Gyorstalpaló - a teljesség igénye nélkül. Aki a tudomány oldaláról akar beszólni tegye. A kiskocsogok meg kussoljanak please. A nyelvtannácik is. Thx.
Legismertebb (vagy csak a leglátványosabb) formája a tömegpusztító fegyvereknek, az az atombomba. Irdatlan pusztítást képes okozni - de korlátozva van a töltet mérete. Persze van neutronbomba is, ez főként az élőlényeket patkoltatja el, az a rombolás elenyésző, amit az infrastruktúrában okoz. Az eddigi legnagyobb töltet a Czár bomba volt - ami a hidrogénbombák közé tartozik. Azért csak (körülbelül) ötven millió tonna trinitro-toluol felrobbantásának megfelelő energiát közölt a környezetével, mert egy kissé visszafogták magukat az elvtársak a megalkotása folyamán. Ezen fegyverek elsődleges jele az, hogy kurva drága, kurva nehéz és kurvára veszélyes, akár a szállításuk vagy a raktározásuk. Amúgy is kurva nagyok térfogatra. Ráadásul kurvára nehéz megfelelően dúsított uránt (esetleg plutóniumot) szerezni hozzájuk. A bombák begyújtása meg szintén külön tudományág... Elméletben elképzelhetőek bőröndnyi méretű atombombák is, de ki a bánat fog két mázsás bőröndöt cipelni? De ettől még léteznek, létezhetnek.
Tarolnak. Szóval, ha valaki nem sül meg az infra (UV, gamma, röntgen) s az egyéb sugárzásba, ami a bomba felrobbanásakor keletkezik, akkor az számíthat egy meglepire. A bomba felrobbanásakor egy tűzgömb keletkezik. Olyan pár száz fokos. Izé... Pár millió. De mindegy is. Akit érdekel, az majd rákeres. A robbanás epicentrumától távolodva egy idő után a hangsebesség alá megy a lökéshullám. Aztán grátisz ugyanez visszafele - hiszen a kitágult levegő hűl. Ráadásul hirtelen összehúzódik... A földfelszín feletti robbantások esetében a földben lévő anyagokat radioaktívvá teheti a bomba. Ráadásul a levegőbe is kerülhetnek. Kerülnek is, a bomba maradványaival együtt. Évekig, évtizedekig, évszázadokig lakhatatlanná változtathatnak egy szigetet, egy országot, egy kontinenst, vagy akár egy bolygót is. Hmm. Végül is... Lakható lenne, de milyen áron?
Gonosz fegyver lenne? Nem hiszem. Van sokkal faszább is... Ráadásul sokkal olcsóbb... Mindennapi körülmények között is megvalósítható (boltban megvásárolható anyagokból). Terroristaképzés jön... Mégsem. Az alapelv egyszerű. Radioaktív anyagot hagyományos robbantással a levegőbe juttatunk, a szél majd megoldja a többit. A kivitelezés is egyszerű... Úgy kábé egy millából egész Jurópát radioaktivitásba lehetne burkolni... Ezt nevezik piszkos bombának. Nem olyan látványos, mint az atombomba. Először nem is látszik az okozott kár... Az a sok élet...
De lehet lokalizáltan is irtani embertársainkat. Mondjuk... Mérgekkel? Csak úgy Szíriáról jut eszembe...
Lehet közvetlenül a véráramba is juttatni a mérgeket, de nem érdemes. Anyagilag nem éri meg. Sokkal kifizetődőbb aeroszol formában kijuttatni, mondjuk a... Valami mérgező anyagot. Vagy éppen a helyi vízhálózatba juttatni (ahol van) vagy ilyesmi. A legtöbb ilyen lófasz nem éppen a kegyes halálról és az eufóriát okozó mellékhatásokról híresült el... A skála igen széles, lehet szó bénító anyagokról, zavartságot okozó anyagokról, a nálunk is bevetett nyálkahártya irritáló gázokon keresztül, a hólyaghúzó hatású anyagokon át, a halálos mérgekig terjedhet.
A legtöbb vegyi fegyver relative alacsony költségvetéssel megalkotható, akár egy kisebb, de jól felszerelt laboratóriumban is. A kijuttatás költsége is minimálisnak tekinthető - egy soktonnás atombombához mérten.
De ezen kívül léteznek még biológiai fegyverek is. Elég rég óta használatos eljárás, már az ókorból is hagytak ránk beszámolókat, melyek szerint pestisben elhalálozott hullákat lőttek be a várakba, esetleg a kutak vizét tették ihatatlanná elhullott állatokkal vagy emberekkel...
A biológiai fegyverek célba juttatása oldható meg szinte a legkisebb költséggel. Nem kell hozzá sok minden, megfelelő kórokozó kiszórása után, az első tünetek megjelenéséig a fertőzés folyamatos is lehet. Például valmi vérzéses láz, feketehimlő, vagy egyéb nyalánkság. A kórokozókat akár a vízhálózaton keresztül is lehet teríteni, vagy élelmiszerekkel kijuttatni a 'célcsoporthoz', esetleg aeroszol formájában vagy hordozó állatokkal (bolha, szúnyog, patkány, stb)...
Ezen fegyvereknek egy közös tulajdonsága van. Válogatás nélkül, személytelenül ölnek. Gyerek, asszony vagy férfi. Mindegy.
Már csak arra lennék kíváncsi, hogy ki a kurva anyja találta ki ezen fegyvereket, s melyik az a lelkiismeretlen gazember, aki képes is használni ezeket?
Utolsó kommentek