Nos, a flex megjavult. Az egyik szénkefe egy picit möghótt. A bodega már áll, a két oldalára le van szabva a lemezáru. Beszéltem Alcsival (lsd.: TMK), azt javasolta, hogy szopjak inkább a fúrógép-popszegecs kombóval, felejtsem el a horganyzott anyag varrását a varró- és ragasztógéppel. Hallgatok rá. De ma esett, így rohad el minden elektromossággal működő gép használata az udvaron - ott ahol van.
Amit ezen pár nap alatt kitapasztaltam:
Sötétben - pontosabban félhomályban- a legjobb hegeszteni. Az automata fejpazs (kurva jó találmány) nem sötétedik be váratlanul egy arra haladó autón megcsillanó napfénytől. Bár az ívet megsercinteni egy kicsit nehézkes (faszt sem látni a pajzs alatt, még akkor sem ha előveszem), de ha már begyúlt, akkor az szépen bevilágítja az összevarrandó vasdarabokat. Továbbá itt a világ vége tábla után négy kilométerre egy fia autó sem jár estefele. Hogy ez utóbbinak mi a szerepe? Csak annyi, hogy rájöttem arra, hogy nem az ív hosszát kell bámulni, hanem csak a hangjára kell figyelni. Ha túl hangos, és recseg-ropog, mint öreganyám ágya, akkor meg fog szakadni -> közelebb kell tolni a pálcát a vashoz. Ha túl halk, akkor vagy leragad, vagy átég a munkadarab -> messzebb kell vinni. A bónusz az az, hogy az ív kihunyásakor tök jól látszik az izzó fémen, hogy hol a francban is basztuk el a varratot - azaz nem folyamatos a heg. Ilyenkor (valószínűleg rosszul gondolom) még a salak kihűlése előtt rá lehet mászni még egy soron az anyagra. De azonnal. Amikor síkba csaptam a flex-el, nem vettem észre, hogy zárványos lenne a végeredmény.
Kevés gyakorlás árán rá lehet döbbenni arra is, hogy ez olyan, mint a festés. Bárki képes lehet rá - mert nem nehéz. Ellenben megint más kipingálni egy szobát, és megint más a Szent Péter bazilikát... Az utóbbihoz kell egy kis gyakorlat. Még most is elég sűrűn sikerül leragasztanom a pálcát, viszont az anyag átégetése már egy kissé ritkább.
Ha lehetőség nyílik rá, akkor a pálca vezetését (nagyjából) vízszintesen szétdobált vasdarabokon gyakoroljuk. Mert nálam először nem vált be a függőleges anyagon a varrás, me' egy pöttyet lefolyt az olvadt fém, ráadásul - mivel folyamatos varratot akartam mindenáron készíteni, párszor átégettem a zártszelvényt, mert ügyes, okos és szép vagyok. Ráadásul szerény is. Amint láttam, hogy milyen szépen csöpög le az olvadt fém, letettem a fej fölött végzendő hegesztésről...
A hegesztendő felület lehetőség szerint fémtiszta legyen. Ha zsíros, olajos, rozsdás, akkor nehéz ívet gyújtani, meg amúgy is szopás lesz az egész. A hegesztendő vasdarabokat mindig rögzítsük össze valami izével. Elég sok szopóka volt a harmincpár fokos szögben elvágott zártszelvény végére rögzíteni a keresztdarabot - de valaminek kell hogy tartsa a tetőt... A varratokat a hegesztés után mindig tisztítsuk meg a salakoló kalapáccsal. Ha eltörik a varrat, akkor sem kell aggódni, hiszen szarul lett hegesztve - magától is eltörne. Utóbbi esetben flex+vágókorong+csiszolótárcsa+újrahegesztés. A varratokat nem árt a munka végeztével lecsiszolni - könnyebb lesz a felületkezelés.
A pálca túl gyors vezetésével kevés olvadék kerül a felületre - > nem ragad normálisan össze, terhelés hatására enged. A lassú vezetés esetében, akkora nagy bumszli lesz, mint a ház. Ráadásul a munkadarabnak sem használ, mert túlmelegszik és kilágyul.
Áh. Lenne még hozzáfűzni valóm, de ha az ember megtapasztalja a dolgot, akkor már saját magától rájön a csínokra és bínokra. Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni... Meg szerezni egy normális salakoló kalapácsot a gyári vicc helyett. Csak tudnám, hogy a hegesztő miért egy külön szakma? Lehet, hogy azért, amiért a pék is az?
Remélem valaki hasznát veszi ennek a pár sornak.
Utolsó kommentek