Csak úgy mindenről...

A sarki szomszéd pincsije (uszkve 55-65 kiló) ismét lecsalogatott a kecskéről. Amikor leszálltam, akkor még nagy merészen nekem ugrott, a bicikliváz volt a pajzs. Arra egy kissé rárabolt, mielőtt jobb belátásra térítettem volna egy véletlenül elszabadult maflással (harapás a vázon, ütés meg az orrnyeregre). Szó mi szó, lehet hogy nálam is nehezebb az a Burkus kutya. Hazatérvén, s rövidtávú terveimet kifejtve, anyám könyörgött, hogy ne nézzem meg azt, hogy mit is forgat a fejében a kutyuli-mutyuli, tündi-bündi, édi-bébi kicsike jószágja. Így elmaradt a kisbalta előkotrása. Ma hajnalban. De már betáraztam, ha esetleg ma is fennforgás vala, úgy ha megélem, akkor átmajzolom magam agysebésszé, s megyek műteni. A büdös román, vétócigány (amúgy tényleg cigány a tulaj) kurva anny'át annak a tulajdonosnak, aki a borjú méretű kutyát még uszogatja is akkor, ha valakire ráacsarog. No, ennek innentől vége vala. Ha mást nem is teszek, megcsörgetem a 112-őt, oszt, utána valaminek szétbaszom azt a nagy fejét. Punktum. Hát mi vagyok én? A tolerancia világbajnoka, vagy kisebbségi-kutyabarát? Nem szeretném azt, ha valami kóbornak semmiféleképpen sem nyilvánítható eb rám szabná az egyujjas kifordított bundakesztyűt vagy éppen a félszárú rövidnadrágot... Van négy végtagom, huszonhét ujjam, s szeretném megőrizni ezt a létszámot - belátható ideig.