Valahogyan mostanában egyre jobb kedvvel szoktam besétálni a munkahelyre. Összegezve: szar gépek, szar alapanyagok, szar fizetés, szar kollektíva. Ez utóbbit egy-két célszemély bátran magára veheti, bár kevesen vannak, de túl sokan. Pofájuk az van, ugatni azt tudnak, hogy ez szar, az szar, kemény, lágy, kevés, sok... De halványlila segédfogalmuk sincsen arról, hogy miféleképpen lehet normálisan, szemnek is tetszően kivitelezni a termékeket - mert ahhoz sajnos sötétek, azt sem tudják, hogy mi is jár mondjuk a vizes tésztákba...
Amúgy a maszekolással is tele van a faszom - pont a megmondóemberek maszekjaival. Téglatest alakú rozscipó, gömbölyű kenyér, gömbölyű diákrúd, másfeles súlyú sajtos hogyishívják, szezámmaggal meghintett véreres lófasz, pékek fasza apród módra, törpefasza olajban - vastagon bekenve búvármártással (lemegy, körbenéz és feljön). Ezzel több idő elmegy, mint a termékekkel. Kezd kurvára, de kurvára nagyon elegem lenni a sok faszkalappal, akik csak azért vannak itt-ott, hogy legyen olyan ember, aki idegesíti a másikat. Ja, meg ossza az észt. Lehet, hogy ezért nem maradt neki.
A cédulák még mindig a régiek, a termelés csökkenésével nem csökken az elbaszások száma (három papíron hatvanöt különféle szám szerepel rendelés gyanánt, ugyanazon termék esetében). Mindeközben az elbocsátás Damoklész kardjaként lebeg a fejünk fölött, a főnökség meg új termékeket akar bevezetni, de olyan csudákat, melyről még neki sincs halványlila segédfogalma sem - csak olvasott róla valahol, de senki sem tudja azt, hogy ezek miféleképpen is nézhetnek ki...
Összegezve a dolgokat: az összes faszom tele van. S ez még csak a jéghegy csúcsa...
Utolsó kommentek