Tekerek be félálomban a munkahelyre. Olyan féléjfél körül volt az idő. Jön egy autó balról, szépen és lassan. Már ekkor rosszat sejtettem, de azért megálltam a stoptáblánál. Erre megállt. Hát akkor uccu, én megtettem mindent, ami az elsőbbségadást illeti. Jön utánam. Majd elmegy ha akar. Mellém áll menet közben, ablak letekeredik.
-Jó estét kívánok! Elkapott a röhögés...
-Hát ha ez önnek annyira jó, akkor viszont kívánom.
-Lenne szíves megállni?
-Persze. Satufék.
-Hova megy ilyenkor?
-Megyek az ültetvényre, gyapotot szedni. Ilyen az, amikor a pavlovi reflex működésbe rendül. Sejtettem, hogy ebből nem fogok jól kijönni, gyorsan hozzátoldottam, hogy:
-Amúgy dolgozni.
-Aha. Hova megy dolgozni?
-Pékség.
-Azt hittem, hogy a gyapotföldre.
-Már majdnem teljesen ugyanaz.
-Személyi igazolvány van magánál?
-Persze.
Fél perc kínos csend.
-Lenne olyan kedves és odaadná nekem?
-Természetesen. Itt van. Adok mellé ajándékba egy lakcímkártyát is, mert ebben a kurva sötétben nem látom, hogy melyik melyik.
A szerv félreáll, intézkedik. A kolléga meg kijött szemmel tartani.
-Látom van láthatósági mellénye, hátsó és első világítása is.
-És ez még mind semmi! Világítanak is! Sőt van első és hátsó fékem is!
-Hát, ha megfogadsz egy tanácsot (tegezőmód on), akkor száz forint körül van a küllőprizma darabja, az nem árthat.
-Érdekes. mintha lenne az első keréken. Meg a hátsón is.
-Tényleg. Csak egy kicsit koszos.
-Nagyon koszos.
-Vigyázzál ám magadra, mert itt kurvára szar az út! De itt legalább még van, a glenkornál már lassan az sincs.
-Ah. Észrevettem. Már nem is rakom ki a kezemet, hogy ha kanyarodni akarok, mert ebben a nyomvályúban biztonságosabb megállni, megvárni amíg mindenki elhúz a faszba, aztán átmenni az úton.
Ezután megtudtam, hogy ő mennyit is biciklizett, amíg visszapakoltam a kacatokat a zsebembe, addig barátságosan elköszönt.
Nos bármennyire is barátságosak voltak, azért a TÜV-t megúsztam. Egyelőre. De egy életre megtanultam: a problémáktól nem szabad megijedni! Létre kell hozni őket...
Utolsó kommentek