Értetlenül állok ezen világban élő emberek élete, felfogása, tudatlansága (vagy írjam inkább úgy, hogy nem ismerik azt mivel szembekerülnek életük folyamán?) és az ezekből táplálkozó cselekedeteik között. Akik körbevesznek, akiket ismerek, akik... Szóval javarészt önmagukat ámítják a hamis biztonság és a hamis tudás illúziójával, a biztos jövővel, az 'én nem értek hozzá' stílusú dumával, meg egyebekkel.

Nem bíznak magukban, úgy érzik képtelenek megfelelni az álmaiknak - noha már nem is törekednek ezen álmok megvalósítására, s van aki már nem is emlékezik álmaira. Néha (mindig) csak a többi ember elvárásainak akarnak megfelelni, versenyt futni az idővel, a többi emberrel - bármi áron. Pénzt, vagyont, dicsőséget halmoznak (halmoznának), keresztül taposva érzéseken, érzelmeken, álmokon, életeken. Sokszor a sajátjukén is.

Valahogy képtelen vagyok megérteni az emberek azon tulajdonságát, mely miatt háborúk törnek ki, csoportok ölik egymást. A kisebbik baj az, hogy bombák robbannak, rakéták repülnek, lövedékek repkednek és csapódnak be milliárd számra.Nap mint nap. A nagyobbik baj az, hogy életek vesznek el, ezeréves dolgok mennek tönkre, mindezek felett senki sem törődik ezzel... Mert ami nem látszik, az nincs.

Aztán az emberek nemes eszmék és vallások miatt egymásnak ugranak, s olyan dolgokat tesznek, mi hitük és eszméjük ellenük való. Bár önmaguknak felmentést adnak az elkövetett bűnök alól. Mondván, hogy: „A cél szentesíti az eszközt.”

Lassacskán ismét el kellene bandukolni, s leadni a voksunkat valaki ellen. Deagecigyurcsány, deagecizorbán. Ennyi. A zemberek nem az észérvek alapján voksolnak (például az, hogy egyik párt ígérete sem betartható), hanem a kisebbik rossz elvét követik. Aztán minden negyedik évben más rakja a nyakunkba a kötelet. Aztán már el sem megy az ember választani, beletörődik a sorsába.

Nem értem én ezt a világot. Ahelyett, hogy azt néznénk miképpen segíthetünk valaki(k)nek, azt nézzük, hogy miképpen tehetünk nekik keresztbe...