Csak úgy mindenről...

Ma találkoztam az ex-asszonykával, éppen tojásért ment, én meg hazafelé, az Otilka néni nyomában.

-Csókolom Otilka néni! Van még tojásauk eladó?
-Hát van még valamennyi... Mennyi kellene?
Gyorsan beleugattam ebbe a társalgásba is, úgy érzem kényszeres belekotyogó vagyok.
-Nálam is van kettő, de nem eladó... :P
-Az nem is baj, mert legalább hat kellene, azzal a kettővel meg nem mennék semmire sem.
-Csak ügyesen kell kicsalogatni belőle a levet, elég lenne az egy tizenkét tojásos piskótához is...

Hát erre nemhogy elsietett? Nem értem én ezt... Pedig nagyhirtelen kifejtettem volna azt az álláspontomat is, hogy ebből nem kifújni kell a tojáslevet, hanem ellenkezőleg.

Elöljáróban csak annyit, hogy elnézést kérek. Elnézést kérek a mások érzelmeibe és elhivatottságába való beletaposásért, elnézést kérek a dilettáns és antiszociális meglátásaimért, elnézést kérek a helyesírási hibákért, elnézést kérek a szertecsapongó totálkáoszt fölöző fogalmazásért, elnézést kérek a helytelen idővonal miatt, elnézést kérek a... Mindenkitől.

Kérdezte anyám akkor, amikor a hegyes kiskést kerestem. Történt ugyanis az, hogy ... S mondá: FIAT LUX! És lett kibaszott nagy világosság.

Nos, nem mennék ennyire vissza az időben, de anyámról azért annyit illik tudni, hogy nagy rajongója a virágoknak. Pláne azoknak, amik úgy működnek mint a bab: eldobod, megmarad, nővekedik, némelyik még virágzik is. Mert ugye virág... Amennyit manapság már locsoltam őket, igencsak megfogyatkozott a populáció... Ismét. Bár neki sem telne több időbe, de a másikat baszogatni vele sokkalta könnyebb - nem gyorsabb, s nem is annyira hatékony...

Véleményem szerint a virágoknak nevezett akármiket nem szabad locsolni, mert hozzászoknak és utána meg elvárják a rendszeres öntözést. De most nem is virágról van szó! Csak egy mandarinfácskáról, melynek cserepébe anyám beledugott valami kaktuszlevelet. Nos, ezen a kibaszott kaktuszon lovagolt már vagy kettő napja. Ha nem három. Szó mi szó, a fácska már kinőtte a cserepét. Át kell ültetnem. A tövében nem akarom otthagyni azt a bizonytalan származású kaktuszt. Megfelelő méretű cserép van, annyi virágföld föld meg nincs... Pontosabban van, de a mandarin... S locsolni sincs kedvem. Erre találtam valamikor az elmúlt nyáron reczipét:

A PET palackot félbe kell vágni (az arányokat elsőre is egészen jól meg lehet saccolni), ráadásul nem hosszában, hanem keresztben. A felső részt kupakkal lefele belehányjuk az alsó részbe.Törekedni kell arra, hogy a kupak ne érjen le az edény aljára, kábé 3-5 centi hely maradjon azért, de az sem baj, ha nem kerül nagyon magasra az összes föld, mert akkor meg leesés tipikus esete fog sűrűn fennforogni... Kupakra kell fúrni kettő vagy három likat, ha nincs fúró, akkor forró szöggel. Kell még némi madzag is. Az sem baj, ha lenből készített az a madzag. Kis híján mindegy, de pl. a bálamadzag az szar, úgy ahogy van. Zsineg a likon át, csomó rá (az üveg belső felében legyen a csomó), a másik (kettő-három) lyuk(ak)nál megismételjük a műveletet. Azé' az sem baj, ha marad alul vagy 5-10 centi zsineg, ami majdanában belelóg a a vízbe. A felső részbe meg mehet a föld, illetve anyám szerint a kaktusz. Az alsó részébe meg a víz öntendő. Remélem érthető lett a magyarázat, fotókat majd talán a palántázási szezonban - ha megéri azt a kaktusz... Amúgy innentől a hajszálcsövecskéknek hála szinte önöntöző-öntöző lesz a PET palackból. A kóró meg csak annyit iszik, amennyi kelletik neki.

Nos, esetemben kicsiny lett a lik, nem ment át rajta az a kibaszott madzag. Erre kellett a hegyes kés. A "Miért pont a hegyes kiskés kell?" kérdésre ment a felelet: "Mert azzal nem csak elvágni tudom a kezemet, hanem elszúrni is."

