Azért nem szeretem az őszi fokhagymát, mert nagyon sok munka van vele. Szólott a nyolcvan éves nénike. Én meg néztem bután, mint orángután szopás után, s visszakérdeztem, hogy: HE? Hát kell vegyszerezni, kapálni, szóval nagyon sok munka van vele. Aha. Én meg felrotáltam a helyét, eldugdostam, tavasszal egyszer megkapáltam, egyszer meg kiszedtem a nagyja gazat közüle. Bár most már eléggé gazos, de már nem érdemes összetörni a hagymát a gyomirtás miatt (már egy hónapja nem volt érdemes), nem is érdemes összemetélni a kapával a fejeket. Ráadásul itt-ott rebesgetik a faluban, hogy milyen szép volt, de elkezdet rothadni ennek-annak a fokhagymája. Pedig olyan tiszta volt a földje. A mienké meg fasza. Tele van folyondárral, de nem rohad, nem barnul, nem péniszesedik penészesedik. Bár nincs is akkora hambár nagy feje, mint a főnökünknek (még mindig szeretem a hazug [ámbátor csudaszép] fejét a jó(?)embernek), de legalább tovább eláll, mint azé, aki eladásra termeli.
Közben meg rájöttem, hogy a gyomnövény nem ellenség, csak megfelelő békeszerződést kell kötni vele. Neki sem döglik ki a fajtája, nekünk is lesz termény (bár némileg kevesebb), s lesz komposzt is. Mondjuk gaz is. De ha kell, akkor árnyékot ad (bab, krumpli), ha kell, akkor támaszt nyújt (borsó, futósbab), ha kell akkor a csibék megeszik... Ráadásul visszatartja a nedvességet is - ha olyan az idő. De ezen még dolgoznom kell. :]
Utolsó kommentek