Hétfőn beugrottam egy söritalra a gyalogkakukk sörözőbe. Nem egy lett. De pár sörözővel arrébb szóba került az, hogy a csókának van eladó nyula. Hmm-hmm. Kis kút, kerekeskút, hukk!
Másnap ismét söröző, nyúlvételre nekikészülvén. Nem kellene bebaszni már megint, mert ma még nyulat is kell nyúzni. Két sör, megjött az ipse. Mondom neki, hogy mi a tényállás: kellene egy nufi. Lehet válogatni is ám belőle, van tizennégy! Mondom neki, hogy esetleg ma? Persze. Elugrik az egyik cimborájához mérlegért, lemázsáljuk és már vihetem is. Két sör. Visszatért. Hát nincs otthon, blabla. Mondom neki, kiszúrok egyet, besaccoljuk és megalkudunk rá. Nem. De mért nem? Másfél-két kilós jószágokról van szó, nem? De. Akkor... Nem. Ötödik sör. Már nagyon beindult a körfolyamat, alul ki, vákuumot kelt, arra inni kell. Ha már nyulat nem kell nyúzni, akkor legalább egy rókát... Tizenpár sör körül már megszóltak minket a Pöttyel egyetemben, hogy ti nagyon hülyék vagytok. Pedig csak annyit mondtam neki, hogy ne igyon már többet, mert kezd elmosódni az arca. Kínai jelmezbál (cseng a telefon). Anyám kérdé kedvesen, hogy hol a jó büdös picsába vagy már? Zume hazafelé irányában.
Egy kicsit jól éreztem magamat, elég jól ment a kerékpározás is - azaz egyenesen. Viszonylag... Piros lámpa, satufék, lábam lazán lerak, valami szaron megcsúszott, és elkezdtem dőlni. Hozzá meg már ment a komment is: Hopp, hopp, hopp, na ez csudaszép mozdulatsor volt, baszd meg. De legalább nem látták sokan, olyan nyolc-tíz ember ha volt a környéken, plusz a buszmegállóban várakozók. Feláll, hazafele a város szélén még ittam egy sört, hazatekertem mindenféle gond nélkül. Kaja, alvás. A csirkék egy kissé később kaptak enni. Másnap hajnalban...
Utolsó kommentek