Az előbb egy bejegyzésben láttam egy klippet. Valahogy és valamiért a saját gyerekkorom jutott eszembe. Bár keresztre nem feszítettek, de a mindennapos szekálás azért meg volt. Ez valahonnan onnan kezdődött, hogy másik suliba kerültem, úgy ötödikben. A kéztekergetés, a padló feltörlése, a fojtogatás mindennapos cselekmény volt - melynek többnyire én voltam a szenvedő alanya. Mindenki szeme láttára. S érdekes módon senki nem látott semmit, ellenben én voltam a kis geci, aki beköpte a többieket. De semmiféle foganatja nem lett annak, hogy egyszer szóltam az osztályfőnöknek. A lányok meg csak jókat mosolyogtak a dolgokon. Az ipariban legalább már a csajok nem látták a történteket. Nem mindig.
Vajon miért nem kívánok elmenni egy osztálytalálkozóra sem? Vajon miért alkottam meg a saját különvéleményemet erről az álszent emberekből álló társadalomról? Igen, általánosítok. Vajon miért nem vagyok képes megbízni senkiben sem? Vajon miért nem érzem úgy, hogy segítenem kellene ha megtehetem? Lehet, hogy annak az lehet az oka, hogy tőlem megpenészedhet szinte mindenki a sarokban?
Éld át nap mint nap, azt, hogy valaki nadrágszíjjal kerget hazáig a falu utcáján. Oszt' közben oda-odabaszott a csatos felével... S ezek után papolj arról, hogy egy-két atyai(anyai) pofon mennyire káros a csemetének. Amúgy ezt a cselekedetet már megháláltam. Nyolc napon belül gyógyultak a külsérelmi nyomok. Szegénykémnek a lelke már nem ennyire gyógyulékony...
Már nem félek senkitől és semmitől. Mert megtanultam, hogy mindenkivel szembe lehet szállni, meg lehet torolni a sérelmeket, senki sem sebezhetetlen. Még egy borjú méretű kutya sem akadály. Megharap? Megdöglik. Még ha a kezem, lábam, vagy az életem is az ára. De megdöglik.
A tanulsága pediglen a dolgoknak az, hogy emigyen is lehet idegbeteg lovat (pszichopatát) nevelni, egy egyébként érdeklődő, élénk gyerekből.
Valahol kezdem legbelül azt érezni, hogy elég volt a gecikből.
Elég volt azokból, kik nem előrelendítik a dolgokat, csak a sárba tiporják, elég volt azokból, akik kihasználják a másik gyengeségét. Menekülni nem lehet, mert nincs hova. Feszül a húr, s ki tudja mikor szakad el, s ki tudja mit hol talál el.
Utolsó kommentek