Volt egyszer... Szóval meghalt. Egész életében gyűjtögetett, spórolt, egy kibaszott dinnyére, egy gombóc fagyira sajnálta a pénzt. Télen fagyoskodott, kézzel mosott, hogy ne fogyjon az áram. Ráadásul a mosóvízzel még fel lehet mosni, azután meg még le lehet vele önteni a vécét. Amikor elromlott pár éve az a 'jó kis tévé', s nagy nehezen szerelőt hívott, az azt mondta, hogy ha legközelebb ezért kihívatja, akkor először a tévét bassza ki az ablakon, utána meg őt. Урал. 2008 környékén... Nos, eléggé izgalmas életet élt. A boltba is havonta egyszer-kétszer ha elment. Spórolt. Két lakás, három teletöltött olajkályha, meg egy fél tároló.

Szinte mindenkit elmart magától, mert azt hitte, hogy a vagyonkájára pályáznak. Mert ő spórolt.

Se kutya, se macska, se gyerek, a rokonokkal, szomszédokkal, a munkatársakkal sem volt igazándiból jóban.

"Nem túl jó a vérképe! Szedi a gyógyszert rendesen?
Mondom neki, hogy nem váltottam ki, mert drága... És erre azt mondta az orvos, hogy asszonyom, maga mindenáron meg akar dögleni? Trombózis után nem szedi a véralvadásgátlót? Hát egy orvos hogyan mondhat ilyet?"

"Szereted a csokit?
Igen! (nyálcsorgás)
Milyen csokit szoktál venni?
Hát én ilyenekre nem adok ki pénzt!"

Fél éve talán, hogy nyugdíjba ment. Tegnap benéztek hozzá a tűzoltók (emeletes ház), majd pediglen a rendőrök. Aztán meg bezsákolták és elvitték.

Sajnálni kellene. De nem megy. Mindent megtagadott magától. A polícia egy deka gyógyszert (se bontatlant, se bontottat, se üreset) nem talált. Egy fikarcnyi kaját sem. Segítséget nem hívhatott, mert a telefont is leadta - mert drága. A szomszédok vették észre, hogy már napok óta nem ad életjelet magáról. Már a képzeletbeli barátaival sem pörlekedett.

Nos, itt kezdődik az ember tragédiája, nem Madáchnál. Egy részt sajnálom. Másrészt meg nem. De legalább gazdagon halt meg. Jó gazdagon.

Sokszor meg leszel még említve Irénke. Nyugodj békében.