Pontosabban fóliasátracskának, esetleg fóliaalagútnak lehetne nevezni. Ez, az előző bejegyzéssel ellentétben, már látványos munkának számít, feltételezve azt, hogy ha szakadó esőben lapátolom a földet és hordom a komposztálódott növénymaradékokat, az látványosnak számít...
Ha minden terv szerint megy, akkor 120x500 centis befoglaló mérettel rendelkezik majd, mintegy hatvan centis magasság mellett. Az eredeti koncepció mindössze csak némi rőzse leszúrását és meghajlítását tartalmazta váz gyanánt, de... Ami elég vastag volt arra, hogy tartást is biztosítson, az tört mint a ropi, ami meg megfelelő ívben meg is hajlott, abból meg olyan sűrűn kellett volna leszurkálni, hogy a nap már be sem tudott volna sütni a sátorba. No, akkor gondolkodjunk. Mi van itthon?
A vastagabb rőzsékből vágtam 40 centis darabokat és egy picit meghegyeztem az egyik végét. Most már rájöttem arra, hogy ötven vagy hatvan centis darabokkal jobban jártam volna. Metéltem négy harminc centis darabot, illetve egy húszcentiset is. a kiálló prücköket és nyavalyákat (azaz azokat a mianevéket melyek képesek kilyukasztani a fóliát) lecsapkodtam. A botdarabokba hatos fúróval hosszában befúrtam mintegy hat centi mélységig. Azután a került 6-os betonvasból metéltem tizenhárom-tizennégy centiméteres darabokat, oszt' ezeket bele a fában lévő lyukakba, összeütögettem, méretre hajtogattam, kész a váz. Megeshet az, hogy csak egy tavaszt bír ki, de a váz minden eleme újrahasznosítható, ha fel kellene újítani, akkor meg csak némi bot kelletik majd hozzá, egy fűrész és egy fúró... Majd kiderül, hogy miképpen válik ez be a gyakorlatban.
Utolsó kommentek