Ja. Nem is írom le inkább. Nagyon finom. Van kutya. Sej, már megint én vagyok a hibás... Legközelebb hagyom, hogy anyám egyedül bassza el. Mint legutóbb. Meg előtte.
A kelt tésztáknak lelke van. Három is. Az egyik az élesztő, a másik meg a só. A harmadik meg pokolra fog kerülni... Igen, az édes tésztákba is kelletik némi só. Egy kiló lisztre saccolva számolva egy deka. Úgy megközelítőleg. De elég bele az egy százalék is. Ha kimarad a csuszából a só, akkor olyan lesz az egész, mint a takony, ragad mindenhova. Azaz az nem tészta leend, hanem csiriz. A másik meg... Hihetetlen módon, de a só kiemeli az édes ízeket.
Ráadásul ahhoz, hogy egy tészta meg is keljen, kell bele élesztő is. Se nem túl sok, se nem túl kevés. Ha túl sok, akkor büdös és élesztőszagú lesz a cucc. Ha meg túl kevés, akkor azért lesz szar. Ha nem biztos az ember abban, hogy még fasza az élesztő, akkor nem árt felfuttatni. Amit anyám használt, az nem futott fel. Lehet, hogy túl forró tejbe rakta bele, de az is lehet, hogy sok cukrot rakott a tejbe [én lisztet szoktam cukor helyett]. Az meg pláne nincs kizárva, hogy döglött volt az élesztő. Mondom neki, hogy öntse ki a picsába azt a deci tejet és... Bedagasztotta belőle a csuszát. Nem kel, nem kel... Szárított élesztő? Mondom neki, hogy ennek már mindegy, ha akar, akkor rak bele és jó napot, de legalább előbb keverje el vízben. Aha. Rászórta, átdagasztotta.
Élesztős rétes vazze.
Utolsó kommentek