Hála Istennek, a kollégák zöme nincs kétségbeesve, annak ellenére sem, hogy vagy lesz jövőre munkahelyünk, vagy nem. Hiszen... Hiszen mindenkinek kurvajó másodállása van.
-Ha januártól leépítés lesz, akkor nagyon fognak ám irigykedni egyesek, hogy nekem nyolcszáz forintos órabért fizet majd a Gipsz Jakab...
-Nem ezret?
-Hát amíg be nem tanulom, addig csak ennyit...
-Itt rohadunk ebben a geci pékségben, havi hatvanhatezerért, bezzeg ma voltam napszámba, és...
-Napszámban másfél-két hét alatt megkeresem azt, amit itt egész hónapban!
Kérdéseim a következőek:
- Ha már ilyen kurva jól fizetnek amott, akkor mi a faszt keresel te még itt?
- Mi a faszomért kell ezzel kérkedni minden nap? Vagy akár egy műszak alatt többször is?
- Miért kell besértődni azon, ha a fentiekre rákérdez az emberfia?
S továbbmegyek. Miért van az, hogy az "akárkit kidolgozok, bármikor" fedőnevű kolléga a saját munkáját nem hajlandó, vagy nem képes elvégezni? Idézőjelben: lassú, mint a kétlábú vemhes anyatetű. A napszámbanennyitmegennyitkeresünk kolleginák sem törik magukat. Hmm. De mi lesz ezekkel akkor, ha olyan beosztásba kerülnek, ahol nem lesz olyan baromállat, aki megcsinálja helyettük az előirányzott munkát?
S amikor... De ez már egy másik bejegyzés tárgya lesz...
Utolsó kommentek