Nos, a kaktusz helye már készen van, ámbátor az átültetést elnapoltam holnapra, mert még csak most buzeráltam le a kötést az ujjamról... Elszúrtam a késsel, hogy bassza meg. Elkészítési idő úgy 3 perc, a kötözéssel együtt meg  10...

Tegnap feláldoztam némi pénzmagot az alkoholizmus oltárán, valahogy még jelen pillanatban is kevereg a gyomrom... Tetézendően a bajt, ma vittem a csekket a postára, megláttam, hogy veszik és kaparják, gyorsan én is beruháztam egy kaparós sorsjegyre. Nem kellett volna, mert nyertem ötezret. Vettem gyorsan még egyet, de izé... Gyorsan el is takarodtam, mielőtt vérszemet kapok - olyankor már nincs megállás. Ennyire azé' má' ismerem magamat...

Ja, ma keletkezett a folyosón kettő Mihályka. De ilyet sem basztam még, a macskák félnek az egerektől. Amúgy nem régen bújhattak ki a tojásból, mert nem voltak túl ijedősek. Mármint az egerek... Az egyik felmászott az ujjamon, és onnan szemlélte a macskát. Egy darabig csak kívülről. A másik az azért beleszaladt a tenyerembe a macska elől, a macska meg elszaladt a folyosó másik végére és onnan nézelődött nagy, kerek és villogó szemekkel. Szóval itthon van két macska, az egerek meg beköltöznek albiba... Eszemfaszom megáll.

S nem mellesleg tudnak játszani a hangszereken (kivéve a dobost, de most ezt dobta ki a gép). Nagy kár hogy csak egy 'albumos' a zenekar. :( Az 'Utózenekar' meg nincs kellően felvértezve a zenei ízléstelenségemhez...

No, nem a filmről vala szó, csak egy 'egyszerű' pengéről. A jó penge ismérve az, hogy nem törik, nem reped egy-egy rossz mozdulat során, mindezek mellé jól tartja az élét is. Sajnálatos módon a jó penge manapság luxuscikknek számít.

Itthon egy (azaz kettő darab) kés (és éles izé) van, ami megfelel az itt leírtaknak. Az egyik kés megfelelő fenés után akár borotválkozás céljára is alkalmas. Má' csak tudom...A másik, az eléggé vékony (és keskeny) anyaggal rendelkezik, így borotválkozni nem ildomos vele... Az, mi csak valahonnan került, az fasza. Valaha vadászkés lehetett, vagy ilyesmi. Ha kellő türelemmel megfenem, akkor azzal valóban lehet beretválkozni (amikor félig lenyúztam a sörtét, s a borotva eltört...), a vekni kenyeret meg a levegőben lehet szeletelni. Az anyaga ~6mm vastag, görbülni is görbül némileg, mert ugye kézzel hajtogatni ilyen vastagság mellett... Szerintem kovácsolva volt, ráadásul a megfelelő hőkezelésnek is alávetették, mielőtt markolatot kapott volna. A másikat még édesapám kerítette valahonnan az átkos rendszer idejében. Hörgenshörgenjörgen pöcsét van benne, sajnos már nem olvasható el igazándiból (a szomszédban lakótt [a két T a múltidő jele] Mekk Elek nekiállt megköszörülni, de a köszörűkő gyorsabban kopott, mint az acél, így csak összekaristolva lett). Elég merev a bökő. Kettő milli körüli vastagsággal rendelkezik, a hegye meg hiányzik... Nem vált be a disznóölés folyamán. Mindkettő csuri ismérve az, hogy ha rendesen meg van élezve, akkor izé... Utána elég a fenőacélon (nem a recés, buzeráciusszal díszített) megrántani.

A tömegtermelésnek hála ma már olyan késeket lehet venni, amivel a tíznapos kenyérből akár egy milliméter vastagságú szeletet is le lehet vágni... Ezekkel meg a frissen sült izéből röptében... Pedig nincs rajtuk mikrofogazásos, lézergravírozott mianeve... Bár nem is lehet a pengékre csomót kötni. Szó szerin. Bár lehet venni igazán jó késeket, de ezeknek az áruk nem fehérembernek valóak, de még a rabszolgák számára is a 'nem megfizethető' kategóriába sorolandóak...

A vésők, a konyhakések, a gyalukések, kaszák, kapák és egyéb érdekes holmik ma már szart sem érnek. Bizton állítom, hogy ezen bolygóról eltűnt a vas, a szén és az egyéb alapanyagok (foszfor, szilícium - csak hogy a sűrűbben használatosat említsem) tömkelege. Vagy csak a szaktudás tűnt el. De valami rejtélyes okból kifolyólag nem képes a 'vasas' szakma valami használhatót kiadni a kezei közül.

