Kiskoromban ezernyi veréb menekült akkor, ha bemásztunk egy hangabokor alá a bújócska alatt. Kiskoromban a villanydrótok roskadoztak a fecskék alatt, amikor eljött az ősz. Kiskoromban fogtam varjút is. Bár nagyon fájt, amikor rárabolt az ujjamra, de azért csipesszel kiszedtem belőle a légpuskagolyót - bár eleinte nem örült neki. Kiskoromban lenyalogattam a mézet a lépről. A méhész meg nem tudta, hogy mit is csináljon, mert így utólag be kell hogy lássam, nem túl bölcs gondolat felnyitni egy kaptárt, kivenni egy lépet és nyalogatni... Kiskoromban szöcskéket szedtem az út mellett, csak azért, hogy a kiscsibéket és kiskacsákat magamhoz csalogassam. Kiskoromban a  kerítésmellékeket és az útszegélyt pázsitfű borította, itt-ott egy-két vadvirág nőtt köztük. Meg papsajt. Szentjánoskenyér. Meg izé. A  senkiföldjén termő vackort zabálta a siserehad, amikor letermett a mellette lévő cseresznye, a  barack... Kiskoromban a környéken versenyeztünk, hogy ki és melyik fát tudja megmászni.

Felnőttem. Nincsenek verebek és hangabokrok, csak mutatóban. Nincsenek fecskék sem. Kettő éve még láttam egyet. A parti fecskék fészkelőhelyeként szolgáló homokbányát feltöltötték szeméttel és sittel. Nincs már sok békabrekegés és fürdőhely sem. Varjakat is láttam idén télen. Voltak is vagy huszan a szántón. Vagy már vagy négy éve annak, hogy megcsípett egy házi méh, azóta csak poszméheket láttam, azok is kevesen voltak. Tavaly láttam egy szöcskét. Összesen. Most vannak gondosan nyírt pázsitok, gondosan permetezett virágok, földig lenyírt útszegély, gyomirtózott területek. Ja, meg parlagfű, bürök, acat, fenyércirok. Se körtefa, se cseresznyefa, se barack. Vagy csak mutatóban. Valamiért fa sincsen, amit meg lehetne mászni.

Vagy én öregedtem meg túl hamar, vagy valami kurvára el lett baszva az elmúlt évtizedekben.