A lábam még mindig szar. Az üzemorvos alkalmatlannak bizonyult. Izé... Szerinte alkalmatlan vagyok, mindenféle munkakörre. De azért igazán beszerezhetne egy új indiánköyvet. Mert szerintem abból szopta azt, hogy nem emelhetek tíz kilónál nehezebbet. Szólhatott volna előbb is, mert akkor nem pakolászom a kukoricászsákot, meg ilyesmiket. Hát való igaz, hogy a járás még mindig nehezemre esik. Szóval itt elválnak az útjaink, tegnap voltam a legutolsó nap munka(v)iszonyban. Most azt kellene mondanom, hogy őszinte sajnálatomra. Sajnos ez így is van. 

A fizetés és az órabér nem volt kimagasló, de a pótlékok megnyomták egy kicsit a pénzt. Illetve kafetéria is kissé magasabb volt, mint annak előtte. Bár a pékségben a vezetőség annak idején bőkezűen megemelte az étkezési hozzájárulást 4000 forintról nullára... Itt volt 13. és 14. havi juttatás is. Nem kevés, aki olyan pozícióban volt, az vehetett 4-5 üveggel - mondjuk Cristal-t, de még a culágerek is szép pénzt kaptak . Aki túlórázott, az választhatott: valamikor le fogja csúsztatni, vagy csak a készpénzt kéri. A munkába nem mindig kellett megszakadni - persze volt néha-néha pár nap szopóka is, de az belefért. Hat hetes bontásban volt kettő hosszú hétvége, kettő rövid, meg kettő nagyon rövid. A szabadnapokról meg csak annyit, hogy nem ment a munka az ivás rovására...

Fizetésnap úgy éreztem, hogy van értelme oda bejárni és tenni a dolgomat. Nem csak a mélabús hányinger töltött el olyankor, s már-már tervezni kellett arra, hogy hó végén mi a faszomból is lesz, meg mi. Persze nem kiemelkedő fizetés volt, de az előzőekhez képest kánaán. A fizetés átutalása sem úgy történt, hogy a munkaszerződésben részletezett dátumnap utolsó percében (lsd.: tizedike), hanem többnyire napokkal előbb.

Ennyi volt, elmúlt. Talán csak átmenetileg.

De most mi is legyen? Rengeteg jó ötletem van, csak mind szar.