Te és te és te. Bizonyára emlékeidben őrzöd anyukád, nagymamád, a dédi varrógépét. Az a Singer nem volt multifunkciós és nem is fért bele egyhavi fizuba... De az még több mint száz év elteltével is varrógép - hacsak le nem lett adva a helyi darázsba MÉH telepen. A régmúlt gépeit az örökkévalóságnak tervezték. A kapát és a kaszát is. Ma meg jó ha a garanciaidő lejártáig kibírja az adott masínu. Azon szerszámok, miket 50-100 éve még használtak az asztalosok, ma már semmit sem érnek, hiszen a teljesítmény, termelékenység, blablabla.

De anno nem két év élettartamra terveztek egy konyhaszekrényt, egy ágyat, egy kést...Nem kellett két nap alatt meggazdagodni, nem kellett három nap alatt megváltani a világot. Annak idejében a verseny nem arról szólt, hogy ki tud többet és olcsóbban gyártani. De valami el lett baszva. Nem kicsit - nagyon.

A pengékre visszatérve... A ruszki lőszeres ládán a vasalat bőven jobb acélból volt, mint ma a gyalukések színe-java. Tudom, mert abból is készítettem... A szög fejét félbevágta a kés, de... No mindegy is. Úgy érzem, ez a civilizáció olyan nem kicsit Irénkés... Spórol, megtakarít, 'élvezi' a hasznot, de hogy kinek és minek spórol (pl. újrahasznosított gumi . hahaha :( ), azt a főméltóságú izén kívül meg nem tudja mondani senki sem. Ha azt mondom, hogy a saját picsánkból kispóroljuk a lófaszt, s mindezt a profit oltárán feláldozzuk, akkor nem járok messze a valóságtól.

Értem én, hogy mindennapok és megélhetés, de... Attól, hogy nem egy hozzáértő mestertől veszünk mondjuk harmincezerért (vagy ötvenért, plusz duplapluszjó) egy kést, s helyette veszünk spéci-ális (óccó, pici, kínaji, ezeré egypá') bökőt havi kétszer, attól nem leszünk előbbre. Semmivel sem. De ez már csak szemléletbeli különbség - amit majd a gyermekeink és az unokáink fognak észlelni. A fasz rosszabbik végén. Bár már mi is észleljük. Szintén a fasz másik végén.

Bár semmi érzékem a joghoz, ámde ez a fegyelmis baromság kihozta belőlem a szakbarom állatot. Ahogy eme vidéket és a jogállamiság berkeit nézegetem, csak nem hagy nyugodni az a gondolat, hogy jelenleg a jogszolgáltatás az csak a jog (jog által biztosított kereteken belüli) helyes alkalmazását tartja szem előtt, nem az igazságot. Nem lehet az sem véletlen, hogy ilyen fasza vezetőink vannak. Tehát csak jogszerűen alkalmazott izékkel lehet a jognak nem ellentmondó izéket megizélni (tehát például hiába tudom feltételezem azt, hogy főnökünk évi harmincpármilliót adómentesen elmismásol, ha nem tudom bizonyítani, akkor minyimum engem fognak seggbe kúrni a sitten, nem a főnökünket - itt sem állja az "én láttam", s a "megállapítom" jelige, így erre nem is hivatkozhatom, s nem is hivatkozok, még átvitt értelemben sem).

Továbbá, ha emlékeim nem csalnak, akkor a "megállapítom", illetve az "én láttam" jellegű kifejezések a megfelelő jegyzőkönyv, tanú (én láttam, és érzékeltem, de a másik tizenöt ember az nem volt ám ilyen fogékony), és egyéb ilyen lópikulák (közvetlen és közvetett bizonyítékok) nélkül egy fabatkát sem érnek a jogalkalmazók előtt.

S mintha a jogalkotó feltételezné azt, hogy mindenki jogkövető magatartást folytat a maga részéről, a fegyelmi tárgyalást (még ha csak egyszemélyes is a 'bizottság'), illetve a fegyelmi felelősségre vonást  a jog által biztosított kereteken belül folytatnák le. De ez mintha nem így történt volna. Köszönöm a szaktanácsadást és a röhögést. :)

Jelen pillanatban ki fogom helyezni a faliújságra a munkahelyi alkoholfogyasztásra vonatkozó izéket, illetve fegyelmi eljárásra vonatkozó hogyishívjákok és mianevék miskulanciáját is. Feltéve ha be sikerül üzemelnem ezt a kibaszott nyomtatót...

