A kilábalás a felfelé (vagy inkább lefelé?) ívelő szegénységből rendkívül egyszerű, mindössze csak munka, munka és munka kérdése. Szükségeltetik ezen kívül hozzá némi takarékosság is.
Tehát ha a munkahely mellet eljárunk napszámba is, akkor jó esetben napi tizenkettő-tizenhat óra munkával már megtehetjük az első lépéseket. Mivel a napszám (fólia-fólai-napszám-napszám) is adóköteles, ráadásul a másodállás is... Természetesen a munkáltató pénzügyi osztálya nem köteles elkészíteni az adóbevallást, ha a napszám és a másodállás tényállásának minősített jogi esete fennforog. Így vagy kitanuljuk az adójogszabályok rengetegét, vagy bérbe vesszük egy könyvelő képességeit. Az utóbbi eljárás kevesebb bizonytalansággal jár. Állítólag. De nem ócsó.
Aztán ha kitaláltuk azt is, hogy mihez szeretnénk kezdeni, akkor már csak cédulát kell szerezni arról, hogy mi képesek vagyunk egy házat felépíteni az adott terv alapján. No, jó. Ez erős túlzás, hiszen egy ház nem öt-tíz éves időtartamra szól. Bár némely újgazdag vállalkozónál igen. Lsd.: félbetörő alaptest (vasalás és cement hiánya), kinyithatatlan és becsukhatatlan ajtók (az a geci budi), a lemálló vakolat (ezernyi ok), a lepotyogó csempe (pár ok), a beázó tető, a... A cég már régen megszűnt, de ugyanaz a tulaj, ugyanazok az 'alkalmazottak', más cégnéven... Szóval nem a szaktudás kelletik, hanem a czédula - ha betartjuk a törvényeket. Mert czédula nélkül egy senki az ember. Hiába csinált már kibaszottulkurvajó intarziás berakást, hiába dícséri a rokonság a kezének az ügyességét, a csudaszép vakolatot, a gyors és fasza motorújratekercselést...
No, de return to problem. Kell szerezni egy czédulát. Ahhoz, hogy valaki á törvíny szerínt vállalkozóshasson. Ezt persze a megfelelő (vazze, van ilyen szó, hogy magfelelő? :O) vizsgák után utánabasszák az embernek, mint ahogyan bárki elmehet érettségire is. Persze mindezt szinte ingyen - mert az állam az állampolgárokért létezik...
Ha netán kinyögi az ember a czédulák árát, akkor már csak megfelelő szerszámok és megfelelő műhely kelletik. Áááá. Hagyjuk inkább ezt a tortúrát... Pénzbe kerül.
Persze havi hatvan-hetvenezerből (egy-két kereset nélküli családtaggal a hátunk mögött) ez smafu. Aztán ha értünk is hozzá, ha van czédulánk is, s megvan a della az yxz szerszámra (kemencére, berendezési tárgyra, izére, műhelyre), akkor futhatja az ember a kötelező köröket. Tisztiorvosi, önkúrmányzat, APEcH, blabla.
S akkor kell fizetni a mindenféle adót is. Ha sikeresen csinálja az ember a dolgokat, akkor az ember évi egy millás bevétel esetén akár mínusz hatvanegypárba is mehet a nettó bevétel...
De ha minden stimmel, akkor akár az évi három milliós bevételből (hahaha. három millió...) akár kettőmillió-egyszázezer kredit is ütheti a markát az államnak. A többi meg annak marad, aki gürizett érte. Magánvállalkozóként.
Nem biztos, hogy most már számszerűek az összegek, nem biztos, hogy tegnap óta még nem változtak a jogszabályok. De az biztos, hogy a bérből és fizetésből élők nem fognak vállalkozni.
Szabadpiac ruley.
Utolsó kommentek