Egyik éjjelen, álmok közepette, a szelidi tó partján ismét magamhoz karoltam egy lányt. Szőkésbarna, hosszú haj, mondhatni, hogy teltkarcsú. Nem dörzsöltem hozzá a faszomat, nem volt ott semmi erotika. Csak éreztem, hogy a szíve dobban, hogy hozzám bújik s közelebb fészkelődik. Valahol felszakad bennem valami, s éreztem, hogy ismét szerethetek és szeretek valakit. Akit szorosan magamhoz ölelhetek, csókolgathatom becéczgethetem. Aztán felébredtem és elmúlt a varázs. De az ébredés után is éreztem azt, hogy szeretem ŐT, akit igazándiból nem is szeretek, mert már elmúlt vagy negyed évszázad azóta. Meg nem is volt ilyen helyzet. Esküszöm, inkább álmodnék megint zombikkal, mert azon legalább lehet röhögni. Vagy fogalmazhatnék úgy is, hogy röhögve ébredni...
S amint szilánkokra törtek az álmok, szilánkokra tört a szívem is. Mert felvetült bennem a kérés, hogy mi lett volna, mi lehetett volna...
Utolsó kommentek