Kint voltunk a temetőben, ide koszorú, oda koszorú, amoda koszorú. Ide gyertya, amott is gyújtunk, itt is égjen, oda is kell. Bár részemről ez avítt szokás, de anyámnak mániája. Mintha másképpen nem lehetne megemlékezni a holtakról... S nem csak évi egy nap.
A Jóska bátyám sírjától jöttünk, s mikor szált fel a kecskére, akkor mondtam neki, hogy vigyázz, mert az út végén padka van, el ne ess! Erre elesett. Szerencséje, hogy nem a sírkő sarkára esett - fejjel, bár ez csak centiken múlott. Csak az éle kapta meg itt&ott, ha minden jól megy, pár zúzódással és horzsolással megússza. Bár szóltam is, bár tudja azt, hogy szarul lát, le nem szállna arról a kibaszott bicikliről másfél méter kedvéért...
Szerintetek idegesít?
Utolsó kommentek