A fentebb említett népdal jár egyfolytában az eszemben. Akármerre is nézek, java részt van egy rész melós, meg három rész bambula. Itthon azért jobb az arány. Csak egyre inkább kezd tele lenni a faszom azzal, hogy én megyek melózni, csinálom a kertet, megjavítok ezt meg azt, és... Még mindig nincs készen az a kurva házfelújítás! Mondá anyám a fotelban ülve. De kellene vágni csirkét, mert rohadtul fogy a takarmány - mondam. Erre a válasz:
while világ_a_világ do {
NekemMaNincsKedvemHozzá;
DeSegítekKopasztaniIsNekedCsakBontaniKellMajd;
NekemMaNincsKedvemHozzá;
Majdtalánholnaplehethogy( DeHolnapMegyekFodrászhoz);
}
S mindez napról napra. Az csak egy dolog, hogy nem lát rendesen. Az is csak egy dolog, hogy már benne van a korban. Az meg a másik dolog, hogy az egész napos fotelben ücsörgés, tévé előtt fetrengés nem fog előbbre vinni semmit sem, s az erőnléte sem fog érdemben javulni. De mindegy is. Majd a gyerek megcsinálja. A takarításhoz sincs kedve. Én meg már leszarom és utána beleverem a faszomat is az egészbe, amíg meleg. Hány felé kell hogy szakadjak ahhoz, hogy végre készen legyen minden olyan dolog, ami be lett tervezve?
Elbiciklizik a boltba (kivéve ha fúj a szél, kivéve ha esik, kivéve ha süt a nap), megfőz, elmosogat, ha muszáj, akkor kimos. Ami bekerül a kertből, azt megpucolja, elkészíti. Ennyi. A fasz meg szinte meg sem áll, intéz ezt, intéz azt, de ezt is kellene keríteni, azt is kellene keríteni, amazt sem ártana megcsinálni... De néha némi kis szabadság sem ártana... De hiába küldök esemest arról, hogy korcsmába feledkeztem határozatlan ideig, le sem szarja, csak csörget, hogy mikor a faszba érsz már haza, mert már mikor elmentélblabla. Igen, ilyen is sűrűn szokott történni, van már neki vagy két hete is. Mármint a kocsmázásnak.
Sok-sok kis apróság, ami összeadódik, s az emberfia egyre inkább beleszarik mindenbe. Apró kis lebaszások (ez is mióta így van már, de te hozzá sem nyúltál!) tömkelege, a fotelben tespedés, kosz gané mindenfele. Ha netalán odaérek a takarításra, akkor az első dolog az az, hogy összetapossuk a frissen felmosott követ, szétszórjuk a gázon a zsírt (a tejet meg gyorsan odaégetjük), összebasszuk paprikás zsírral az egész konyhát és hatszáz méteres környéken mindent, a frissen letakarított ablaküveget a pára ellen áttöröljük a mosogatóronggyal (majd holnap kimosom jelszóval)... Aztán jöhet a virágok átültetése, a föld szétszórása, majdkésőbbösszesöprés...
A kutya nevelése is igen jó irányt vett, mert szegényjószágdecsakmostazegyszerelnézemneki. Tehát mindent felás, szétkapar, elhurcol, megfog, széttép. A macskák is hasonlóan jól neveltek, hiszen ha a cicuka beszarik, akkor az aztán nem egy nagy tragédia. Majd (valamikor, egyszer, talán, lehet hogy) felmosom. Aztán csak nekem kell feltakarítani a szart helyét a végén, ha nem akarom napokig szagolgatni (már próbáltam, így tudom).
Az ebédről nem is beszélve. Lehetőleg minden nap annyit kell főzni, hogy egy kisebb lakodalom vendégserege jól lakhasson belőle, másnap meg lehet morgolódni azért, mert "már megint a kutyának kell adni"... Aztán ha van egy jól bevált recept, akkor azzal addig kell variálni a mind kevesebb munka érdekében, hogy szinte ehetetlen legyen. Vagy el kell sózni, vagy olyan rohadt erősre kell csinálni, hogy fogyasztásra bizonyosan alkalmatlan legyen, de a lényeg az, hogy... Hogy... Ne legyen finom.
Ja, majd elmaradt: a vetőmagok. Mikor arra gondolok, hogy beviszem, tíz perc és készen is lesz a jövő évre elegendő zöldségmag, akkor az úgy szokott alakulni a valóságban, hogy: Majd én megcsinálom! S az ember eleinte örül a segítő szándéknak, de már mikor második nap is csak a zsörtölődést hallja a zöldségmag miatt, meg hogy mennyi munka is kimorzsolni azt... Aztán meg össze van keverve a metélőpetrezselyem magjával... Akkor aztán elkap a boldogság. De ha szóvá merem tenni, akkor leend a válasz: akkor csináld meg te! De én úgy is akartam, hogy majd én... Nem érdekel!
Persze a cégnél sokkal rózsásabb a helyzet, a főnökség empátiája a béka picsája alatt van, a menedzsment leszarja az egész műszak alatt telefonálós vagy ottalvós bulit rendező kollégákat. A munka készen legyen és jó napot. Az, hogy azt a munkát négy ember végzi el az ötből, az is teljesen mellékes, mint ahogyan az ötödik kollégára való panaszkodás is csak félig olyan mint a csákány. Az egyik fülön be, a másikon ki. Oszt' még sem marad ment. Az meg már csak hab a tortán, hogy az 'import' munkatársakat tizenegy előtt öt perccel is keresi a tulaj, de az őshonos állatfajta tízkor már sehol és le sem szarja ezt az apró tényt. Miközben a kolléga tizenegyig vagyon írva a jelenléti íven...
Ha anyám nem tűnne ilyen nyámnyilának (lásd: úgy tűnik, mint ha nem lenne képes megcsinálni a ***ot), akkor már elkarcoltam volna innen a véres gecibe. De még megeshet az is, hogy belátható időn belül ez lesz a vége. Nem gondoltam nagyot, elég lesz Új-Zéland is, vagy Kína, vagy USA, vagy... Jó messzire...
Utolsó kommentek