakulnak a dolgok. Először is, a csütörtökre kialkudott kátyú készítése szerdára adódott. A téglajárdát nem volt időm felszedni. Ezután a becsületes fuvarosnak kétszer el kellett mondani, hogy hova helyezze le a raklapokat. Szart rá - nem oszt, nem szoroz az a tíz centi, én meg csak szopok vele. Viszont cserébe átbaszta saját magát háromezer pénzzel. A kátyú mélyítése is a tervek szerint haladt, még be sem lőttem a tükröt, már meg is jövendett a kétes kinézetű zúzottkő, ami másnapra volt rendelve. Már találtam benne három holttestet is... Betonba öntve... A kerítés alapjában is leltem majd' nyolc centis kanyart, ezt le kellett dolgozni. Porálarc ide vagy oda, ma betontport köhögtem fel reggel.  Másfél méter hossz, harminc centi vastagság... Jó buli volt, na. A zúzottkőnek becézett akármit alig lehet lapátolni, köszönhetően a böszme nagy bazaltdaraboknak. De amúgy van benne még betonacél is, meg nejlon, meg istenpékfasza. Aztán a kerítésoszlop alapteste egy kissé bővebbre van szabva, mint kellett volna, miafaszom legyen most? Már a fele le van fektetve a szegélynek, ne a másik fele a raklapos kurvaannya miatt szopóág leend. Mert az a kocsog nem volt képes tíz centivel kijjebb rakni azt a nyüves raklapot. Továbbá ejtse teherbe a kedves nőnemű felmenőjét az, aki olyan raklapra betétdíjat számol fel, amit szívem szerint el sem tüzelnék - mert nem érné meg. Holnap már csak egy kicsit kell ásni, egy picinke betont be kell keverni, el kell dolgozni, szegélyköveket lerakni... Aztán még a térkövek ott pihegnek a raklapon. A lábaim meg már alig bírnak el. Bizton állítom, hogy részeg vagyok. Vagy ilyesmi. De most benyiklok az ágyba és jó nagyot kínálok.