Valaha elég sokat álmodtam. Élénket, színeset, szinte kézzelfoghatót. Sokszor került elő olyan helyszín a cselekmény vonalán, mit csak később a tévén keresztül láttam, némi dezsavűvel karöltve, mert 'élőben' még nem jutottam el az adott helyszínre. Aztán beugrott a két-három nappal (vagy éppen hónappal) ezelőtti álom, egy-egy riport, vagy éppen természetfilm folyamán. Olyan helyzet is akadt, mikor a kiáradt Duna vizében mászkáltunk, s beugrott valami tovatűnő álom - s talán ezért sikerült időben kievickélni a partra, mielőtt úgy isten igazából elkapott volna a sodrás.

Pár hónappal ezelőtt álmodtam arról, hogy melóhelyen a főnök vett alkoholszondát. Már álmomban is rohadtul érdekelt, nemhogy most, hogy valóban beruházott rá.  Álmodtam műszakátszervezésről is, illetve arról, hogy a kedves kolléga baszott szólni ez ügyben. Valószínűleg ez most leend majd folyamatban, szóval nem ér majd meglepetés gyanánt az elkövetkezendő hetekben.

Amiket meg most álmodom, az nem fasza. Bár még mindig nem tudom azt, hogy lehet-e hinni az álmokban... De a legatyásodott, éhhalál szélén lévő emberek, s az én viszonylagos jómódom, illetve az, hogy a zemberek nem akarnak semmit sem tenni a megélhetésük, a jövőjük érdekében, s ráadásul tele vannak irigységgel... Valahogy birizgálja a csőrömet. Nem akarom én ezt érteni. Pontosabban kifejezve: akarom, de nem értem. Belefásultam az értelem keresésébe.

Annyira depi vagyok, mindjárt öngyi leszek. De má' télleg. Mi a fasznak hajt nap, mint nap az ember, ha el van lehetetlenítve az egyről a kettőre lépés? Ha bármit is tenne, újra és újra, ismét és ismét falakba ütközik, melyeket sajnos ezen fizikai síkban élő embertársaink gördítenek elébe - mindössze azért, hogy még több pénzhez, még több hatalomhoz jussanak?

A fizetés jóformán csak egyik hónaptól a másikig elég, vagy még addig sem. Alkalmazottként egyszerűen nem lehet ún. "jómódúan" élni, de lassan már csak szimplán nem lehet megélni. Vállalkozni meg...Ha megvannak a megfelelő eszközök, gépek, s ráadásul a megfelelő tudás is... Akkor kellenek még mindenféle engedélyek, izék, mianevék, és czédulák. Mind lepecsételve, aláírva, kitöltve, huszonnyolc példányban,. illetékbélyeggel ellátva. Kell még fizetni azt a hangyapöcsnyi adót is, melyet 'embertársaink' elvárnak - ha van bevétel, ha nincs bevétel, de akkor is alapon. Már amennyiben megkapjuk a vállalkozásunkra az engedélyt...

Vagy mehetne minden feketébe. Amíg nem kopog az ajtón a NAV szakembergárdája. Lehetne ügyeskedni, nap-mint nap attól recegve, hogy felnyom minket a konkurencia.

Ez valahogy dühít. Nem csak idegesít - egyenesen dühít. Tisztességes úton jelen pillanatban csak éhen dögleni lehet - kis híján. Csupára mint a rabszolgaság. Bár a rabszolgáknak nem kellett rettegniük az elbocsátástól, attól, hogy nem kapnak megfelelő egészségügyi ellátást, attól, hogy télen megfagynak, attól hogy éhen és szomjan halnak. Igaz, ez a rabszolgaságosdi főképp az antik világra vonatkozik, amikor még volt értéke az emberi életnek, a munkaeszközöknek, az alapanyagoknak, az elvégzett munkának (nem keverendő az amerikai stílusú rabszolgatartással). De hát ez olyan régen volt, tán igaz sem volt, hiszen a filmekből sokkal több igazság jön át, mint a történelemből... Mint ahogyan az is köztudott, hogy a középkorban csak a koldusoknak volt hiányos fogazatuk, szennyes ruhájuk és nem teljesen bizalomgerjesztő kinézetük. Amúgy mindenkinek teljesen ép volt a fogsora, díszes és tiszta ruhában jártak, szóval mindenki úgy nézett ki, mint akit a fiókból vettek elő. Ja. Az úri nép sem azért használt mindenféle pacsulit, mert két-három heti fürdésmegvonás után enyhén szaglottak... Hmm. Középkor. Ajánlom mindenki figyelmébe (ha lehetősége nyílik rá), hogy tanulmányozza a kora- és késő középkori feljegyzéseket. Akkortájt igencsak bonyolult volt lakáshoz,megművelhető földhöz jutni, az adók is az eget verték. Valami Dózsa is a második tized miatt háborgott, s bár kegyetlenül kivégezték, de... Azóta már minden sokkal, de sokkal jobb lett. Ma már csak a megtermelt javaknak mintegy hetven százaléka megy el adóba a... Meg még egy kicsi. De kihez is? Hát persze, hogy a jóléti állam fenntartásához...

