MMinden tök heppi. Már lassan súrolom az ötvenhárom kilót. Még csak felülről. Áprilisban már voltam szabadnapon is. Ebben a hónapban sem látok rá esélyt, hogy kipihenjem magam. Csak hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap kell bemenni dolgozni. Éjjel. Nagyjából úgy érzem magam, mint a kiló szar a mosógépben. Se energiám, sem kedvem nincs csinálni valamit is itthon. Mondjuk, ez meg is látszik mindenen. A kertet és az udvart megeszi a gaz, a ház meg már lassan olyan mint egy kísértetkastély. Pókháló mindenhol, por, retek, kosz, kupleráj bármerre is nézek. Festeni is kellene. Meg még sokminden mást is kellene. Mármint csinálni. De legalább a kinézetemmel nincs baj, sajnos leginkább már az auswitzi reklámzsidóra emlékeztetek.
Mint lentebb írtam, beleszaladt a pékség a nyúlós kenyérbe. Mi meg a faszerdőbe. Bár én egy utolsó utáni senki vagyok, lehet, hogy ezért sem hallgatnak arra a gondolatra, hogy hozassanak valamennyi tejsavat és azzal is javítsunk a tésztákon. Már több mint egy hete hordják vissza a kenyeret. De a tejsav az drága. Az nem drága, hogy elveszítjük a vevőinket. Rakjanak bele több kovászport... Ja. Ha a dagasztók egy része nem szarna bele ebbe az utasításba. De legalább folyamatosan mérve vagyon a kenyér savfoka. Ami négyhat felett kellene hogy legyen. A múlt hónapban is megmérték már... Ja, tejsav... 1050 forint a húsz liter. Kábé kétszáz csészére elég lenne. Azaz húszezer kenyérre. De hát mindegy is, vannak itt nálam okosabb emberek. Akiknek annyi eszük van, hogy még osztani is képesek azt. Nekem kevés van, így nem osztom az észt, hanem csak tanácsokat adok. De minek? Felesleges.Mondhatom én, hogy ez a citromsavas lófasz árt a kenyér térfogatának és az ízének is - le vagyon szarva.
Persze folyamatosan megy az átszervezés, meg a szervezés. Az, hogy túlórázni kelljen és mellete ki lehessen venni a szabadnapokat, szabadságokat, az sok embernek büdös. Mármint a a túlóra. Nem lenne jobb nekik 6 nap 11-12 órában és utána hét nap szünet? Neeem, felejtsük is el, hogy én, meg én, meg én így járjak dolgozni. Most, hogy félig és meddig át lett szervezve az egész hóbelevanc, már látok esélyt arra, hogy a nyáron elmehetek pihenni. Jó hosszút.
Probléma? Egy szál sem. A kenyeret lesütik már az éjszaka elején. Tehát a nyájas vásárló mártogatós kenyeret fog kapni. Tör a megszáradt héjából és kimártogatja a nyúlós közepét. A girbegurba lemezeknek és a vadonásúj kemencéknek köszönhetően nem lehet normálisan megsütni a zsömlét. Vagy fehér a zsömi, vagy túl piros, de a kettő közé csak akkor lehetne belőni... Hagyjuk is. Lemezenként változik a színe a termékeknek - már amelyik lemez nem ér oda alapból a fölötte lévőhöz. De az így is van rendjén - figyeljünk rájuk jobban. A kiflire dettó. Ja, az már csak hab a tortán, hogy az öt kemencéből csak kettő használható rendeltetés szerűen...
Aztán meg nem elég ez a kenyértaknyosodás, de ráadásul ugyanonnan hozattak ötvenötös lisztet. Rá volt írva, hogy JAV. LISZT. Ha ez a javító lisztnek a rövidítése, akkor nem szeretnék azzal a lisztel dolgozni, amit ezzel a szarral javítanak. A zsömlék akkorák voltak, mint a kabátgomb. A kifli is. Meg minden is. De hát ez is így van jól. Már máshonnan jön a liszt.
De sebaj, háromszázan vannak a helyünkre, ha a buszmegállóból behívnak valakit, az is különb munkát végez... Hát lassan hívhatnak. Ha én innen elkerülök, akkor a pék az részemről jól fizetett hiányszakma lehet az idők végeztéig. Se hétvége, se ünnep - csak az előtte való szopás, se éjjeled, se nappalod, se délutánod. Szerintem inkább éhen döglök. Tegnap éjjel is félúton már erősen kísértett a gondolat: visszafordulok, lekapcsolom a telefont és átalszom az éjszakát. Más vágyam már lassan nincs is.
Mint a matekházi. Kész vagyok. További kellemes pékvégét mindenkinek.
Utolsó kommentek