Valaha elég sokat álmodtam. Élénket, színeset, szinte kézzelfoghatót. Sokszor került elő olyan helyszín a cselekmény vonalán, mit csak később a tévén keresztül láttam, némi dezsavűvel karöltve, mert 'élőben' még nem jutottam el az adott helyszínre. Aztán beugrott a két-három nappal (vagy éppen hónappal) ezelőtti álom, egy-egy riport, vagy éppen természetfilm folyamán. Olyan helyzet is akadt, mikor a kiáradt Duna vizében mászkáltunk, s beugrott valami tovatűnő álom - s talán ezért sikerült időben kievickélni a partra, mielőtt úgy isten igazából elkapott volna a sodrás.
Pár hónappal ezelőtt álmodtam arról, hogy melóhelyen a főnök vett alkoholszondát. Már álmomban is rohadtul érdekelt, nemhogy most, hogy valóban beruházott rá. Álmodtam műszakátszervezésről is, illetve arról, hogy a kedves kolléga baszott szólni ez ügyben. Valószínűleg ez most leend majd folyamatban, szóval nem ér majd meglepetés gyanánt az elkövetkezendő hetekben.
Amiket meg most álmodom, az nem fasza. Bár még mindig nem tudom azt, hogy lehet-e hinni az álmokban... De a legatyásodott, éhhalál szélén lévő emberek, s az én viszonylagos jómódom, illetve az, hogy a zemberek nem akarnak semmit sem tenni a megélhetésük, a jövőjük érdekében, s ráadásul tele vannak irigységgel... Valahogy birizgálja a csőrömet. Nem akarom én ezt érteni. Pontosabban kifejezve: akarom, de nem értem. Belefásultam az értelem keresésébe.
Utolsó kommentek