Gondolkoztam már a külföldre való lécelésen is. Itt hagyni anyámat a picsába, bár a látása az kurva jó, már fél világot látta (az egyik szemére gyakorlatilag vak), úgy szalad mint egy gepárd (aminek hiányzik a szélső két hátsó lába), de hát én elmegyek, ő meg menjen arra, amerre lát. Persze, ez a világ rendje. Be kell rakni a zaciba, és jóformán csak az ellátásáért kellene fizetni, ott majd mennyire boldog lesz. Mondom én, hogy ez a világ rendje. Szeretném ha a jövendőbeli gyermekeim is ezt tennék velem, hiszen ez az öröm és bódottág. A filmekben is milyen boldogok a szocothonban lakók.

A külföldi melóval csak annyi baj van, hogy egy szál fasszal nem sok mindent lehet kezdeni. Mint ahogyan a melóban egy kissé bővelkedőbb helyeken sem. Az hagyján, hogy kell egy kevés lé az utazásra, mondjuk ezt meg lehet oldani stoppal is, de... Kellene koszt és kvártély is. Az meg nincs ingyé', őszi-téli időszakban nem életbiztosítás híd alatt aludni, s egész évre állja a helyét az a bölcsesség, mely szerint kukából származó ételt megenni többnyire balszerencsét jelent. A külföldi munkahely meg kábé annyira biztos a legtöbb esetben, mint a kutya vacsorája. Vagy a munka után járó fizetés. Szóval összekuporgat az ember vagy kétszáz kápét, oszt' kimegy. Jó esetben marad százötven. Szállás. Hacsak nincs ismerőse odakint, akkor jóformán már nincs is pénz a mindennapi betevőre. Annyiban maradnék, hogy nem egy ismerősöm dolgozott odakint. Jópáran be is fürödtek, keveseknek sikerült olyan állást találniuk, ahol pénzt is kerestek, s nem napi 16/7 kellett melózniukm s még másnap is visszavárták a munkahelyre. No, nem mennék ilyen messzire. Először össze kellene kuporgatni némi kezdőtőkét a 'kivándorlásra'. De ahogy tapasztalta, ez nemhogy egyik napról a másikra nem megy, de még egyik évről a másikra sem. Mire összejönne némi kredit, addigra mindig jön valami váratlan geciség, amire költeni kell.

Speciel szeretem a fát. A maga nyers valójában. Ha netán sikerülne 'vállalkoznom', akkor sem biztos hogy lenne olyan ember e széles világon, aki egy időt álló bútort szívesebben látna a házában, a lakásában, mint egy bútorlapból vagy rétegelt lemezből összecsavarozott 'eldobható'  izét. Mert drágább. Eleve több meló a csapok és a csapfészkek elkészítése, a felületkezelés. Az anyag sem olcsóbb, mint a bútorlap. Meg amúgy is ilyen eldobható világot élünk. Megveszed, használod, tönkremegy, eldobod. Mert nem javítható.

No, itt a vége. Egyelőre. Bocs, ha netán összefüggéstelen lenne első vagy második olvasatra...

Fagyasztó egyik rekesze hússal. Kacsa, kakas. Biztos ami biztos alapon úgy címkéztem fel a zacskókat, hogy KÁCSA és KOKAS. Már csak azért is, mert egyszer régen... Kacsa helyett kakast sütöttünk - el lett olvasva. Így má' nehezebb egy kicsit. Nos, tegnap is megdöglendett négy jószág. Már csak hat van vágni. Asszem ma is megdöglik egypár. Vagy holnap. Is.

Ja, ha valaki sűrűn használja a fagyasztót, s szinte mindent az égadta egy világon zacskóban helyez el benne, s szeretné is felcímkézni... Akkor használjon vastag lakkfilcet. Nem kopik, nem fagy le, nem válik le, nem olcsó.